"Ez az első rockalbumom!"

Interjú Alapi Istvánnal.

Alapi István – akit az ország egyik legjobb gitárosaként tartanak számon – a poptól kezdve a rockon át egészen a jazzig képen van, zenei kalandozásai százfelé nyúlnak, vagyis pontosabban 300 felé, hiszen nagyjából ennyi lemezen közreműködik, de elsősorban persze az EDDA gitárosaként ismert a szőke sérós gitármágus. Los Angeles-i hangulatban mesélt „L.A. On My Mind” című legújabb szólólemezéről, ami most rockosabb irányokat vett és természetesen jól be is mutatja az anyagot november 22-én a Dürer Kertben, persze az albumon közreműködő zenésztársaival: Borlai Gergő dobossal és Szappanos György basszusgitárossal. Interjú!
 
 
Magyarország egyik legnagyobb gitárosaként tartanak számon, biztos már „megszoktad” ezt a kifejezést, de fiatalkorodban gondoltad volna, egyáltalán vágytál rá, hogy ez így alakuljon?
 
Egész gyerekkorom a zenélésről való álmodozással telt. 13 éves koromtól már zenekart csináltunk a haverjaimmal és természetesen arról beszélgettünk, hogy egyszer olyan nagy zenészek leszünk, mint azok, akiket akkoriban bálványoztunk. Nem mai értelemben véve „celeb” akartam lenni, akkor még azt sem tudtam, hogy mi az, nem foglalkoztam a dolognak azzal a részével, hogy milyen anyagi, vagy egyéb előnyökkel jár a „sztárság”, egyszerűen csak olyan jól akartam játszani, mint az akkori nagy kedvenceim, John McLaughlin, Al DiMeola, Jimmy Page, Joe Pass, Chick Corea, Keith Emerson. Látod, nem csak gitárosokról van szó, voltak példaképeim egyéb hangszeresek közül is. Néha, amikor sötét téli estéken a szüleimmel autóztunk valahova, csak bámultam ki az ablakon és azt képzeltem, hogy sok év múlva, amikor hazajövök, azt mondják az emberek „tudod, ez az a salgótarjáni srác, az a híres gitáros!”...ha-ha!
 
Ki volt akkor és ki most a kedvenc gitárosod?
 
Az előbb említettem néhány nevet, persze sokkal több kedvencem volt, mivel minden műfaj érdekelt, később, folyamatosan jöttek újabb és újabb kedvencek. Bill Connors, Jan Ackermann, Paco De Lucia, Eddie Van Halen, Steve Lukather, Scott Henderson, Malmsteen, Vai, Philip Catherine, látod megint csapongok a műfajok között.
 
 
Most jelenik meg az ötödik szólólemezed, ami, ha minden igaz, rockosabb irányokat vesz az előző jazzes hangvételhez képest. Mi alakítja, hogy éppen milyen zenei hangulatban vagy?
 
Valóban, az előző albumaim egyértelműen a fusion jazz világban mozogtak, aztán éppen gondolkodtam, hogy a következő album miben lehet más az előzőekhez képest, először egy akusztikus gitáros anyagon törtem a fejem, aztán 2016-os amerikai utam élményeinek hatására, meg hogy többen kérdezték előtte, mikor lesz már egy igazi rock albumom, a rock mellett döntöttem. Tiszta vicc, hogy annak ellenére, hogy a legtöbben elsősorban rockgitárosként ismernek, ez az első rock albumom!
 
 
Amikor hazajöttünk a NAMM-ról a feleségem az első héten, alig látott napközben, mert szinte egyfolytában a demókat készítettem, rengeteg ötletem volt hirtelen.
 
A december 22-i lemezbemutató koncerten Szappanos Györggyel és Borlai Gergővel lépsz színpadra. Az albumon is ők játszanak? Kikkel és hogy készült az új lemez?
 
Az album tulajdonképpen két személyes, Borlai Gergő dobol, én pedig gitározok, basszusozok és billentyűzök, bár igazi gitárcentrikus albumhoz híven, billentyű nagyon kevés van a nótákban, már amelyikben van egyáltalán!
 
 
A címéből következtetve elég sok köze lehet Los Angeleshez. Miért?
      
Igen, nagyon szeretem a város hangulatát, minden a rockzenéről szól, vagy a jazznek a rockos vonaláról, ami hozzám nagyon közel áll. Rengeteg kellemes élmény köt Los Angeleshez.
 
 
Mi alapján döntöd el, hogy épp milyen gitáron játszol fel egy-egy dalrészletet, riffet, szólót?
 
Sokféle gitárom van, de nem igazán gyártok nagy ideológiát ahhoz, hogy épp melyiket használom. Ezen az albumon 90 százalékban a MusicMan Luke 3 szerepel, de van olyan nóta, aminek a felvételekor csak úgy találomra vettem fel egy másikat, csak azért, hogy legyen egy kis változatosság..ha..ha. Egyébként sokszor olvasom a Neten a nagy megfejtőket, akik ölre menő vitákig szakértenek az erősítők és a gitárok tekintetében, miközben mindenkinek nagyjából bármilyen cucc, gitár ugyanúgy szól. Nem fetisizálom a hangszereket, csak eszközök számomra az önkifejezéshez.
 
 
Össze tudnád számolni, hogy hány albumon működtél közre életed során?
 
Egyszer megpróbáltam egy listát készíteni, de aztán megakadtam benne, alig van birtokomban azokból a kiadványokból, amiken közreműködtem. Nagyjából, úgy saccra 300 körül van az albumok száma. Ebből kb. harminc-egynéhány EDDA album, a többi mindenféle más, Szakcsi Lakatos Bélától, Katona Klárin, Varga Mikin, Török Ádámon külföldön, Németországban, Angliában, Görögországban, Szerbiában, USA-ban megjelent albumokon keresztül a szólóalbumaimig mindenféle.
 
Ki az a zenész, akivel készítenél egy közös dalt, vagy akár egy albumot?
 
Óriási szerencsém van, hogy idehaza szinte minden olyan zenésszel volt alkalmam dolgozni, akit igazán nagyra becsülök, de mondjuk szívesen dolgoznék Manfred Mannel, Jason Bonham-mel és még sokan mások...ha-ha!
 
 
A Los Angeles-i tapasztalataid alapján szerinted miket lenne érdemese átvennünk idehaza az amerikai zenei életből? 
 
A legfontosabb dolog, amit mindenkinek el szoktam mondani, hogy azt a hozzáállást kellene átvenni, hogy mindenki, a legkisebb klubban is úgy megy fel a színpadra, mintha élete utolsó és legnagyobb dobására készülne. Nálunk meg a kis pénz- kis foci elv érvényesül elég gyakran sajnos!
 
Ennyi siker és elismerés után mik azok az új (zenei) utak, amik még felfedezésre várnak az Alapi-életműben?
 
Szerencsére mindig vannak zenei terveim a jövőre nézve. Általában alig fejezek be valamit, máris van késztetésem egy újabb dologra.
 
 
Egyébként van egy terület, ami bár régóta nagyon izgat, de ez idáig sajnos még nem volt alkalmam kipróbálni magamat ebben, ez pedig a filmzene. Nagy mozirajongó vagyok, szívesen írnék filmzenét is. Talán ez is eljön egyszer.
 
Császár Gergő