Baksa-Soós Attila & Miki357: tempó

Baksa-Soós Attila & Miki357: tempó

Baksa-Soós Attilával dumáltunk tempósan

Baksa-Soós Attila író. Vagy költő. Zenél is. Eddigi pályafutását olyan terjedelmesen lehetne taglalni, hogy inkább nézz utána az interneten. Jelen interjú apropója a Miki 357-tel közösen készített könnyűzenei korlenyomat – vagyis a tempó. Egy könyv, melyben a hazai zenészréteg 4 generációjának több mint 90 szereplője képviselteti magát. Könyv, melyben minden egyes előadóhoz jár egy impresszív portré Miki 357 szeméből és számtalan szubjektív szabadvers BSA fejéből. Beszélgettünk, főleg a kiadványról, ami a HybridArt Management gondozásában jelent meg.
 
 
Minek tartod magad elsősorban? Ha be kéne mutatkoznod, mit mondanál?
 
Sok minden meghatároz egy embert. Azt mondanám, hogy nagyon szeretek alkotómunkával foglalkozni; írni, rajzolni, zenélni. A titulusokat nem szeretem, arról szeretek beszélni, ami ténylegesen megvalósul.
 
Milyen érzés kézbe venni a kész kötetet?
 
Kurvajó, így egy szóban. 3 és fél év telt el az első betű óta, óriási érzés. Megint elindult bennem egy elképesztően kreatív időszak, olyan energiák szabadultak fel, amióta pár hete megjelent a könyv, hogy 3 új dalt írtam, vettünk fel klipet, valamint belefogtam egy verseskötetbe. Szóval igen, nagyon jó érzés. Szinte repülök.
 
Mi tulajdonképpen a tempó?
 
A tempó egy közös kötet Mikivel. A szépirodalmat az én tollam jegyzi, a snapshot-jellegű fotókat pedig Miki357 készítette. Az volt a cél, hogy egymás munkáját kiegészítő egységet alkosson a kötet. A tempó egy szoros barátságnak az eredménye.
 
Vizualitás téren már először is rá gondoltál? Hogyhogy nem te illusztráltad?
 
Együtt fogalmazódott meg bennünk a projekt. Persze a legelején még felmerült bennem, hogy megrajzolom az embereket, de ahogy Mikivel elkezdtünk erről komolyan dumálni, máris elvetettem ezt az ötletet.
 
Mi volt előbb? Fotó vagy vers?
 
Párhuzamosan dolgoztunk. Miki nem a szöveghez fotózott, én meg nem a képekhez írtam. Azt szerettük volna elérni, hogy a versek önállóan is megálljanak, akár külön kötetként, és a fotók is tudjanak teljesen különállóan működni. Nagyon eleminek éreztük azonban, hogy a munkánk együttesen egy további értéket teremtsen.
 
4 generáció, 91 kép. Direkt egy ennyi évet és stílust átölelő témakört választottál?
 
Ez egy nagyon szubjektív válogatás. Mikivel írtunk egy hosszú listát, amit aztán leszűkítettünk. Nyilván a hozzánk közelebb eső, minket megmozgató zenei irányzatok képviselőire gondoltunk elsősorban. Mindenekelőtt ez egy rockkönyv. Tudod, olyan nagyon kerek, egybefüggő sztori.
 
A könyv szereplői közül mindenkivel személyes kapcsolatot ápolsz?
 
Igen, kevés kivétellel mindenkivel. Elég jól ismerem a múltjukat, meg főleg a jelenjüket. Millió a közös rock and roll élmény. Ritkán telik el úgy nap, hogy ne találkoznék legalább két-három előadóval a könyvből. Az írásakor fejest ugrottam az emberi kapcsolatokba. Ment az elmélyült filozofálás a barátaimról és engedtem, hogy minél erősebben hasson rám az énjük, a zenéjük, az energiájuk.
 
Ki az, aki nem került bele? Gondolom, valahol meg kellett húzni a határt.
 
