„Egyszerre szomorú, filozofikus, vicces és abszurd”

Egy virágládában éri a vasárnap A Jeditanács összeül főhősét, aki azt próbálja megfejteni, mi történt vele tegnap, és közben valahogy haza is kéne jutnia.

Végigszeli a belváros kultikus helyeit, a Kisüzemtől a régi Caesarig mindenhova betér, mi pedig végignézhetjük, ahogy különböző karakterekre bomlik a személyisége. Ezek a figurák bóklásznak a főhős tudatának bugyraiban, ott filozofálnak, vitatkoznak, fejtegetik, mi is történt velük, vagyis a főhőssel. Fekete Ádám a Staféta pályázat jóvoltából második előadását rendezheti meg, amely egy élet szétszálazódását és tudatunk megbízhatatlanságát ábrázolja. Azt, hogy az agyunkat elborító emlékképek közül egy idő után képtelenek vagyunk megmondani, melyik történt meg valójában, és melyik az, ami csak képzeletünk szüleménye…

A darab rendezőjét és íróját Till Atilla Tiszta szívvel című darabjából is lehet ismerni. Vele, és az elektronikus zenész, sound designer Bartha Márkkal ültünk be egy italra a Kisüzembe. A darab legközelebb november 24-én lesz látható a Trafóban.

Az előadás már a címe alapján is elég rendhagyónak tűnik, és ez a sztori elolvasása után sem változik. Mi az, ami a témáján kívül még különlegessé teszi a darabot?

Ádám: Elsősorban amiatt lehet rendhagyó, hogy egy filozofikus szövegfolyam kerül középpontba, ami nem csak konkrét szituációkra épül, hanem egy agyban utazhatunk, egy agy teremti meg a jeleneteket. Ennek kevésbé van hagyománya a magyar színházakban, mint a klasszikusabb drámai szövegeknek. Tulajdonképpen egyszereplős darab ez, amiben a főhős hét szerepre bomlik. Ahogy ezek a szerepek váltakoznak, és ahogy azokat a színészek játsszák, az sem egészen szokványos. De nem azért csináltam, hogy rendhagyó legyen, hanem mert így jött ki.

Márk: Másodszor dolgoztunk együtt Ádámmal a saját maga által írt darabján. A többi színházi munkához képest, amiben részt veszek, ez amiatt volt más, hogy a hangi előkészületeket nagyon sok gondolkodás előzte meg. A zene nincsen előtérben, sokkal inkább segít gondolati síkba helyezni az adott jelenetet vagy épp az adott szituációt teljesen ellenpontozva dolgozik. Ahogy Ádám előző darabjában, most is az atmoszférákkal kísérleteztünk, amik teljesen más dimenzióba tudnak repíteni egy-egy jelenetet.

Vizuálisan mi az, ami segíti a nézőt abban, hogy tudja, épp mi történik ebben a fura agyban?

Ádám: Én szeretem a darab hömpölygését. Emiatt persze előfordulhat, hogy a néző kicsit később észleli, hogy már valahol máshol járunk, észrevétlenül mentünk át a filozofálásból egy konkrét jelenetbe, és egy-egy karakter is nem várt pillanatban jelenik meg. A fénnyel való játék azért segít abban, hogy ezek a váltások egyértelműbbé váljanak, ahogy az atmoszférák is a különböző hangulatok és helyszínek közötti eligazodást támogatják. Egyáltalán nem szögletesen történnek a darabban dolgok, inkább egy organikus változásnak lehet a néző tanúja.

Ez az organikus változás pedig mindannyiunk sorsa, a hangok egy életen át mennek a fejünkben. Ez a darab ad valamiféle receptet arra, hogy ne őrüljünk bele ebbe?

Ádám: Nem azt sugallja, hogy ez megszűnik majd, de nem is valami ijesztő dologként ábrázolja. Mindenkit rengeteg emlék és vágy sarkall hirtelen döntésekre, rengeteg hang szól bennünk. Ez egy emberi működés, nem jó vagy rossz kérdése. A darabban egy ember életszakasza jelenik meg a maga küzdelmeivel, amiben talán mindenki magára ismerhet. Márkkal nagyon hasonlóan gondolkodunk ilyen mély tudati dolgokról. Az ember belső működése mindkettőnket ugyanúgy érdekel, ahogy az is, hogy egy-egy érzet mennyi hangból áll, és mennyi különleges részlete van akár egy hangnak is az ember fejében. Ennek a humora és költészete a mindennapjaink része. Ha nem dolgozunk, akkor is sokat gondolkozunk azon, hogy milyen érdekes dolgok vannak akusztikai szempontból a világban, és mennyi akusztikai tényező irányít minket anélkül, hogy tudnánk. Mi ennek a humorát is próbáltuk hozzátenni az előadáshoz.

