„Engedd, hogy mi szolgáltassuk a filmzenét életed felemelő pillanataihoz!”

„Engedd, hogy mi szolgáltassuk a filmzenét életed felemelő pillanataihoz!”

Balatonica-sztori

Hogyan képzelsz el egy lemenő nap áztatta homokos vízpartot, ahol a nádas takarásában puha talpadat éppen hogy csak súrolják a hűvös tófodrok? Aha. Na, és milyen zene szól éppen? Igen, ez az. A Balatonica webrádiója pontosan ilyen. Chillout? Lounge? Easy listening? Balearic? Downtempo? Mindegy. Csak szóljon. Interjú Szalontai Lászlóval, a rádió megálmodójával és vezetőjével.

Interjú: Császár Gergő

Kinek a fejéből pattant ki a rádió ötlete?
 
2017-ben jött az ötlet, hogy csináljak valamit, amivel másoknak is kinyithatok egy ajtót, amin belépve az élet szép és örömteli pillanataira koncentrálunk és abból erőt merítünk, hogy a nehezebb napokat is képesek legyünk könnyedén venni. Nem is hisszük, hogy a zene mennyire fontos az életünkben, még azoknak is, akik azt gondolják, hogy nem. Emlékeket, élményeket kötünk hozzájuk, és ha évekkel vagy évtizedekkel később meghalljuk azt a bizonyos zenét, megjelennek azok az élmények is, amikre lehet, hogy a zene nélkül már nem is emlékeznénk. Ezért is vált félig-meddig a szlogenünkké az „Engedd, hogy mi szolgáltassuk a filmzenét életed felemelő pillanataihoz!” mondat.
 
Hogyan kell elképzelni egy webrádió működését?
 
A rádió technikai létrehozása egy bizonyos színvonal felett nem egyszerű. Az, amit a felhasználó lát, csak egy egyszerű felület, amin a zenét elindíthatja, de annak stabil működéséhez egy profi fejlesztőre volt szükségem. Vele együtt összesen négyen dolgozunk a Balatonica projekten. Van olyan kollégám, aki az összes kreatív anyagért és marketinghez kapcsolódó folyamatokért felel, de az online kampányok és social media területe is egy önálló embert igényelt. A zenei kínálat összeállítása az én kompetenciám, és mint tulajdonos, a végső döntések felelőssége is az enyém.
 
Kiket akartok elsősorban megszólítani? Mi a koncepció?
 
Véleményünk szerint a zenei stílusunk kifejezetten könnyen emészthető a 20-60 éves korosztályban. Nincs szélsőséges hangzás, nincsenek elcsépelt, üres slágerek, csak kellemes, pozitív energiát sugárzó zene. Az ember kétféleképpen élheti az életét, boldogan vagy boldogtalanul. Mély téma ez, hosszan lehetne írni róla, de a lényeg, hogy a legtöbb esetben a saját kezünkben a döntés, hogy akarunk-e, tudunk-e boldogan élni. Sokan találkoztunk már biztos olyan emberrel, akit mindenhol próbál kigáncsolni az élet, mégis mosolyog és örül minden apró dolognak, aminek örülni lehet. Mi is így próbáljuk élni az életünket és a zenénken keresztül ezt próbáljuk közvetíteni a hallgatóknak. A Balaton egy magyar ember számára megtestesíti a nyarat, a határtalan szabadságot és még számtalan felemelő érzést. Mi a rádióban a legnagyobb inspirációt a Balatonból merítjük. Imádjuk a folyton változó színét, az illatát, a különleges mikroklímáját, a vitorlásokat és a sok mosolygós embert, akik körülötte élnek, vagy nyaralni érkeztek oda. Ebből a pozitív hangulatból szeretnénk továbbadni a hallgatóknak is, hogy a balatoni életérzés akkor is elérhető legyen, miközben a metrón utazik, az irodában ül vagy, ha egy kellemes kerthelyiségben a barátokkal találkozik. A hallgatóink jellemzően utazáshoz, munkához hallgatnak minket, de otthoni beszélgetések háttérzenéje is gyakran vagyunk. Számtalan vendéglátóegység is minket tart a legjobb opciónak, mivel beszéd egyáltalán nincs a Balatonicán, csak non-stop zene.
 
