“Én is az az alkotó vagyok, akinek szüksége van a kapaszkodóra”

“Én is az az alkotó vagyok, akinek szüksége van a kapaszkodóra”

Interjú Hrutka Róberttel

Szerző: Bíró Eszter
Fotók: Molek Csaba, Macsuga László
 
Hrutka Róbertről már ötévesen lehetett tudni, hogy a zene lesz az élete, amikor a kezébe kapta első hangszerét, a szájharmonikáját.
 
Hatévesen zongorázni, kilencévesen pedig gitározni és énekelni tanult meg. Ezért sem volt meglepő, hogy azóta 200 nagylemez elkészítésében működött közre, híres filmzenéket szerzett és számos hazai zenésszel dolgozott együtt, akik rengeteg slágert köszönhetnek neki. 2001 és 2008 között Jamie Winchesterrel alkottak közös duót, amellyel sikerült beírniuk magukat a magyar zenetörténelembe is. A szétválás után a zenész úgy döntött, hogy szólóban mutatja meg tehetségét a közönségnek. 2009-ben jelentette meg első nagylemezét, azt követően 2011-ben a másodikat, a harminc éve tartó munkásságát megkoronázva pedig érkezik a Hontalan című album, amit a Barba Negra Music Clubban mutatnak be novemberben.
 
Nemsokára, vagyis november 23-án kerül bemutatásra az új albumod. Milyen érzés?
Nagyon jó. Tele vagyok izgalommal. Azt hiszem, most jött el az önzés ideje, amit valahol ennek a korongnak a születése is szimbolizál. Az eddigi életem során rengeteg embernek segítettem és segítek még most is, ami nagyszerű és szeretem is csinálni, azonban ideje volt egy kicsit magamra gondolni és a saját albumra koncentrálni.
 
Mit kell tudni a hátteréről?  
A második lemezem óta rengeteg szép zenés projektet keltettünk életre a zenekarunkkal. A filmzenék és az albumok megírása között, pihenésképpen dalokat írtam és vettem fel a telefonomra. Ezek csak vázlatok voltak, de rengeteg van belőle. Egyszer csak azt éreztem, hogy el akarom énekelni őket. Az emberek hajlamosak elhanyagolni bizonyos dolgokat, ahogy az álmaikat is. Ezért most belevágtam. Azt hiszem, talán emiatt is születik meg ez az egész. 
 
Mi adta a Hontalan cím ötletét?
Én  is, mint a legtöbb ember, aki keresi önmagát és a válaszokat, könnyen eltéved és hontalanná válik. Szükségem van a kapaszkodókra, hogy visszataláljak. A dalok nem a lineáris vonal mentén, hanem a kilengések szélén töltődnek meg tartalommal, ahogy az élet is. Kellenek ezek a kapaszkodók, hogy ne zuhanjunk túl mélyre, de túl magasra sem. Ezt nevezhetjük hitnek is, vagy bárminek, a lényeg, hogy töltse ki a bennünk tátongó űrt, valaminek vagy valakinek a hiányát.
 
A koncerten Jamie Winchester lesz a vendég, akivel kilenc évig dolgoztál együtt, és rengeteg slágert írtatok, játszottatok fel. Szerinted minek volt köszönhető a sikeretek, amellyel országos hírnevet szereztetek?
Nagyon jól egymásra találtunk. Kiegészítettük egymást. Sose volt köztünk vita a kilenc év alatt, mert megvolt az egymás iránti kölcsönös tisztelet. Tudtuk, hogy mit tudunk, élveztük a közönség szeretetét, és mindezt kiváló zenészek társaságában. Bármilyen furcsa is, de Jamie-vel már volt egy zenekarunk több évvel az első fellépésünk előtt, de túl elfoglaltak voltunk és nem jutottunk el a koncertezésig. 2001-ben végül elindult a közös duónk, amelynek sikerét a Pannon GSM reklámkampányára írt “It’s your life” című dalunk hozta meg. Attól fogva pedig egy nagyon termékeny és koncertekkel teli időszak következett.
 
Májusban volt 10 éve, hogy megjelent az első nagylemezed Szabadság-vírus címmel, ezt követően pedig 2011-ben a Hét nap után. Miért most érezted úgy, hogy eljött a visszatérés ideje?
Mert mindig magam elé engedtem mások munkáit és produkcióit. Arról nem beszélve, ha betalált egy szép forgatókönyv, amihez zenét kellett írnom, hamar felülírta a naptáramat. Volt olyan év, amikor egyszerre három filmhez és több nagylemez elkészítésére kértek fel neves hazai előadók. Én pedig mindig nehezen mondtam nemet, vagy a saját albumomra szánt időt áldoztam fel. Nagyon szeretek másoknak zenét szerezni, de csak azoknak, akiket megismerek és megszeretek, mert zenét és szöveget odaadni másoknak nagyon intim dolog. Ahogy azokat az időket is szerettem amikor Jamie-vel heti több napot játszottunk. A szétválás után azt gondoltam, én már nem fogok koncertezni, csak zenét fogok írni reggeltől estig. De amikor 2008-ban búcsút vettünk egymástól és a közös munkától, fél év múlva elkezdett hiányozni a színpad, de nagyon.  Azonnal nekikezdtem a saját dalok megírásához, amiből 2009-ben megszületett az első saját albumom, majd 2011-ben a második. Ezután a Tompos Kátya-, Für Anikó-, Udvaros Dorottya-számok és -korongok, filmzenék, színház, irodalmi estek és még sok más vette át újra a helyet a zenei életemben. Ehhez, vagyis a harmadik lemezhez már rég megírtam a dalokat, de csak most ősszel jött el az ideje annak, hogy fel is vegyük és album formájában is kiadjuk. Csapó Tominak és a kiadójának (MFM Music) köszönhetően ez most egy újabb olyan időszak, amikor magamra koncentrálhatok és a zenekarunkra, ahol zseniális zenészekkel léphetek színpadra. Doboknál Markó Ádám, basszusgitáron Fehárvári Attila, zongorán Galambos Zoltán, csellón Kalmus Felicián és a vokál-perka poszton pedig Dely Domi. 
 
