Idén is rázendít Salföld

Idén is rázendít Salföld

Salföldi Dalföld, 08.13–15., Salföld

Az első Salföldi Dalföldet 2014-ben rendezték meg. A fesztivál küldetése pedig mit sem változott az utóbbi esztendők alatt: egy olyan háromnapos kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a magaskultúra szerelmeseinek, amely során eltávolodhatnak a balatoni nyár zajától és a tömegfesztiválok – néha kissé nyomasztó – hangulatától.

 

Minderre különböző jazz-, népzenei, illetve komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és egyéb kultúrához szorosan kapcsolódó programokkal csábítják a közönséget. Emellett minden évben kijelölnek egy adott témát, amely köré a programokat csoportosítják. Ez idén nem más, mint a Kárpát-medencei és moldvai magyarság zenéjének közös gyökereinek és sokszínűségének közös ünneplése. Így érkeznek zenekarok többek között Felvidékről és Erdélyből is, a kerekasztal-beszélgetések fő témája pedig a nemzeti összetartozás lesz.

 

Fotó: Greskovits András