 
Mit kell tudni erről a műfajról? Hogy írnátok körbe egy laikusabb hallgatónak magát a zenét (és az egész hangulatot), amit játszotok?
 
A műfaj évtizedekkel ezelőtt született meg Angliában úgy, hogy zenekarok és zenészek nagy koncerteket követően kisebb klubokban gyűltek össze, hogy könnyedebb zenével levezessék a hangulatot. Innen a „chillout” név. Ezek a zenészek előszeretettel jártak Ibizára, ahol aztán sok előadóval együtt megtelepedett ez a stílus is, és rövid időn belül a minőségi chillout zene valamilyen formában Ibizához és a Baleár-szigetekhez volt köthető. Legtöbbször akusztikus és elektronikus hangzások keverednek ebben a stílusban, de a kombináció egyensúlya gyakran elbillenhet a csak elektronikus vagy csak akusztikus hangszerelés felé is. A lassú, 80-110-es BPM tempó állandó jellemző. Ahogy felgyorsult az emberek élete, egyre inkább vágytak a nyugalomra, a szabadságra, nyárra, tengerre. Óriási igény fogalmazódott meg a tömegekben, hogy a zene tükrözze ezeket az érzéseket. Például, hogy a tenger hullámzása, a sirályok hangja, egy spanyol gitár és egy kellemes énekhang egy lassabb tempóval elröpítse őket oda, ahol legszívesebben lennének, egy tengerparti bárba, egy kényelmes kanapéra, a napsütésbe, a nyárba. A népszerűség aztán újabb irányzatokat indított és a chillout mellett megjelent az ambient, nu-jazz, chillhouse és még jó néhány alstílus, de a lényeg mindegyiknél az élet szeretete és a pozitív energiák.
 
Magyarországon mennyire van jelen ez a fajta zene?
 
Voltak a stílusnak fellángolásai, és világhírű előadóink is születtek (pl. Yonderboi), de kijelenthetjük, hazánk nem a legnagyobb chillout-fogyasztó ország, és nem is mi adjuk a chillout zene krémjét a világnak. Emiatt rétegzene kategóriába sorolható, és az ilyen stílusokhoz félve nyúlnak a kereskedelmi csatornák, hiszen sokkal biztosabb befektetés, ha a globális trendeket követik. De ezzel egy ország lesz szegényebb, hiszen a meghatározó csatornákból korlátozott stílusban érkeznek zenék a hallgatókhoz. A Balatonicának ilyen szempontból edukáló szerepe is van. Megmutatjuk, hogy létezik alternatíva.
 
Vannak ilyen bulik egyáltalán, vagy ez inkább „csak hallgatós” (háttér)zene?
 
Chillout buli kicsit ellentmondásos kombináció, mivel a zene lényege pont a levezetés, kikapcsolódás. Ettől függetlenül a stílushoz köthető zenekarok természetesen koncerteznek, és tavaly már Magyarországon is volt egy fesztivál, ahol a legnagyobb nevek képviselték a stílust, többek között a Morcheeba vagy Bebel Gilberto. Fergeteges hangulat volt, ahol az emberek nem hajrázással és ordítással fejezték ki a tetszésüket, sokkal inkább együtt énekléssel.
 
Miből áll a rádió zenei műsora?
 
A napi program kettéválik. Napközben kissé dinamikusabb chillout, lounge, chillhouse, soulful house zenék szólnak, este pedig kizárólag alacsony BPM-en, jellemzően ambient számok hallhatók.
 
Vannak saját DJ-itek is, akik kifejezetten a rádió számára készítenek mixeket?
 
