„Kérdőjel és pardon nélkül”

„Kérdőjel és pardon nélkül”

Interjú Molnár Mátéval, a ROAD frontemberével.

A magyar metal- színtér (talán, de mindenképpen egyik) legigényesebb zenekara a jövőre 15 éves jubileumát ünneplő Road, akik áprilisban adták ki nyolcadik nagylemezüket. A lemez fogadtatásáról, a dalokról, a tudatosság és ösztönösség kapcsolatáról, jövőbeli tervekről és a Faith No More-ról is szó esett. Interjú Molnár Máté frontemberrel.
 
 
Áprilisban szerepeltetek a magazinban az akkor frissen megjelenő nagylemezetek, a Tökéletesség hibája kapcsán. “A „Tökéletesség hibája” felszínre hozott belőlem egy csomó dolgot, ami eddig el volt zárva” - akkor ezt nyilatkoztad róla. Milyennek látod ezt a lemezt majdnem fél évvel később? Milyen volt a fogadtatása? 
 
Egyrészt örülök annak, hogy ezek a dolgok akkor a felszínre jöttek, úgy érzem, ki kellett szabadulniuk belőlem, és örülök, hogy ezekből ilyen dalokat tudtunk alkotni. Az sem mindegy, hogy mindezt úgy sikerült, hogy remek partnereim voltak ebben a zenekar személyében. Teljesen egy rugóra járt az agyunk, ha úgy tetszik, ezek kapcsán. A fogadtatásról jó beszélgetni fél év elteltével, mert ilyenkorra eloszlanak a kétségek, amik a megjelenés előtt övezik a lemezt. Hála Istennek azt mondhatom, hogy abszolút jó volt a fogadtatás – néhány nappal a megjelenés után aranylemez, pár héttel később platinalemez lett a Tökéletesség hibája. Továbbra is az a véleményem, hogy nincsenek rajta könnyen emészhető dalok, azonnal „átjövős” szövegek, de szeretünk kísérletezgetni, kipróbálni olyan dolgokat, amik előtte nem voltak ránk jellemzőek.  Szoktam hangsúlyozni, hogy tisztában vagyunk vele, hogy nem mi sz­artuk a spanyolviaszt, de a mi mércénkhez, a munkáinkhoz képest ezek mind- mind új dolgok, olyanok, amikben mi járatlanok voltunk. Teljesen ösztönszerűen, ráérzésszerűen jöttek a dalok, nem követtünk semmiféle sémát, hogy most akkor bridge, refrén és szóló. Jött, ahogy jönnie kell.
 
 
Ennek ellenére nagyon tudatosan építkező zenekarnak tűntök.
 
A dalírásban ösztönösek és spontánok vagyunk, a színpadon szertelenek és vidámak, de az egyéb zenekari dolgokban nem ismerünk tréfát - kérdőjel és pardon nélkül csináljuk. A kettő nem zárja ki egymást, mindennek megvan a maga helye és ideje. Mint magának a zenélésnek, ennek is az a titka, hogy jókor kell jó hangot leütni.
 
Nem érzed, hogy az új lemezt övező hatalmas érdeklődésben benne volt az a faktor is, hogy a Road név már garancia, van a közönség részéről egy olyan erős bizalom, hogyha kiadtok valamit, azt gyakorlatilag automatikusan megveszik?
 
A kérdés az, hogy vajon ez meddig tartható, meddig veszik meg az emberek csak azért a lemezt, mert ez a Road zenekar. Engem rég nem hat meg, ha valakinek az a neve, hogy Metallica vagy Anthrax. Ahogy náluk is, biztos a mi esetünkben is van a rajongóknál olyan, amit nem annyira kedvelnek, amit nehezebben tudnak magukénak érezni, vagy idő kell neki, hogy beérjen.
 
 
A 90-es évek derekán nagyon szerettem a Faith No More zenekart, és a középiskolás éveim végén jelent meg a King for a Day lemez. Azonnal megvettük, meghallgattuk és azt mondtam: „Úristen, mi történt a kedvenc zenekarommal?!”. Aztán eltelt 15 év, újra kezembe akadt a kazetta, nosztalgiából betettem, és nagyon tetszett. Egyszerűen akkor még nem voltam érett az albumra, viszont értőbb, letisztultabb füllel meghallgatva nagyon jó dolognak tűnt. Lehet, hogy a Tökéletesség hibája is egy ilyen lemez lett, ami az embereknél csak évekkel később ül majd le.
 
 
Persze, ha a közönség egyértelműen elutasítana egy irányt, akkor kezdenék vakarózni, hogy most akkor mit kell máshogy csinálni, de addig jó, amíg csapódunk a hullámokkal jobbra- balra, a közönség pedig jön velünk. Ez szerencsés dolog így.
 
Az apropó, ami miatt pont most beszélgetünk, a szeptember 14-i nagykoncert a Barba Negrában. Tekinthető ez tulajdonképp egy “ráadás lemezbemutatónak”? Lesz a bulinak valami különlegessége, tartogattok valami meglepetést?
 
Augusztus végével számunkra is befejeződik a fesztiválszezon, a nagy szabatéri bulik, így ez tekinthető egy nyárzáró koncertnek, az utolsó nagy szabadtéri megmozdulás. Ez már évek óta jól működik. Van aktualitása is a történetnek, új műsorral készülünk, igyekszünk olyan dalokat színpadra vinni, amiket tavasszal és nyáron nem sikerült, sőt, újakat is.
 
 
Mikorra várhatjuk a következő lemezt?
 
Jövőre lesz a 15 éves jubileumunk, ennek kapcsán gondolkodunk mindenféle megjelenésen – de erről még inkább ne is beszéljünk. Biztos, hogy még jobban fel fogunk készülni, mint eddig.