Interjú Both Miklóssal

Both Miklós. A Napra zenekar frontembere, dalfesztiválos zsűritag, megszállott népzenegyűjtő. A Polyphony Projekt – ami az ukrán falvakban ma is fellelhető zenefolklór felkutatását, megőrzését és bemutatását tűzte ki célul – alapító-vezetője. December 15-én egy speciális műsorral lép a Várkert Bazár színpadára, ahol tíz idős, ukrán falusi énekessel, a kijevi Bozhychi énekegyüttessel és magyar zenészekkel idézi meg, milyen is a karácsony Ukrajnában.

Császár Gergő

Fotó: Nicky Almasy

Mióta foglalkozol az ukrán falusi zenefolklór kutatásával? Honnan jött ennek az egésznek az ötlete?

A saját zenémben, ami a kezdetekkor leginkább rockzenei gyökerű volt, már a kezdetektől fogva tudatosan kerestem új inspirációkat. Zenészként megismerni és megérteni más zenei gondolatokat egyet jelent az egyéni fejlődéssel. Emiatt kezdtem el tudatosan zenei felvételeket készíteni idegen kultúrákban. A célom egyszerű volt: jobb lemezeket akartam csinálni, ehhez fejlődni akartam és új technikákat megismerni, új zenei gondolatokat. Ezért is éltem fél évet Kínában, vagy utaztam Indiába, Iránba és ezért kezdtem el Ukrajnába is járni. Kezdetben csak magamnak készítettem anyagokat, aztán egyre fontosabbnak kezdtem tartani, hogy mások is felhasználhassák a felvételeimet.

Mi a decemberi adventes koncert koncepciója? Mit és kiket fogunk hallani, látni?

A decemberi koncertünk kapcsán már októberben belevetettük magunkat másfél hétre az ukrán falvakba, hogy felvételeket készítsünk öt faluban, kilenc idős asszonnyal. Interjúk formájában mondják el, hogy pontosan hogyan teltek az ünnepek. Ráadásul a karácsonyt megelőző hetek tele vannak roppant izgalmas dolgokkal. Szóval az idős asszonyok elmondják például, hogy hogyan voltak a termékenységvarázslások, hogyan jósoltak, hogyan űzték ki a gonoszt és még számos egyéb különös dolgot. Ezek a kisfilmek be lesznek játszva a koncert folyamán. Míg a „zenekart” tíz ukrán idős, falusi paraszténekes és magyar zenésztársaim alkotják. Mivel ezek az idős énekesek egyáltalán nem színpadi előadók, ezért elég sok előkészületet igényel egy ilyen koncert. Biztosan nem lesz egy szokványos este.

Miért fontos a karácsony és úgy általában az ünnepek?

Az ünnep a hétköznapok ellentéte, amely ellentét az évek során egyre jobban elhalványult. Az ünnepeket úgy általában a munka tilalma, a tisztaság, a hétköznapoktól eltérő öltözék, a bőség az asztalokon, közösségi együttlétek és koncentrált lelki állapot jellemzett. Egyébként ez magában hordozta azt is, hogy minden ünnepnek volt rákészülési időszaka. Ekkor zajlottak a böjtök, az előkészületek. Ezekkel a rákészülésekkel még határozottabban elkülönítették az ünnepeket a mindennapoktól. Sok eleme ismerős lehet a mai napig, mégis mára elhalványultak a határok ünnep és hétköznapok között. Az ünnepeken már sokszor ugyanúgy dolgozunk, öltözködünk. Étrendünk, szokásaink is alig térnek el ezeken a napokon. Valaha egy naptári évben sokkal több ünnepet tartottak számon az emberek, mára talán a karácsony és a húsvét maradt meg ebből. Helyüket átvették az egyéni szerveződésű ünnepek. Egy mai embernek, ha az előbb elmondottakat nézzük, sokkal inkább ünnep mondjuk egy külföldi zenekar koncertje. Erre már jóval előtte rákészül, kiböjtöli a jegyet, felveszi a legjobb ruháját, és a koncert napján mindent belead és olyanokat csinál, amit hétköznapokon biztosan nem. Tehát az ünnepek jellege változik, de az ember ösztönösen keresi, mert szüksége van a hétköznapi robot, a hétköznapi szürkeség feloldására.

Milyen nehézségekbe ütköztetek az idős ukrán nénik ideutaztatásával, illetve az egész projekt színpadra vitelével kapcsolatban?

A produkció semmiképpen sem átlagos előkészületekkel zajlik. Általában egy produkciónál úgy folyik a szervezés, hogy felhívják a managert, aki megnézi a csapattal összekötött google calendart és látja, hogy aznap mindenki ráér, szóval leköti a bulit és beírja a közös naptárba, ami kapcsán pittyen egyet a résztvevők telefonja. Na, ez esetben nincs semmi messenger, vagy közösen megosztott naptár. A koncert lekötése úgy megy, hogy személyesen el kell utazni a falvakba és meg kell győzni a néniket, hogy elvisszük őket énekelni. Akkor utána finoman elkezdjük pedzegetni, hogy repülni fognak és útlevelet kell készítenünk a közeli kisvárosban, ahova külön ember kell, aki viszi őket. De adódhatnak egyedi problémák is. Például tavalyelőtt az Ördögkatlan Fesztiválra hívtunk meg nyolc énekest egy faluból. Nagy nehezen rá tudtuk őket beszélni, elkezdtük a szervezést, meg is vettük a jegyeket. Egyik este aztán jött az ukrán segítőnktől egy telefon, hogy baj van, az asszonyok visszamondták az utazást, mert valaki lefordította a fesztivál nevét és felfedezték benne az „ördög” szót. A segítőink utazhattak is le, hogy megnyugtassák őket, hogy nem valami Mayhem-koncert résztvevői lesznek.

Mik a jövőbeli (zenei) terveid? Lesz még Napra?

Az elmúlt öt évben egyre inkább a tudományos munkákban merültem el. A tavalyi évem felét ukrán falvakban töltöttem. Ahogy régebben egy lemez megalkotása, minden pontjának kontrollálása adta életem legszebb pillanatait, most ugyanezt érzem a mostani munkáimmal is. A honlapunk (www.polyphonyproject.com) létrehozásakor 130 faluban rögzítettünk közel 5000 dalt, amelyeket rendszereztünk, publikáltunk. Egy ilyen méretű projekt óriási kihívás és kreatív munka. És a Napra zenekari munkámra nézve sajnos nem túl jó hír.

A teljes interjút a december-januári ROCKSTAR magazinban olvashatod!