Ezt a fajta mindennapi gondolkodást azért kevesen tudják úgy tálalni, hogy ne ijessze meg a közönséget. A filozofálgatás sokszor félelmetesnek tűnik, annak ellenére, hogy valószínűleg mindenkiben megfogalmazódnak ilyen gondolatok, csak lehet, hogy nem ilyen egyértelműen.

Ádám: A hét részre bomló valaki nagy mértékben én vagyok. Az egyik színész az előadásból, Laboda Kornél mondta, hogy a darab sokszor már illetlenül személyes problémákat és gondolatokat tálal, hogy nem illik ilyen személyesnek lenni. Én ilyen vegyesen látom az életet, egyszerre szomorú, filozofikus, vicces és abszurd. Ez egy szerencsés keverék, mert nem ragad benne egyik hangulatban sem hosszasan az előadás. Ehhez az a hét színész is kellett, akiket előbb választottam ki, mint hogy megírtam volna a darabot. Tudtam, hogy kikkel szeretnék ebben az utazásban részt venni, bármilyen utazás is legyen. Az ő különböző élethangulatuk nagyon sokat segített abban, hogy ne ragadjon meg irodalmi síkon a dolog, hanem legyen élet is benne, sok különbözőséggel. Fontos volt, hogy az ő megélt dolgaik is megjelenjenek, amellett, hogy gyakorlatilag ők én vagyok.

A csoportkép oroszlán nélkül című előző darabodra elég vegyesen reagáltak az emberek. Az is hasonlóan filozófiai ihletésű volt?

Ádám: Az más szempontból volt kísérleti dolog. Ott nagyon kevés szöveg volt, de nagyon sok csönd és beállított kép, már-már túlságosan is elnyújtva. A mostani darabban minden ki van pakolva az agyamból, az előzőnél minden benn volt tartva. Nagyon kevés információból jöhettünk csak rá, hogy épp mi történik, az egészet megbélyegezte egyfajta fura elmagányosodás, tanácstalanság érzése. A darab két és fél órás volt, szünet nélkül. Voltak, akik kimentek közben, de olyanok is, akik szerették, értették és mentek vele. Központi elem volt az idővel való játék. Ha nagyon sokáig nem történik semmi, akkor hatalmas jelentősége lesz annak, ha hirtelen mégis történik valami. Volt, akit behúzott ez az időkezelés, más viszont mérges lett ránk.

Márk: A világosító, aki egy hosszú nap után ült be a pult mögé, el is aludt az egyik előadáson egy pár percre. (nevet)

Akkor azért szeretsz játszani a nézők türelmével…

Ádám: Igen, szeretem azt, ha valami nem feltétlenül kényelmes az ő pozíciójukból, hanem nekik is hozzá kell tenni vagy gondolni valamit a darabhoz.

Az Electrify is hasonlóan kísérleti dolog lesz Ádámmal közös előadásotok után egy nappal, ahol az emberi hang kerül középpontba.

Márk: A Trafó szervezésében megvalósuló Electrify sorozat alapból a kísérletre épít, valamilyen tematikára alapozva. November 25-én a fő attrakció Holly Herndon és Stine Janvin lesz. Érdemes utánanézni a munkásságuknak. Végül is az előzenekari pozíciót fogom betölteni ezen az estén, egy személyben. A színházi munkáimban egy egész csapattal, közösen dolgozunk egy ügyért, a szóló projektemben viszont artikulálhatom azokat a felgyülemlett zenei elképzeléseket, amik az alkalmazottabb jellegű munkák mellett megfogalmazódnak bennem. Az Electrify mostani vokális tematikája azért is áll hozzám közel, mert korábban beatboxoltam (kétszeres hazai beatbox bajnok – a szerk.) és kórusban is énekeltem. Ezeknek a hozománya több tényező miatt átalakult, amikor Pécsen találkoztam az egyetemes elektronikával. Ezt fogom prezentálni a Trafóban. Mindenféle hangot adok a mikrofonba, amiket digitálisan megpróbálok a legtöbbféleképpen kiterjeszteni, átalakítani, és hangmasszákat gyúrni belőlük. Nekem ez egy nagyon izgalmas improvizatív helyzet, minden egyes másodpercben én kontrollálom, hogy mi fog történni. Ez már nagyon hiányzott sok év kihagyás után, úgyhogy nagyon örültem ennek a felkérésnek.

mm.alvajaro