„Fontos számunkra, hogy minden koncert egyedi élményt adjon”

„Fontos számunkra, hogy minden koncert egyedi élményt adjon”

A Blahalouisiana zenekar ismertsége 4 éves fennállása óta egyenletesen ível felfelé.

Idén kihozták első nagylemezüket - amiről egy korábbi számban részletesebben is faggattuk őket -, nyáron pedig vendégei voltak szinte az összes kisebb- és nagyobb fesztiválnak és vidéki klubnak. November 18-án a Dürer Kertben adnak headliner koncertet. Az elmúlt fél év történéseiről, tapasztalatairól és a további tervekről beszélgettünk velük.
 
Fél év telt el az első nagylemezetek megjelenése óta. Hogyan fogadta a közönség, milyen következtetéseket vontatok le?
 
Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind a szakma, mind a közönség részéről. Úgy érezzük, méltó lezárása volt ez az elmúlt 4 évnek és kellő tapasztalatot, rutint szereztünk ahhoz, hogy a következő lemezünk még jobbra sikerüljön. Mi magunk is elégedettek vagyunk vele. A nemsokára megjelenő új dalon kívül 3 darab single-t tervezünk kihozni, és reményeink szerint 2017 vége felé pedig megmutathatjuk majd a második nagylemezünket is a közönségnek.
 
A lemez fele angol, fele magyar nyelvű volt. Ez a kétnyelvűség egy tudatosan felépített kompozíció része?
 
Eleinte kizárólag angol dalokat írtunk, később maguktól jöttek a magyar szövegek is, mindez bármiféle tudatosság nélkül, érzésből történt. A lemez munkálataikor azonban egyikről sem szerettünk volna lemondani egy egységes nyelvű lemez kedvéért - így akkor már tudatos volt a fele-fele arány. Hogy a jövőben hogyan alakul ez, mi sem tudjuk még pontosan, már most rengeteg számötletünk van mind angol, mind magyar nyelven.
 
Rendszeresen újításokkal, meglepetésekkel készültök a közönségeteknek. Mire számíthatunk tőletek legközelebb?
 
Fontos számunkra, hogy lehetőleg minden egyes koncert különleges, egyedi élményt adjon, ugyanakkor legyenek úgynevezett „signature” dolgaink is, mint például a nappali-szerű színpadi díszlet a perzsaszőnyegekkel és az antik lámpaernyőkkel, amiket még a vidéki koncertekre is cipelünk magunkkal. Szerintünk így tudunk mindig újszerűek maradni azoknak is, akik rendszeresen járnak a koncertjeinkre és figyelemmel kísérnek minket. November 18-án a Dürer Kertben eljátszunk majd egy új dalt és egy meglepetés produkcióval is készülünk, egy kedves zenész barátunk kíséretében.
 
Vitáris Iván (Ivan&The Parazol) rendszeres vendég nálatok a színpadon. Miért pont ő, honnan jött az alapötlet? Esetleg van kilátásban más, komolyabb közös projekt?
 
Egy közös koncert alkalmával ismerkedtünk meg Székesfehérváron, először ennek apropóján találtuk ki, hogy szálljon be vendégként az egyik, My Baby című dalunkba, ekkor még szinte ismeretlenül. Ez a dal egyébként nagyon jól áll neki, már a kezdetektől olyan volt vele dolgozni, mintha régóta együtt zenélnénk. Azóta nem csak rendszeres vendégünk, hanem a hétköznapokban is nagyon jó barátok lettünk, sokszor találkozunk, beszélgetünk, iszunk, de néha még főzünk is együtt. Még idén tervezünk kihozni egy közös, Blahalouisiana&Vitáris Iván címen futó feldolgozás-dalt, amivel egy általunk nagyon kedvelt, ikonikus magyar zenekar előtt szeretnénk tiszteletünket tenni.
 
 
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.11.15.
Solti Hanna