Ha most visszatekintesz az eddigi pályafutásodra, mi volt rád a legnagyobb hatással? Miben változtál a legtöbbet?
Az ember folyamatosan változik. A személyisége, a hozzáállása, a kapcsolatai vagy éppen a zenéi… Természetesen én sem vagyok már olyan, mint az elején, de nem bánom. A lényeg, hogy mindig önazonos maradjak. Sok ember, jó és rossz dolog volt rám hatással, amelyek azzá tettek, aki ma vagyok. A színpadon vagy a dalaimban az lehetek, akinek gyerekkoromban megálmodtam magam, mert a közönséget nem lehet félrevezetni, észreveszik, ha másnak akarsz látszani. A változás az élet velejárója, amelyet mindig ki kell használni, mert erősebbé és tapasztaltabbá tesz. Egy dalban, egy albumban lezárom a jelent és felvállalom, hogy ez vagyok. Ezt hagyom itt, vagy ezt viszem magammal. Hogy miben változtam?! Nos, talán nyugodtabb és tudatosabb lettem. Megpróbálok a jelenben élni és megélni mindent, kicsit mintha minden nap az utolsó volna talán. 
 
Közel ezer reklám, dal és filmzene megírására kértek már fel. Honnan meríted az ihletet?
Abból merítek, amiből erőt és energiát kapok és érzelmeket vált ki belőlem. Ez lehet egy személy, egy jó vagy rossz élmény, vagy pont ez a pillanat. A lényeg, hogy olyat hozzon ki belőlem, ami megihlet és amit egy mások számára láthatatlan dologból hangokká tudok formálni. A legszebb, hogy a végén ezeket a hangokat az érzelmek kódolják ki a hallgatóban, és ha szerencsém, van betaláltam. 
 
 
Melyek azok a projektek, amikre kifejezetten büszke vagy?
Talán büszke lehetnék a Jamie-vel közös albumokra, Bereményi Gézával írt dalokra, Herendi Gáborral készített filmekre (a Kincsem soundtrack a favorit), Jameliával való alkotásra, a három szívem csücskére, Für Anikóra, Tompos Kátyára, Udvaros Dorottyára és a sok más tehetséges előadóra is, akikkel együtt állhattam színpadra.
 
A zenei világból kik hatottak rád leginkább?
Sok klasszikus zeneszerzőt hallgattam, amelyeken mondhatni felnőttem. De hatással volt rám és a Jamie-vel való közös munkánkra a Coldplay és a U2 hangzásvilága, illetve a legnagyobb gitárlegendák közül: Pat Metheny és Jimi Hendrix. De ez persze csak néhány a sok olyan zenész és zenekar közül, akiket nagyszerűnek és inspirálónak tartok.
 
Rengeteg ember szereti a munkád, a zenéd. Mennyire fontos számodra, hogy mit gondolnak? 
A közönség véleménye nagyon is számít, mivel ők adnak visszacsatolást arról, hogy sikerült-e megérintenem őket. Bevallom, szeretek a megérzéseimre hagyatkozni egy szám megírásánál, mert nem másoknak, hanem magamnak akarok megfelelni. Az pedig, hogy hogyan sül el, azt előre sosem tudhatom. Eddig szerencsére még nem nagyon nyúltam mellé. 
 
Most térjünk picit vissza a koncertre... Ugye 30 éve vagy a pályán, és a harmadik saját albumod is most debütál. Készülsz valami extrával a november 23-i koncerten?
A háttérmunkákkal ugyan nem én foglalkozom, de gyönyörű lesz a vetítés és a fénytechnika is. Fontos, hogy vizuálisan is jól szemléltetni tudjuk a közönségnek azt, amiről az album szól. Az extra az mi leszünk, a zenekar és a dalok…és persze Jamie. 
 
Tervezel még nagylemezt?
Azt, hogy mikor és milyen számokat fogok újra írni, még nem tudom, de az biztos, hogy lesz még ilyen. Amíg úgy érzem, hogy van mit mondanom, addig nincs megállás. És remélem, ez életem végéig így is marad.
 
Hogyan látod a jövőt?
Most az album megjelenése után szeretnénk minél több koncertet adni. Amiért zenélek, azt csak a közönségtől és csak a színpadon tudom megkapni. Ezenkívül a filmzenék írása is nagy szerelem marad számomra. Egy ideje már csak olyat szeretnék csinálni, ami kizárólag örömet okoz és értéket hordoz. Ezt az életemben való priorizálást most kezdtem el tanulni, ahogy azt is, hogy tudjak nemet mondani.
 
Ha most azt kérném, hogy írd le egy szóval, hogy mit jelent számodra a zene, akkor mit mondanál? És miért?
A zene kapocs a világgal. Amikor kisfiú voltam, egy betegség miatt szinte teljesen elveszítettem a hallásom, így megműtöttek. Nagyon zárkózott voltam, nem tudtam rendesen beszélni, és hatéves koromig jártunk vissza a kórházba a vizsgálatokra. A beszédet gyakorlatilag újra meg kellett tanulnom. A mai napig emlékszem az utolsó vizsgálatra, amikor az orvos azt mondta, hogy nagyjából rendben van a hallásom, majd a beszédem is helyrejön, legfeljebb zenész nem leszek. A sors furcsa fintora, hogy végül mégis a zene felé sodort az élet, és sikerült rácáfolnom mindenre.