Az első fotótól az utolsó szövegig egy év telt el. Aztán jött 2 és fél év, amíg formáltam, csiszolgattam a verseket. Biztos belefért volna még vagy 20-30 ember a tempóba, de úgy éreztük, hogy ez így most patent.
 
Miért pont tempó?
 
Alapvetően ez egy zenei kiadvány, így mindenképpen szerettem volna egy olyan címet, amely aláhúzza életünk ritmikáját. De ez a könyv valójában nemcsak a zenéről szól, hanem az egész életünkről. Kiemelkedő egyéniségekről, akik meghatározóak mások számára, és tudnak nekik valami egészen különlegeset nyújtani. Ez a fajta pulzálás, ahogy a szívünk dobban, ahogy a ritmussal együtt mozdulunk, amilyen hatással a rockzene van ránk, annak a tempója mindig meghatározza az érzelmeinket is.
 
Mi volt a borító mögötti koncepció?
 
Kiss-Benedek Kristóf volt a designer, akinek teljesen szabad kezet adtunk. Szuper srác, nagyon tehetséges, a kutyáját Orionnak hívják.
 
Hogy alakultak ki a versek?
 
Mindig arra törekszem, hogy valami újat alkossak. Az irodalmi rész gyorsan és szinte magától, szabadversekben állapodott meg, amelyek az előadókhoz intenzíven kapcsolódó képzettársításokon alapulnak. Az életükből merítkeznek, és a személyiségük által bennem kiváltott hullámokat, hangulatokat adják vissza. Szerettem volna tömény és feszes verseket írni, amik felrobbantják a papírt. Ami igazán jó, hogy eddig akik olvasták a saját magukról szóló szövegeket, mind azt mondták, hogy „úristen, ez vagyok én!”. Ez nagyon megható. Persze, valójában folyamatosan van bennem egy gondolat, hogy egyszer majd valaki behúz egyet, vagy elküld a francba, amiért ilyeneket írok róla.
 
Milyen volt a HybridArttal dolgozni?
 
Egy nagyon nyitott és bátor kiadó.
 
Szerinted a könyv legfiatalabb generációjának tagjai szerepelnének egy 20 évvel későbbi kiadványban? Rájuk is ugyanúgy emlékszünk majd, mint a mostani „nagy öregekre”?
 
Ez csak rajtuk múlik! Ha Vitáris Iván pl. hajlandó egyszer felgyújtani magát a színpadon, és meztelenül, fejen állva táncolni, akkor 100%, de szinte tuti, hogy ilyen akció nélkül is sikerülni fog neki. Érdekes a kérdés, mert a korábbi köteteimben, a Rocklitera 1-2-ben illusztrált zenekarok közül egy csomó már megszűnt, de a tempóban szereplő fiatalokban abszolút megvan a potenciál, hogy emlékezetes előadókká váljanak.
 
Most, hogy kész a könyv, merre tovább?
 
Egy nagyon kedves barátommal, Papp Szabival megírtuk „A Péterfy Bori mészárlás” című dalt, ami a Supernem új „Weekend” című lemezén jelent meg. Ez már a harmadik közös dalunk, imádom. A saját, Rühös Foxi nevű zenekaromnak pedig hamarosan megjelenik egy elég vad klipje, amit a fiam, Baksa-Soós Csanád forgatott és rendezett.
 
Vezető szerkesztője is vagy egy online zenei újságnak, szerinted van még ma igény zenei újságírásara? 2018-ban érdekel még valakit (a zenészeken kívül) egy könnyűzenei kötet?
 
Ezt az olvasók döntik el. Én azt gondolom, hogy amíg az embereket érdekli a kultúra, és amíg nem ölik ki belőlük ezt az elementáris vágyat, addig kultúrával kapcsolatos megnyilvánulásokra egészen biztosan szükség lesz. Ez tartja egyben a gondolkodó embert.
 
 
Császár Gergő