„Egyáltalán nem akarunk mainstream fesztivált csinálni”

„Egyáltalán nem akarunk mainstream fesztivált csinálni”

Szóval van az Alpárfeszt. Semmi nagy felhajtás, nemzetközi lineup, vagy őrületes színpadkép. Ez csak egy Bács-Kiskun megyei minifesztivál, ami semmihez nem hasonlítható. Az „Alpár” mára fogalommá vált az underground muzsika kedvelői körében, mi pedig most megpróbáltunk utánajárni, vajon mi lehet ennek az utánozhatatlan hangulatnak a receptje, amiért évről évre több százan keresik fel az egyszínpados bulit - ami nem mellékesen annó egy kecskelegelőn indult útjára. Sánta Zoltánnal, a fesztivál egyik szervezőjével beszélgettem.
 
Hetedik éve rendezitek meg az Alpárt. Mi a titka annak, hogy egy fesztivál ennyi idő alatt ne váljon mainstreammé?
Talán az, hogy egyáltalán nem szeretnénk mainstream fesztivált csinálni: az undergroundból indultunk, és nem tervezzük elhagyni ezt a közeget. A műfaji szélesítés az persze más tészta, hiszen valamerre fejlődnünk, lépnünk kell. Ugye főleg metallal és rockkal indultunk a kezdeteknél, ehhez mára legalább ötféle stílus csatlakozott, az évek alatt igencsak kiszélesítettük a palettát. Manapság, ha valaki eljön egy Alpárfesztre, akkor egyáltalán nem csak metalt talál, vagy rockzenét, hanem ezeken kívül minimum még bluest, funkot, és mondjuk ska-t is...
 
De ha jól sejtem, nem csak a műfaji sokszínűségtől lettetek meghatározó név a fesztiválnaptárban...
Alapvetően az Alpárfeszt haver zenekarok közös bulizásáról szólt mindigis, és ez az életérzés a mai napig maradt. Szóval hiába vagyunk alapértelemben egy fesztivál, ennél ez az évi 3 nap sokkal többet jelent a szervezőknek, a fellépőknek, és a közönségnek is: egy olyan szubkulturális teret, ahova nagyjából minden évben ugyanazok a baráti társaságok térnek vissza, hál’istennek általában új tagokkal bővülve. Az apropó persze a zene.
 
 
Csupa olyan fellépőtök van, akik nem jellemző szereplői a nagyobb hazai rádiók fő műsoridejének. Ez tudatos irány volt induláskor?
Nem volt szándékos a koncepció, egyszerűen csak adott volt ez a szituáció: mi is, és a barátaink, a zenekarok, és az ő barátaik, vagyis a további zenekarok is mind underground közegből érkeztek, így sose volt kérdés merre menjünk. És egyáltalán nem bánjuk, hogy egyfajta szubkultúra vagyunk. Azt viszont igen, hogy ezeknek a nálunk megforduló zenekaroknak a nagy többsége alapvetően sosem kerül be az országos médiába, pedig egy Kies, egy Idegen, egy Nova Prospect vagy egy Láma dalai is bőven beférhetne a nagy rádiók napi rotációjába szerintem. Sőt!
 
Van kedvenc Alpár (koncert)élményed? 
Rengeteg van, de ha szigorúan egyet kellene mondanom, akkor pár éve a Beerwanna (kecskeméti Nirvana tribute) Kies és más helyi arcok előadásában. Ez volt az a bizonyos aznapi utolsó buli, hangulat és ital természetesen már abszolút a tetőfokon. Egy igen kedves szervező kolléga meg talált egy egeret valahol és azzal ment fel koncert közben a színpadra. Teljes káosz volt, nem is kell többet mondanom.
 
Szervezőként amúgy mennyire buli a fesztivál, vagy inkább kemény munka?
Több év távlatában már azt kell mondanom, évről-évre egyre nagyobb munka. Ahogy növekszik, formálódik az Alpár – ez persze tök jó –, úgy szaporodnak a feladatok. De ennek így kell lennie, nem panaszkodunk. Aztán igazából, ahogy vége van a menetnek, kapunk magunktól körülbelül egy hónap pihenőt, és már indul is újra az idézőjeles mókuskerék, esünk neki a csapattal a következő esztendőnek, hogy nehogy elkéssünk bármivel is. Na meg ott van a Murphy is, hogy mindig elhiszed, hogy már mindent tudsz a fesztiválszervezésről, aztán mégis minden évben jönnek váratlan helyzetek, fejlődési lehetőségek. Nagy iskola a semmiből nekiállni fesztivált szervezni. Bár a példánk magáért beszél: az Alpár bejött, és egy percét sem bántuk meg.
 
És a zene mellett ott a környezetvédelem is, ez is fontos kulcsszó, ha Alpárfesztről van szó...
Alapvetően az egész crew ilyen beállítottságú, ezért ez az irány sem volt kérdés sohasem, mármint, hogy kiálljunk az ügyért. Azt hiszem egy fesztiválnál talán nincs is találóbb hely arra, hogy fontos témák érdemben szóba kerüljenek. Így voltunk körülbelül az egyik első hazai feszt, ami kitiltotta a PET palackokat. Az meg alap, hogy a hulladékot mindigis szelektíven gyűjtöttük, meg repoharakba mérjük az italt. És tényleg csak hab a tortán, hogy nálunk indult útjára tavaly az underground éra egy igen meghatározó kampánya is a témában: a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért project. Méghozzá Lakiteleken, egy jó kis Holt Tisza-parti szemétszedéssel.
 
Lesz idén olyan fellépő, akik még soha nem játszottak Alpáron? 
Szerencsére igen, elég sok új csapat érkezik a nyáron, hogy csak párat említsek, többek között a közkedvelt rapmetallal operáló Mangani 808, a hazai R&B ihletésű énekesnő CéAnne, az időgépnek is beillő Dirty Canvas, és a legfiatalabbaknak is teret adva csatlakozik az Alpár színpadra a Direct zenekar, meg Szatmári Koppány szóló műsora is. Szóval már tűkön ülve várjuk azt a bizonyos mínusz negyedik napot, amikor végre elkezdhetjük a fesztivál építését...
 
Írta: Kurcz Orsi
Fotó: Ungor Richárd