Amerikában készített új lemezt és forgatott új videó klipet a Nyughatatlan

Amerikában készített új lemezt és forgatott új videó klipet a Nyughatatlan

Megjelent a zenekar hatodik lemeze Restless címmel. Az albumon tizenegy angol nyelvű saját szerzemény található. A hanganyagot a texasi Rosewood stúdióban fejezték be, ahol olyan előadók dolgoztak, mint Tracy Byrd American Music Award díjas előadó, és ahol számos platina lemez született, valamint munkáik között Grammy-díjas projektek szerepelnek.
A Nyughatatlan októberben négy koncertet adott Amerikában, és többek között a fődíjat is elhozta a Texas Sounds Country Music Awards fesztiválról.

"A CD a zenekar honlapján, illetve a koncertjeinken is kapható. Jövőre a Spotify oldalunkon is elérhető lesz! - nyilatkozott Kovács Kornél. - 2018-ban jelent meg az utolsó szerzői lemezünk, és az elmúlt két évben aktívan dolgoztunk ezen az anyagon Chezan Andrei szövegíróval, aki szerzőként is szerepel a lemezen, csak úgy mint az énekesnőnk Hajdu Bianka, aki csodálatos hangja mellett a lemez borítóját is tervezte. Születtek új dalok, és néhány korábbi magyar nyelvű dalunkat is teljesen átdolgoztuk angol szöveggel. A texasi koncertjeinkre a műsort már ezekből a dalokból állítottuk össze. Az album pörgősebb szerzeményeit már játszani fogjuk a decemberi budapesti és debreceni koncertjeinken is." - tudatta az énekes-gitáros, dalszerző.

Az új lemez mellé elkészült az első videó klip is, amit Texas mellett Johnny Cash szülővárosában, gyermekkori otthonába az Arkansas állambeli Dyessban, valamint Memphisben és Nashvillben forgattak.

"Októberben 900 mérföldet utaztunk Texastól Nashville-ig. Ellátogattunk azokra a legendás helyekre, amelyek olyan régóta inspirálnak minket. A forgatási helyszínek közül kiemelném a Sun Stúdiót, ahol többek között Johnny Cash karrierje is elindult, gyermekkori otthonát, a kis faházat, ami Dyessben található és a texasi fesztivált, ahol három díjat nyertünk. Nagyon megható volt ott lenni ezeken a helyeken. Hálásak vagyunk, hogy ez az utazás ilyen jól sikerült és Amerikában készíthettük el a legújabb lemezünket." - nyilatkozta Kovács Kornél a zenekar vezetője.

A zenekar új Facebook oldalt készített, ugyanis a régi oldalukat feltörték, illetve egy budapesti (12.23. Arena Corner) és egy debreceni (12.30. Víztorony) koncerttel zárják az évet.
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.