„Az eddig saját kezűleg összetákolt álomvilág most egy gyönyörűséges márványpalotát kap”

„Az eddig saját kezűleg összetákolt álomvilág most egy gyönyörűséges márványpalotát kap”

Az Anna & the Barbies hat különleges koncert után november 18-án a Fővárosi Nagycirkuszban rendez utópisztikus összművészeti kavalkádot, miközben lemezt is készít. Pásztor Anna mesélt minderről.

Túl vagytok több állomáson megint, és jön a finálé.

Igen, most jön a hab a tortára, ez lesz az UTÓPIA turné révbeérése. Az egész olyan, mint egy visszafelé forgatott film. A puzzle összes darabkáját láthatták már azok, akik az eddigi állomásokon ott voltak, de most összeáll a teljes kép. Manapság nincsen idő arra, hogy a dolgokat teljes egészében lássuk, hacsak nem lassítjuk le az időt és kapjuk el a millió darabra tört egész részeit, hogy összerakjuk. Azt szerettük volna, hogy ez egy közös utazás legyen, aminek a vége valamiféle beteljesülés. Kicsit olyan, mint egy hosszan elhúzott karácsony. Díszítjük, díszítjük a fenyőfát és a végén aláülünk. Az eddigi állomásokon hajmeresztő dolgokat vállaltunk be anélkül, hogy igazán gyakorolni tudtuk volna. Sokszor láttam Dénes Adél menedzserünket, hogy konkrétan imádkozik a színpad oldalán, hogy ne essen senkinek baja. Hihetetlen, milyen masinává fejlődött ez az összművészeti összeállás! Végre befuthatunk a célba. Nagyon érdekes dolog fog születni. A cirkusz alapvető jellegzetességei egészülnek ki énekszóval, elképesztően magas színvonalú zenével, gyönyörűséges díszletekkel és 21. századi vad rock'n'rollal.

A zenekar életében talán eddig a legnagyobb dolog, hogy ezt mind koncepciózusan felépítettétek.

A legelső lemezbemutató koncert óta ilyen őrültségekkel bombázom a fiúkat. A Moulin Rouge színpadán 2005-ben 36 ember volt ipari alpinistáktól és tűznyelőktől elkezdve a barokk ruhába öltözött break táncosokig. A kitörni készülő vulkánok visszatérő elemei a zenekarnak, de egyre profibb eszközökhöz nyúlhatunk és egyre nívósabb művészekkel dolgozhatunk együtt. Most a cirkuszba visszük be a színházat és a legmagasabb színvonalú kortárs költészetet, a zenekar pedig a legjobb énjét tudja majd megmutatni. Az UTÓPIA lemez is a révbe ért zenekart fogja tükrözni. Az eddig saját kezűleg összetákolt álomvilág most egy gyönyörűséges márványpalotát kap, amiben minden megcsillanhat, és a rajongókat, akik mindeddig jöttek velünk, megjutalmazzuk azzal, hogy kéz a kézben sétálhatunk be a palotába, amit együtt építettünk.

Jó dolog, hogy álomvilágba hívod a közönséged.

A színpadi létnek ez az alapvető funkciója, hogy a valóságból elemelje az embert, úgy a szereplőket, mint a publikumot. Ezért mennek az emberek moziba, színházba vagy cirkuszba, hogy elszakadjanak a valóságtól, és a valahol bennük élő álomvilágban tanyát verjenek. Mi ezt szolgáljuk, én ebben nagyon hiszek, mert ebben élek és szeretném az embereket Noé bárkájára fölvinni, hogy megmenthessem őket a hatalmas esőzés és áradás elől. Az álomvilág realitás is lehet, ha úgy éljük meg.

Mit szólsz ahhoz, hogy Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat?

Zseniális. Nagyon szívet melengető ez a hír, főként mert manapság nem sokan olvasnak szépirodalmat vagy szavalnak, szinte kihalófélben van az írott irodalom és költészet. A jó dalszövegek viszont magukban hordozzák az irodalmat és a költészetet, és Bob Dylan az egyik legnagyobb, legkifinomultabb, legletisztultabb, legegyszerűbb eszközökkel dolgozó angolul író költő, aki valami olyasmit tett le az asztalra, ami sokak bibliájává vált.

Mikor lesz kész az UTÓPIA lemez?

Olyan gyorsan elkapkodták a jegyeket, hogy úgy tűnik, a november 18-i lemezbemutatót megduplázzuk és 17-én is lesz egy esemény. Úgy tervezzük, hogy a cirkuszi jegyek mellé fél albumnyi letölthető nóta is jár majd. A kézzelfogható album pedig karácsonykor jelenik meg. Ez azért van így, mert először egy EP-t akartunk, de annyi jó szám van, hogy attól félünk, még egy teljes albumra is sok lesz. Nagyon érdekes korszaka ez most a zenekarnak. Rengeteg életrajzot olvasok mostanában, és azt vettem észre, hogy a zenekaroknál mindig eljön a tetőpont, ami után kétfelé ágazhat el az út. Vannak, akik mélyrepülésbe kezdenek és vannak, akik abbahagyják a zenélést. Nekünk a Márti dala után volt egy elképesztő felemelkedésünk, amit magunk sem hittünk el. Aztán voltak kisebb szünetek, baba született, és jött egy kicsi csönd. Innen viszont tinédzserek elemi erejével támadt fel a zenekar. Az öcsém és én újra megtaláltuk a közös harmóniát a dalszerzésben. Megint visszanyúltunk ahhoz a fajta életérzéshez, ami miatt elkezdtünk tizenévesen nótákat írni. Borzasztó izgatott vagyok az új lemezzel kapcsolatban, mert a gyermekkorunk bukkan elő rajta. Az előző album nyersességéhez képest ezen a rajongókkal együtt alkotott család melege érződik. Az öcsém újra elkezdett kísérletezgetni elektronikus irányban, úgyhogy ez egy furcsa, elektronikus rock lesz poppal vegyítve, ami hihetetlenül emberszagú is letisztult szövegvilágával.

FB oldal...

UTÓPIA 7 facebook esemény...

Jegyek a jegy.hu-n, a broadway.hu-n és a Fővárosi Nagycirkusz honlapján.

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.10.18.

MaryMoss