Freddie McGregor a Reggae Campen

Freddie McGregor a Reggae Campen

Freddie McGregor az egyik legnagyobb reggae nagypapa. Június végén ünnepelte a 60. születésnapját. Életében eddig, nagyjából 30 lemezen működött közre.

Ezek közül van, amit a saját kiadója fémjelez, a Big Ship. Például a legújabb lemezét is, a True to my Roots-ot, ami pár hete érhető el. Rengeteget segít a jamaikai fiataloknak, sőt vannak reggae fesztiválok ott, amik az ő nevéhez kötődnek. Július 29-én a hatvani LB 27 Reggae Camp-en találkozhattok vele.
 
Idén felléptek a LB 27 Reggae Camp-en. Jártál már ezelőtt Magyarországon?
 
Nem, még sosem jártam nálatok, de várakozással tölt el. Talán megtanulok némi magyar muzsikát is.
 
A bandádat is elhozod magaddal?
 
Igen, a teljes brigád velem jön és részt vesz az összes show-ban, ahogy a két fiam, Stephen és Chino is, akiket feltétlenül meg kell néznetek majd!
 
Neked milyen emléked van Bob Marley-ról, hogyan láttad őt?
 
Bob Marley nagyon jó zenét csinált, és hálásak vagyunk neki, hogy nemzetközi szinten hívta fel a figyelmet a reggae-re, de rajta kívül számos olyan művész is létezik, akik hozzájárultak ugyanehhez: ott van például Dennis Brown, Jimmy Cliff, Burning Spear, és olyanok, mint Marcia Griffiths vagy én, akik több mint ötven éve teszik a dolgukat, koncerteznek és írnak jó zenéket. Bob Marley zenéje fennmaradt, mert jó zene volt. Az én zeném fennmaradt, mert jó zene és ha a zenéd jó, az emberek szeretni és keresni fogják, elmennek a koncertjeidre.
 
Hogy vagy mostanában? Mivel foglalkozol?
 
Ugyanúgy zenével foglalkozom, mint 53 éve, amikor elkezdtem. Nagyon jó producerekkel és zenészekkel dolgoztam és dolgozom együtt most is, és még mindig annyi vagy több koncertet tudunk megcsinálni, mint bármely fiatal reggae előadó. Az embereket ugyanúgy szeretem, mint a zenét. Végülis az emberek azok, akiknek hatására zenéket készítünk, akiknek mesélünk és akiknek a történeteit mondjuk el. A világ mozgatója pedig a szeretet. Szerelmem a zene és szeretek alkotni, előadni és ebből élni.
 
Milyen show-t fogunk látni tőletek, a Freddie McGregor and the Big Ship Band-től?
 
Igyekszem a legtöbbet kihozni magamból: a klasszikusok mellett új dalokkal is készülünk. A Fiaim, Stephen és Chino pedig bemutatják az ifjabb generáció jamaikai zenéjét, amely nagyon is tiszteli a gyökereit.
 
Mi a helyzet a legutolsó projekteddel, a True to my Roots-al? Mondanál róla pár szót?
 
Mondhatjuk úgy, hogy a True to my Roots a kor albuma. Az albumon 15 szám van és július 1-én jött ki. Igazából a „kis Freddie”-t ünnepli, aki 7 évesen kezdte el a pályafutását, és azt a kérdést feszegeti, hogy még mindig képesek vagyunk-e jó zenét alkotni Jamaikában. Ez egy hiteles, letisztult lemez, igaz példája a reggae zene erejének. A dalok az én történetemet mesélik el, egy olyan jamaikai ember életét, aki szereti a jó ételeket, szeret dominózni, vagy éppen lógni a haverjaival a folyónál és nem mellékesen főzni. Egy olyan rastaman-ről szól, aki tudja hogyan bulizzon és hogyan szeressen.
 
Mit üzennél a Reggae Camp látogatóinak?
 
Azt üzenem a Reggae Camp-eseknek, hogy egy nagy show-ra, hatalmas együtténeklésre és táncra készüljenek Freddie McGregorral és fiaival.
 
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.07.12.