„Azt akartuk, hogy az legyen rajta, ami jól esik, ami kigördül.”
A pszichedelikus rock vizein evező Grand Mexican Warlock április 15-én mutatja be harmadik nagylemezét az Akváriumban, majd másnap a Pécsi Est Café-ban.
Főként erről mesélt Szabó Laci és Mohácsi Matyi.
Már jóval a lemez előtt el kezdtétek mondogatni, hogy életetek legjobb lemeze lesz a következő. Ezt sikerült most elkészíteni?
SZL: Ilyet mondtunk volna? :) Letisztultabb a mostani, mint az előzőek. Lassan hét éve létezik a zenekar, és ezalatt az idő alatt folyamatosan értünk. Az első lemez egy baromi hosszú, 70 perces monstrum volt, amit évekig csinálgattunk előtte. Nagyon sok munka volt benne, sok rétegből állt össze. A másodikkal is nagyon sokat bíbelődtünk, és mindent minden oldalról kipróbáltunk, mire az olyan lett amilyen. A mostaninál zsigeribb lett az egész. Nem akartunk annyi időt ráfordítani, mint az első kettőre, hogy ne őrüljünk bele megint, mire elkészülünk a lemezzel, azt akartuk, hogy az legyen rajta, ami jól esik, ami kigördül. Emiatt jobb hangulatban csináltuk az egészet. Mindenkinek több kedve volt hozzá. Több olyan dalrész volt, amit nem kidolgozva vittem a próbára, hanem együtt raktuk össze. Ezért mindenki magáénak is érzi.
Hasonlóra számíthatunk, mint az előzetesen már megjelent három dal? Mennyire változatos a lemez?
SZL: Szerintem ez a három dal is eléggé különböző. Gyakorlatilag bármelyiket kirakhattuk volna a nyolcból, ami végül a lemezre került, mert mindegyik egy külön világ. Ez egy kicsit tudatos is volt, hogy ha már ilyen rövid, 44 perces a lemez, akkor az úgy folyjon, hogy az ember kapkodja a fejét, hogy mennyi minden történik. Persze, nem ilyen túlburjánzó fölösleges köröket futunk benne. Olyan lemezt akartunk, amit jól esik végighallgatni, és történnek benne dolgok.
Miért tartottátok fontosnak, hogy vinyl lemezen és kazettán is elérhető legyen az anyag?
SZL: Az egy régi vágyunk volt, hogy lemezen kiadjuk. Már az előzőnél is szerettük volna, csak az egy tartalmasabb anyag volt, ami nem fért volna rá egy vinyl-re. A mostaninál viszont készültünk erre.
MM: Más felől azért is adja magát a vinyl hangulat, mert maga a felvétel metódusa is egy ilyen vintage, régi iskolás történet. Szalagra rögzítettünk, és néhány plusz éneksávot, gitársávot és percussion-t leszámítva mindent egyszerre játszottunk fel.
A rózsaszín bárányos megjelenésnek van valamilyen üzenete?
SZL: A fotó Tiszalökön készült. Piknikeztünk a gáton, és egyszer csak megjelent több száz bárány, pont volt nálunk egy fényképezőgép, és végül ez lett a borító. Különösebb üzenete nincs ennek, ahogy a lemeznek sem. Ezért nincsen címe sem. Az első kettő anyagnál volt valamiféle vezérfonal, most nincs.
MM: A borító nyitott dolog, bármit bele lehet látni. Utolsó pillanatban állt össze az egésznek a vizuális kísérete. Nem ez volt a lényeg, hanem a dalok.
Nemrég volt a másik zenekarotok, a Trillion lemezbemutató koncertje is, ez ilyen kétvonalas támadás tőletek?
SZL: A Trillion az abszolút egy közös gyermek, amit mi hárman raktunk össze. Mikor Apey beszállt a Grand-be, akkor fogtuk fel, hogy majdnem ugyanaz a két zenekar. Ez teljesen véletlenül alakult így. És nyilván más a zene is, más a megközelítés és a munkamódszer.
MM: Én külön sztorinak érzem a két zenekart. Ott Laci dobol, a Grand-be gitározik. A Trillion egy tök klasszikus trió felállás. Ének, dob, basszusgitár. Kb. Nirvana. De ez még épp hogy most indult útjára.
