Anna & The Barbies - UTÓPIA

Anna & The Barbies - UTÓPIA

Pásztor Anna avat be a zenekar áprilistól novemberig tartó különleges turnéjába. Abba, ami eddig történt, és ami még várható.

„Az UTÓPIA turné az összefoglalása azoknak az agyamból kipakolt különböző rém- és csodaképeknek, amiket a zenekaromra eddig rázúdítottam, és amik nálam moziszinten 24 órában mennek. Nyilván oda nem illő, teljesen adhoc, szürreális, groteszk dolgokat erőltettem bele a rockműsorba, legyen az egy kiskocsmában vagy egy fesztiválszínpadon. A zenekar néha nagyon megrémült és majdnem elájult a színpadon, mivel nem tudtak a 90 százalékáról azoknak a dolgoknak, amik történni fognak. Az UTÓPIA egy kicsit profibb, színházszerűbb verziója annak a 11 éves őrületnek, amit eddig a különböző színpadokon improvizáltam. Bennem mindig ott van egy nagyon pozitív, hedonista életigenlés. Habzsolom a vizuális, a kézzelfogható vagy hangokban megjeleníthető dolgokat. Ehhez most kaptunk egy olyan szakembert, aki mindezt kézben is tudja tartani. Ő Szabó K. István rendező. Nem is tudom, hogy tudtuk őt erre rávenni, mivel ő alapvetően kőszínházakban rendez világszerte, de végre találtam egy embert, aki megfésüli ezt a hatalmas kócos agyat. A turné 6+1 állomásos, a hetedik, a lemezbemutató koncert november 18-án a Fővárosi Nagycirkuszban lesz látható, hallható. Ennél jobb helyszínt nem is találhattunk volna egy ilyen utópisztikus, összművészeti kavalkádnak, mind a rendhagyó teret, mind a lehetőségeket tekintve. Dolgoztunk eddig szamurájokkal, hastáncosokkal, kortárs költőkkel, tűznyelőkkel, állatokkal, body builderekkel, artistákkal és más cirkuszi számokkal, kortárs előadókkal Tátrai Tibortól Senáig. A turné állomásai kicsit olyanok, mint egy óriási puzzle-nek a darabkái, amik majd a lemezbemutatón állnak össze. Az egyes állomásokon mindig bemutatunk egy-egy nótát az új albumról, és mindig egy más állapotot, más világdarabkát fogunk meg, hogy aztán a 21. századi modern földi mennyország és pokol ötvözetét varázsoljuk a Fővárosi Nagycirkuszba, rengeteg extrával és meglepetéssel, vendéggel, interaktív kiállításokkal tarkítva.”
 
Utópia 1. Születés (április 15. Barba Negra Music Club)
 
„Ez három hónappal a kislányom születése után volt, úgyhogy bennem még nagyon elevenen élt ez a téma. Nagyon drámai és gyomorba markoló dolog a világra jövetelnek a csodája, az erőszakossága, a kórházi környezete. Furcsa, zombiszerű műtősöknek volt a zenekar maszkírozva, volt egy inkubátor a színpadon, én egy lüktető, vörös köldökzsinórral voltam összekötve a közönséggel. Mezítelen kortárs költök ugrottak be a tömegbe, vagyis leginkább egy hölgy, akinek a saját költeménye foszforeszkáló festékkel volt fölírva az egész testére. Én egy másik költő kötetéből rapeltem részleteket, majd el is fogyasztottam papírostól együtt, magamba szívtam, mint táplálékot.”
 
 
Utópia 2. Halál - Élőben a Vágóhídról (május 31. Vágóhíd)
 
„Ez elég groteszk színezetet kapott azzal, hogy a Vágóhídról adtunk élőben koncertet a sajtónak, a nagyközönséget pedig úgy engedtük be, hogy a Nagycirkusz előtt kivetítettük, ami ott folyt. A Vágóhíd jó régóta nem üzemel, úgyhogy a helyszín borzasztó nyomasztó hangulatot kapott, ahol szinte még hallani lehet az állatoknak a végső sikoltását. A halál ugyanolyan drámaian gyönyörű, mint a megszületés. Picit fel akartuk rázni a már mindent látott, mindenféle szenzációtól elzsibbadt és érzéketlenné vált sajtót a halál őszinteségével. A kortárs költőinket abszolút belerántottuk a rock'n'roll világába. A turné alatt van, hogy slam poetryt nyomnak, van, hogy ők is beöltöznek, van, hogy ketrecbe zárjuk őket, van, hogy fellógatjuk őket, és ők ezt örömmel vállalják. Itt be voltak zárva egy fehér csempés, ráccsal elkülönített gyilokszobába, és onnan olvastak fel. Minden állomásra kölcsön kapunk a cirkusztól világszámokat. Ezen az állomáson az alteregómmal küzdöttem meg, hiszen az embernek az élete végén szembe kell nézni magával. Egy orosz művésznő érkezett, aki a fejemen lévő szájzárt szúrta át, majd én megtorlásként hatalmas égő tőrökkel az egész testét átdöftem. A két meghasadt tudatú én megküzdött és egymásra talált.”
 
