Jelen idejű és hiteles

Jelen idejű és hiteles

CéAnne interjú

Írta: Nagy Kátya
 
CéAnne, azaz Szélinger Anna sokféleképpen jellemezhető: ő a lány az ukulelével, ő az a vagány csaj, aki reggae csapatok élén nyomul tinédzserkora óta, ő a Hősök új énekesnője és ő az a nő is, akiről szólóban is egyre többet hallunk, köszönhetően fülbemászó r’n’b és reggae lüktetésű dalai miatt. Pedig, ahogy a beszélgetésünkből és az eddigi munkásságából is kiderül, egyáltalán nem új játékos ezen a téren, de most jutott el odáig, hogy nagyobb teret adjon dalszerző énjének.
 
Ennek ellenére CéAnne már egy saját kazettát is jegyez, melyet ráadásul egy chicagói kiadó jelentetett meg.
„Korábban volt egy early reggae zenekarom, The Mighty Fishers, és a lemezünket forgalmazta a Jump Up Records. A kapcsolat megvolt, így amikor elkezdtem a kezdő ukulelés videóimmal bombázni a közösségi médiát, megkerestek, hogy nem csinálnék-e egy akusztik reggae lemezt kazetta formátumban. Visszautasíthatatlan volt”– meséli Anna. Tavaly az Ortega Nagykövete is lett, itthon ukulelések már biztos, hogy találkoztak a zenéjével, hiszen a hangszer szinte a védjegyévé vált. Ez a szerelem azonban teljesen váratlanul talált rá: „Nagyon szerettem volna gitározni, csak nem tudtam, hogy kezdjek neki. Mindig sokat akartam egyszerre, így az elején nem volt sikerélmény, időközben félre is tettem az egészet. Aztán a kishúgommal beültem moziba egy mesére, és a mese előtt ukulele szólt. Rögtön tudtam, hogy ez kell nekem. Nagyon hálás vagyok, hogy egymásra találtunk. Azóta gitározom is (nevet).”
 
Az, hogy a zenélés érdekli, már elég korán kirajzolódott. Zeneszerető családban nőtt fel, és már gyerekként is kórusba járt, zongorázott, majd gimivel jött az ének.
„A húszas éveim elején szerettem bele igazán a songwriter világba, rengeteg dalszerző-egyszálgitáros csajt hallgattam, közben pedig már szövegeket és énekdallamokat írtam a meglévő zenekaraim dalaiba.”
 
Zenei karrierje egy dalverseny győzelmével indult: a Ladánybene 27 egyik zenei alapjára írt szöveget Rootless Tree címmel, és így csöppent bele a magyar reggae vérkeringésébe, lett a Zagastic, Dubaku és The Mighty Fishers zenekarok énekesnője, és már ekkor is ő írta a saját szövegeit. Az, hogy online YouTube-on vagy éppen élőben kiáll játszani, számára természetes, és ezt tükrözik a videói is:
„Abszolút van bennem egy közlési vágy az emberek felé, de elég hektikusan csinálom, valószínűleg ezért nem sikerült nagyobb közönséget megfognom. Tisztában vagyok a piaci helyzettel, de nem igazán izgat ez a része a dolognak, azt csinálom, amihez kedvem van, tetszik, akinek tetszik. Szeretek jelen idejű és hiteles lenni, és ha mondanivalóm van, azt elmondani.”
 
Januárban megjelent az első klipje is, melyet azóta két másik is követett.
„Régi vágyam volt, de sokáig csak álmodoztam róla. Azt hiszem, kellett ehhez változás a személyiségemben is – érettebb lettem, és rájöttem, senki nem fog felemelni, felfedezni, nem várhatok másokra, hanem csinálnom kell, nem pedig beszélni róla. Mióta így gondolkodom, egyébként sokkal inkább be is vonzom a jó dolgokat. Szóval akarsz egy klipet? Csinálj! Akarsz egy lemezt? Csinálj! Ennyi igazából. Lehet azon filózni, hogy jó, de nem ismerek senkit, meg jó, de nem lesz az a minőség, mert nincs rá elég pénz, de az ilyen gondolatok csak távolabb visznek. Csinálni kell. Szóval nagyszerű érzés, 100%-ig benne vagyok minden folyamatban.”
 
Ha a közeli jövőről és a nagy álmokról kérdezem, természetesen ezek is mind-mind a zenéről szólnak:
„A legnagyobb álmom az lenne, ha soha semmi mást nem kellene csinálnom, és közben anyagi gondatlanságban élnék. De ez is fejben dől el igazából, pont nemrég találtam meg azt a civil állást, ahol nemhogy tolerálják a „másik életem”, hanem valami egészen európai módra még támogatják is azt. Szeretek lépésenként haladni. Például az van, hogy imádom az amerikai karácsonyi dalokat, és elhatároztam, hogy írok egyet magyar szöveggel. Most ezen dolgozunk. Emellett jön az új Hősök zene is, a héten forgatunk hozzá Barcelonában. Tavasszal szeretnék egy többdalos EP-t, erre már elkezdtem írni a dalokat.”
 
A cikk a novemberi Rockstar Magazinban olvasható.
Keresd országszerte az újságosoknál, vagy rendeld meg évi előfizetésed: elofizetes@rockstar.hu