„Itt vagyok”

„Itt vagyok”

Tóth Andi itt van. Az X-Faktor nyertes fiatal hölgy másfél éve él Budapesten, de máris 1500 százalékon pörög. Itt vagyok című daláról, készülő albumáról és a színészetről faggattuk.

Hogy született a most megjelent dalod?

Az X-Faktorban elsősorban a rock vonalat követtem, most próbáltunk egy kicsit poposabb dalt kihozni a szeptember óta írt dalok közül, úgy, hogy azért természetesen megmaradjon benne a saját stílusom is. A szöveget Major Eszter írta, akinek elmeséltem az életemet egy kávézóban, és pár nap alatt össze is állt a dal.

Magadénak érzed?

A szöveg közel áll a szívemhez, mert rólam szól. Van benne egy ilyen sor, hogy ha „ha hamisokkal harcolni mennél, szólj nekem, a szívem már nem fél”. Tényleg volt sok minden az életemben, és ezt valamennyire visszaadja ez a szöveg. Most voltam egy három napos rádióturnén, ahol akusztikusan énekeltem el egy szál gitárral, és úgy, bevallom, sokkal jobban tetszett.

Mondhatjuk, hogy ez a lemezed előfutára?

Igen, de egyelőre még a dalhoz készülő videoklipben gondolkodunk.

Milyen stílusú lemezben gondolkozol?

A dalok, amiket írok, azok inkább lassúak és drámaiak, mondhatni alterek. Talán egy vagy két dal van, ami pörgősebb, rockosabb. A legutóbbi pedig inkább mai rádiós dance hangzású. Még kísérletezünk, hogy ebből hogy álljon össze az a saját stílus, aminek mentén el lehet majd indulni. Én biztos ott fogok ülni végig a stúdióban, hiszen a saját „gyerekem” mellett nagyon kiállok. Nyilván meg fogom hallgatni mindenkinek a tanácsát, véleményét, mert nagyon új vagyok még ebben, de szeretném teljes mértékben hozzátenni magam.

Mindemellett egy sorozatban és színházban is játszol.

Tavaly a Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás tanár úr felkeresett a Nyomorultak musical egyik főszerepére, Eponine-éra. Ezzel azóta is keményen megy a munka. Tavaly nyáron volt Szegeden a premier, nemrég pedig a Madách Színházban. Most majd rengeteg előadás vár rám. A Válótársak második évadjának is nemsokára kezdődik a forgatása. És remélem, hogy ezek mellett még rengeteg dalt is ki tudunk hozni majd.

A zenét vagy a színházat élvezed jobban?

A színészet B terv vagy mellékszakma. Mindenképp a zene, a dalok lesznek az elsők az életemben. A dalt viszont csak akkor tudom teljes mértékben élvezni, ha az olyan, amit szeretek. Ha egy kicsit is távol állónak érzem magamtól, akkor rögtön elmegy a kedvem, de a zene lesz mindig az első.

Az X-Faktor viszont elég gyökeres változást hozott Nagyvárad után.

Az, hogy felköltözzek Magyarországra, elég távol állt tőlem régebben. Nagyváradon egy rajzszakos művészeti iskolába jártam, de már akkor is közel állt hozzám a színészet, táncoltam és énekeltem is. Az ottani színházban egy évet lehúztam, és úgy terveztem, hogy miután befejeztem a középiskolát, elmegyek Kolozsvárra tanulni és színésznő leszek. Aztán közbejött az X-Faktor és idejöttem, megnyertem és most dolgozom. Itt teljesen más minden, most jövök rá, hogy otthon mennyire csendes volt az életem. Én is az a kétfelé szakadós ember vagyok, hogy egyrészt igen, menjünk az éjszakába, másrészt van a másik felem, ami pihenésre és békére vágyik, na meg hogy elkényeztessék otthon. Itt csak az egyik felét kaphatom meg. Ezért valamennyire hiányzik az a nyugalom, ami otthon volt. De így hogy pörgés van, most már azt érzem, hogy kezd visszaállni a harmónia az itteni életemben is. Mert nagyon nem szeretem a semmittevést.

Mik a távolabbi céljaid?

Nagyon szeretnék óriás koncerteket, millió embert, akik üvöltik a dalaimat. Nagyon nagy álmom az is, hogy visszahozzam a kilencvenes évek zenéjét a mai világba.  

FB oldal...