Saját DJ-ink nincsenek, de az elmúlt 2 évben nagyon jó csapat verbuválódott össze a rádió körül magyar tehetségekből. Elsőként Dave Harrigan 1-2 mixével kezdtünk, majd Cséry Zoltán és az ő Patché nevű zenekara bukkant fel, amit Pákai Petrával együtt hozott létre. Őket követte Vajda Miklós zeneszerző, aki albumai mellett a Balatonicának mixeket is készített saját számaiból „Balatonica Space Shuttle” címmel. Zenéihez sokszor választja a legszebb magyar verseket a legnagyobb színészek tolmácsolásában, egyedülálló élmény a fülnek. Curtiss, Tobi, Numbred, Sonica, Neorus és a Deepimalism formáció nagyon tehetséges DJ-k, akik vagy a rádió sorozataiban vendégszerepelnek, vagy saját mixekkel jelennek meg rendszeresen.
 
Külföldi előadókkal is dolgoztok?
 
Meglepően segítőkészek és együttműködőek voltak a nemzetközi nevek is. Marga Sol 2019 óta csak a rádiónknak készített, önálló rádióshow-val jelentkezik minden hétfőn, Raphael Marionneau a kultikus Abstrait show-ját hozza a Balatonicára minden kedden este, de a deep house vonalon is van állandó nemzetközi vendégünk Darles Flow személyében, aki kéthetente szombat esténként pörgeti fel a hangulatot. Első kézből kapunk friss zenéket Oliver Shulztól, Thomas Lemmertől és még jó pár meghatározó névtől a chillout szcénában. Vannak saját sorozataink, amikben a fenti magyar DJ-k egymást váltva vendégszerepelnek. Ilyen például minden pénteken az „Azure Horizon” szériánk, ami gyönyörű zenékkel vezeti át a hallgatókat a hétköznapi rohanásból a hétvégi kikapcsolódásba. Kicsit tempósabb, már táncolható chillhouse vonalon is van egy sorozatunk „On the Beach with Balatonica” címmel, ahol Curtiss és CHR felváltva vendégszerepelnek.
 
 
Ha valaki hasonló stílusokban zenél, játszik, van esélye adásba kerülni?
 
Természetesen. Folyamatosan posztolunk felhívást a zeneszerzőknek, producereknek, hogy itt vagyunk és örömmel veszünk minden zenét, ami egybeesik a rádió stílusával. Nekik jellemzően nincs lehetőségük megmutatni a zenéiket, mivel a kereskedelmi nagy csatornák ritkán állnak velük szóba. Mi pedig pont ilyen irányban kutakodunk.
 
Terveztek esetleg live stream-eket, esetleg (a vírus lecsengése után) helyszíni bulikat?
 
Már az idei nyárra több ilyen tervünk volt, de mind meghiúsult a kialakul helyzet miatt. 2021-ben lesz állandó helyszínünk, ahonnan live bejelentkezéseket tervezünk és csakúgy, mint idén, jövőre is naplemente-partik lebonyolítását fogjuk vállalni.
 
Mit jelent számotokra a Balaton?
 
A rádió nevének választása is mutatja, hogy mennyire fontos az életünkben a Balaton. Belőle merítünk energiát, örömöt, inspirációt. Sokszor csak ülünk szótlanul a partján és gyönyörködünk a naplementében, a sirályokban és az ugrándozó halakban. El is mehetnénk ezek mellett a szépségek mellett, de miért is tennénk, ha már adatott egy ilyen egyedülálló természeti csoda. A webrádióknak nincsenek földrajzi határai, így arra is büszkék vagyunk, hogy sokszor a Balatonicán keresztül ismerik meg argentin, koreai vagy ausztrál hallgatók ezt a különleges tavat.
 
Mik a terveitek a jövőre nézve?
 
Rengeteg tervünk van. Elsőként a brandet szeretnénk erősíteni és megfelelően pozicionálni. Van tervben nagyszabású állandó helyszínes megjelenés nagy nevekkel és kitelepülésre is lesz lehetőség. De elsősorban szeretnénk Magyarországgal megismertetni és megszerettetni ezt a zenei irányzatot, mert meggyőződésünk, hogy a Balatonica szebbé tudja tenni a hallgatók pillanatait és irányt tud mutatni a lelki egyensúly felé vezető úton.