„Ez nem pop zene…”

A külföldi kalandozások ebben a műfajban két nagylemezt, rengeteg koncertet, na meg egy majdnem négy és fél milliós nézettségű videót hoztak a The Hellfreaks-nek. A német Wolverine Records gondozásában megjelent Astoria album már egészen más csapattal és inkább punk-rock szellemiségben készült, Domján Gábor basszusgitáros feltűnésének köszönhetően. Nemrég debütált a Burn The Horizon klipje, amit a zenekar nagy rajongója, Steven Shea amerikai rendező készített, októberben pedig jön a következő az I'm Away című dalra, amit szintén nagyrészt rajongók finanszíroztak az Indiegogo oldalán (többek között a Boogie Man videójában Sue által viselt fűzőért és hasonló zenekaros ereklyékért cserébe). 

 

 

S: A zenekarozás előtt versenyszerűen sportoltam, de egy baleset miatt abba kellett hagynom. Nem tudtam örülni a szabadidőmnek. Szükségem volt valami másra, hogy ezt az űrt kitöltsem, így jött a zene. Először dobolni kezdtem egy punk zenekarban, aztán véletlenül úgy alakult, hogy a mikrofon mögé kerültem, és így alakult meg a Hellfreaks. A második fellépésünk már Bécsben volt, és úgy tűnt, hogy megindulhat a zenekar. Én olyan ember vagyok, aki ha valamit csinál, azt szereti komolyan venni. Ahogy megvolt az első külföldi fellépés, belevetettem magam a szervezésbe is. Izgalmas volt látni, hogy egyre több bulit tudok lekötni és azokra egyre többen jönnek is el. Annyival volt könnyebb a helyzetem, hogy Ausztriában nőttem fel, így a német nyelvterületeken a kommunikációval sem volt probléma. Írtam rengeteg klubnak, aztán vagy visszaírtak, vagy nem. Ez egyébként a mai napig így működik, azzal a különbséggel, hogy most már egy csomó helyen visszajáró vendégek vagyunk. 

 

 

S: Külföldön a koncertre járásnak kultúrája van. Az emberek sokkal nyitottabbak bármilyen fajta zenére, elmennek csak úgy szórakozásból olyan zenekarok koncertjére, amiket nem feltétlenül ismernek, sőt a belépőt is örömmel kifizetik, és még élvezik is, amit kapnak cserébe. Ezáltal az ismeretlenebb zenekarok híre is könnyebben terjed. Kint alapvető mindenki számára, hogy támogatni kell egy zenekart ahhoz, hogy működni tudjon. Nem várják el, hogy a zene öröméért álljon fel valaki a színpadra, pontosan tudják, hogy valamiből fel kell venni egy lemezt és valahogy el kell jutni egy koncertre, ahol azért jól esik némi figyelem is a közönség részéről. 

 

G: Tavaly a turné első állomása Prágában volt, egy szerdai napon. Hat euró volt a belépő, 120 körüli fizetővendég jött le a klubba, akik a beugró többszörösét tették bele a merch-be. Pedig a prágaiak nem hiszem, hogy annyival többet keresnének, mint a budapestiek. Egyszerűen csak megnézték a zenekart, tetszett nekik, vásároltak cd-t, pólót, jól érezték magukat és hazamentek. Nem nagyon látok ehhez hasonlót itthon. 

 

 

S: Ez nem pop zene, régen a psychobilly volt porondon, most punk-rockban nyomulunk. Ezek a zenék behatárolt rétegnek szólnak, és leginkább koncertezéssel tudnak terjedni. A külföldi turnékra viszont nem volt egyszerű összehangolni a zenekartagok szabadidejét. Volt olyan, hogy a turné első napján derült ki, hogy a nagybőgős nem tud velünk tartani. Valahogy azt is meg kellett oldanunk. A konfliktusok hatására egy idő után úgy döntöttünk, hogy befejezzük az egészet. El se hittem, hogy pont akkor érkezett egy felkérés a kaliforniai Ink N Iron Fesztiválra, ahol mindig is nagy álmom volt játszani. 

 

 

G: Én elsősorban egy amerikai turnéra neveztem be akkor, kvázi helyettesként. Nem gondoltam túl ezt a történetet. Eleve mi a hangmérnökkel Pestről repültünk, a zenekar többi tagja meg Berlinből, visszafelé pedig ugyanúgy szétváltunk az amerikai reptéren. Én meg mentem a Muriellel játszani. 

 

 

S: Most már el se tudnám képzelni, hogy csinálnám ezt másképp. Rengeteg teendő van a zenekar körül, és annyi fronton kell érteni a dolgokhoz, hogy ezt nem lehetne mind időközönkénti találkozások során megoldani. 

 

G: A zeneszerzésen kívül a pénzügyeket és elszámolást, a járulékos egyeztetéseket a grafikussal és társaival, én intézem. A menedzsment és booking ügyeket, ahol azért van szükség némi diplomáciai és marketing érzékre, továbbra is Zsuzsi viszi. Nyilván ha valaki valamit egyedül tol, az nehezebb, mintha beállnak mellé és többen tolják. Nehéz elhinni ma már, hogy az egykori legendás zenekarokban mindenki ugyanazzal a lelkesedéssel vett részt, sőt kizárólag csak azért az egy bandáért tett meg mindent. Sokáig úgy gondoltam, hogy egy zenekar mindent együtt csinál, emiatt közösen is osztoznak az esetlegesen befolyó javakból, mára ezt átértékeltem, mások a tapasztalataim, és irtom magunk körül azokat az embereket, akikről megérzem a „jól van az úgy” típusú hozzáállást. 

 

S: Fájdalmas pont, amikor hetekig ülök egy szöveg felett, majd feléneklem huszonötezerszer, és azt érzem, hogy most végre teljesen a dal mellé tudok állni, aztán jön valaki, aki nem teszi meg ugyanezt a saját részéért. Ez olyan, mintha főznél egy vacsorát órákon keresztül, majd valaki a végén só helyett cukrot tenne bele, és azt mondaná, hogy „jól van ez így”. 

 

 

S: Olyannyira, hogy csináltunk a spájzunkból egy feléneklő szobát. Az nagy feeling, hogy pizsamában átslattyoghatsz a szomszéd szobába, megiszod a kávédat és szépen lassan beénekelsz. 

 

G: Én meg megtanultam gitározni. Csak a dobot fogjuk felvenni stúdióban, a többit mind otthon. Ha a jó Isten is úgy akarja, akkor egy amerikai producerrel fogjuk véglegesíteni az így született felvételeket. Lesz vendégénekes is, a Death By Stereo-ból Efrem. 

 

 

G: Viszonylag jól, de én elég kritikus vagyok az anyaggal szemben, mivel a szövegeken kívül mindent én írok. Kétlemeznyi anyagot már biztos kidobtam azóta. Az, hogy egy adott szerzemény egyszerre legyen koncertdal, álljon jól Zsuzsinak, passzoljon a többi dalhoz, de single-ként is állja meg a helyét, az nem egyszerű feladat. Ilyen értelemben az Astoria lemez is egy útkeresés volt. Ráadásul most már kacsintgatunk a hardcore felé, középtempó nem nagyon lesz az új anyagon. 

 

S: Én szeretek üvöltözni, egyre inkább erre az énektechnikára fekszem rá az utóbbi időben. Kevés lány van, aki ebbe belevág, úgyhogy emiatt is különösen szimpatizálok vele. 

mm.alvajaro