Feloszlott a THE EMBODIED zenekar

Feloszlott a THE EMBODIED zenekar

A gitáros a Screamerben folytatja

Éppen harmadik albumának látott volna neki ősszel a Magyarországot is többször megjárt, magyar származású dobossal rendelkező svéd dallamosmetál-csapat, amikor hosszú beszélgetések után az alapító tagok úgy döntöttek, hogy ilyen formában befejezik az együtt zenélést, elbúcsúznak a The Embodiedtől. A muzsikálásnak viszont ezzel a történettel nem szakad teljesen vége. Legalábbis Jon Mortensen, a banda egykori gitárosa egészen biztos, hogy nem válik meg imádott hangszerétől. Meghívták ugyanis a szintén északi illetőségű Screamer csapatába, a zenekart éppen otthagyó Anton Fingal helyére játszani. Jon így kommentálta viccesen a hírt:

„Megtisztelő, hogy a legendás Screamer család a tagjai közé fogadott, és habár nem lesz könnyű pótolni az elődömet, nem hiszem, hogy elbuknék. A jóképűségem, gitártudásom, és a sörfogyasztási szokásaim legalábbis abszolút adottak a feladathoz.”

A rőtszakállú jönköpingi zenész egészen biztosan nem fog unatkozni a közeljövőben, hiszen újdonsült metálcsaládja mellett másik zenekara, a glam fekvésű Shakedown Suzies is vidáman tevékenykedik tovább. Nagy sikert aratott második albumuk - a lezárások alatt megjelent, álomszerű, és különösen vagányra sikeredett A business doin’ pleasure után újult erővel éppen a harmadik korong dalain dolgoznak.