Éltessük a holtakat együtt a Fran Palermóval!

Éltessük a holtakat együtt a Fran Palermóval!

Fran Palermo Funeral Band // 11.01 // Akvárium Nagyhall

Idén mindenszentekkor nemcsak a gyertyagyújtással való megemlékezéssel érdemes számolni: Magyarország elsőszámú dzsungel-rock zenekara ugyanis egy rendhagyó felállással készül november 1-jei koncertjére.
 
A The Fran Palermo Funeral Band az Akvárium Nagyhalljában készül az élet és halál megünneplésére, így most többek között erről is kikérdeztük Henri Gonzót, a zenekar frontemberét.
 Szabó Anna
 
 
Kezdjük a FOMO-val! Durván jó lett a Jeopardy című dal, amit a filmben hallhatunk. Mi inspirált a zene és a szöveg megírásánál?
A film inspirálta. Januárban kezdtem dolgozni a dalokon, akkor megkaptam a filmből egy vágatot, és onnantól arra dolgoztam. Kerestem még hasonló filmeket, mint például a Kids, de Xavier Dolantól is sok mindent átnéztem. Szövegileg bőven volt saját élmény is, amit hívhatunk inspirációnak. Nemrég voltunk tinédzserek, bár azt hiszem, jól jártunk, hogy nekünk még nem volt telefonunk, se korlátlan net meg a velejárók...
 
Milyen volt a filmzenén való munkálkodás?
Volt szó róla, hogy lesz egy nagyobb szerepem a filmben is, de végül megmaradtam zenefelelősnek, amit nem bánok, mert volt vele meló. Én már egy évvel hamarabb elkezdtem ötletelni a zenéken, és rengeteg demót készítettem el előre. Aztán megláttam az első vágatot a filmből és megijedtem, mert egy teljesen más világ és dinamika fogadott, mint amit én képzeltem mögé. Így minden addigi dalom kuka lett, és kezdtem elölről valami teljesen mást.
 
És máris mindjárt itt van a következő nagy dobásotok, a 11.01-jei koncert. Ti hogyhogy mindenszentek alkalmából adtok koncertet? Úgy értem, manapság a halloween sokkal „menőbb”.
A halloween szerintem nem „menő” – a tökpingálás és a boszorkánykalap sosem jött be nekem. Ezzel ellentétben a valódi halottak napjának súlya és tematikája van, ami számomra több lehetőséget rejt magában, amit a színpadra is fel tudunk vinni. A halottak ünnepe egyidős az emberiséggel, számtalan formája van: például ott van a mexikói, ahol ilyenkor mindenki a temetőkben fiesztázik. Nagyon érdekes még, hogyan van jelen akár Egyiptomban a piramisok körül vagy Hawaiin a halál ünnepe a mindennapokban. Ezeknek a különböző kultúráknak a védjegyeit megpróbáljuk majd vizuálisan és zeneileg is színpadra vinni.
 
Elárultok egy-két meglepetést, akár az egyik vendégzenész nevét?
Bővül a fúvós szekciónk, az ütős és a billentyűs is. Neveket nem szeretnék mondani, ez maradjon meg november elsejére.