 
Utópia 3. Utazás (június 17. Barba Negra Track)
 
„A születés és a halál között van az utazás, maga az élet. Mostanában hihetetlen világvándorlás van, és nemcsak a menekültekre gondolok, hanem az ember a saját városában is kicsit üldözöttnek érzi magát az idő, a megszorítások, a társadalom által. Ennek az állomásnak ez az erőltetett menet, az úton levés volt a tárgya. A színpadon egy szakadék felett egy kötéltáncos hölgy egyensúlyozott. Rengeteg gyerek volt velünk. Egyikükkel mentőmellényben, kézen fogva, a közönségre bízva magunkat sodródtunk a tömeg óceánjában. A könnyem kicsordult, amikor a gyerekekkel a Gyáva forradalmárt együtt üvöltöttük. Abszolút megértették, hogy ez a dal miről szól. Amikor az ember az élete felén a gyermeki énjétől már eltávolodik és a felnőtt énje előkerül, akkor elfelejti az álmot, amit valaha dédelgetett. Egy barikád tetején áll, ahonnan látja a teret, ahol valaha dobálózott a megszokott társadalmi konvenciók ellen, de érzi, hogy már-már átáll az ellenfél oldalára. Ezért az utolsó mondat erejével azt üvölti, hogy még mielőtt átállna teljesen, valaki lője le, aki szereti. Olyan elementáris erővel üvöltötték a gyerekek, mintha az én kamaszkori énem üvöltene az arcomba, hogy azon az úton ne indulj el, fordulj vissza.”
 
lőjj belém, ha félek, 
ha semmit nem remélek,
lőjj, ha már csak vagyok,
de régen már nem élek.
lőjj belém, de kérlek,
addig lőjj, míg élek,
lőjj belém egy párat,
lődd belém a tárat!!!
 
lőjj úgy, hogy fájjon
tovább vegetálnom,
lődd az agyat is,
ahol egyszer volt egy álom,
lődd meg, hogy a golyó
szívemen találjon,
még egyszer utoljára,
vérem vérré váljon!!!
 
 
Utópia 4. Délibáb - Woodstock az Ugaron (augusztus 1-3. Ópusztaszer)
 
„Ez a negyedik alkalommal megrendezett táborunk. Rokonaim Ópusztaszeren lótenyésztéssel és szürkemarha tartással foglalkoznak. Itt hatalmas területen kisebb lakható jurták mellett egy hatalmas, 300 férőhelyes központi jurta is van. Amikor először megláttam, tudtam, hogy ott zenélnünk kell. Amikor első évben olyan 50-60 emberrel leköltöztünk, az olyan volt, mint valami tisztítókúra. A természet ölén lenni, reggel harmatra kelni, a fűben mezítláb kószálni. Olyan volt, mint valami szürreális francia film, ahogy sétáltam az emberek között, az apák söröztek, a gyerekek rohangásztak. Ez nem egy családi bóbitás rendezvény, ez egy punk rock hippifesztivál minden korosztály és érdeklődő számára, egy nagyon furcsa összetételű tábor, ami idén már egészen kinőtte magát, napi 2-3 zenekarral, egész napos kézműves foglalkozásokkal. Egy metamorfózison megy át itt a városi ember. Az első nap a tábornyitó karnevál keretein belül elégetjük a ránk ragadt urbanizációs terheket. Van, aki a nyakkendőjét, van, aki a sárga csekkjeit. Kívánunk, megfogadunk dolgokat, beleköpjük a tűzbe az összes keserűségünket, és egy nagy törzsi tánccal elindítjuk a tábort. A három nap alatt letisztul egy kicsit az emberek lelke, agya. Bőrük megperzselődik a Nap által, tollak és fonatok kerülnek a hajakba, készítenek maguknak ruhát, ékszert, hangszert. Kortárs költőkkel csináltunk workshopokat, Szabó K. István is tartott színházi workshopot. A harmadik napon pedig össznépi őrületté fajult a jurtában a koncert. Mindig megkérjük az embereket, hogy akár versben, dalban, novellában, esszében írják le az élményeiket, és rengeteg iromány érkezett. Ezt jövőre is meg fogjuk tartani, és lehet még profibban. Ráadásul olyan alacsonyan tudtuk tartani a költségeket, hogy szinte bárki számára elérhető a tábor. Minden résztvevő, aki segítette a tábor működését az ingyenesen volt ott, úgyhogy ez nem egy profitorientált dolog.”
 
Fotó: Fülöp Noémi
 
Utópia 5. Magasban (augusztus 20. Lánchíd pesti hídfője)
 
„Ez hatalmas megtiszteltetés. Eszembe jut, mikor még csak zenésznek készültünk, mikor az öcsémmel a 9 négyzetméteres kislakásomban összejártunk, ahol még fűtés sem volt, csak egy kis kézi villanyfűtő, az öcsém levágott ujjú kesztyűben gitározott és a leheletünket lehetett látni. Igazából nagyon jó volt minden része a folyamatnak. Mikor kimentünk Mallorcára és a vendéglátás legaljába csöppentünk bele, én asztalokon táncoltam, a testvérem asztalokat törölgetett, hogy a hangszereinket megvehessük. Ha most körülnézünk, és látjuk, hogy a közönség hova emelt fel minket, szinte el sem hisszük. Egy nemzeti ünnep megkoronázásában veszünk részt. A színpadon egy különleges cirkuszi légtornász szám várható, költőnőnk pedig a bálványlétet fogja megszemélyesíteni, bronzban kővé dermedve.”
 
 
Utópia 6. Mars - Észvesztő Holdugrás (szeptember 8. Budapest Park)
 
„Van a zenekarnak egy olyan száma, amiben Shakespeare-idézetek vannak rapelve, innen az állomás neve. Ez majd szépen előkészíti az órási őrületet, ami a cirkuszban lesz. Egy hatalmas, mozgó állatias gépezet lesz jelen, és egy elképesztő agresszív, technoid dj vezényletével egy rácsok mögé zárt zenekar fog megjelenni. Acsargó vad kutyák lesznek ránk eresztve. Egy háborús, önmarcangoló állapotot fog mindez mutatni, ahol bolygóközi harcot vívunk saját magunkkal és a démonainkkal.”
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.23.