Kerekdomb Fesztivál: “A hangsúly nem a műfajon, hanem a minőségen van”

Kerekdomb Fesztivál: “A hangsúly nem a műfajon, hanem a minőségen van”

Zene, kultúra, színház, irodalom, sport, piknik és bor. Tállya most már hivatalosan is Tokaj- Hegyalja legmenőbb települése.

A tavalyi sikeres indulás után ugyanis idén már két alkalommal - júniusban és szeptemberben - várnak a Kerekdomb Fesztivál szervezői erre a festői szépségű településére. Szabó Réka részéről – aki egyébként a Művészetek Völgye produkciós vezetője is - különösen erős személyes kötődéssel bír ez a régió, így nagy lelkesedéssel ismertette velünk, mire számíthat az, aki június 16. és 18. között ide látogat.
 
Mi a Kerekdomb fő koncepciója? Minek a mentén válogattátok össze az idei programot? 
 
A fő koncepció, hogy a fesztivált, amennyire csak lehet, beillesszük a település karakterébe, azaz Tállya saját, már rendelkezésre álló közösségi tereibe (borospince, templom, dűlő, hegyaljai alkotóház) hozzunk programokat. Így sokkal természetesebb, életközelibb az egész. A programokat a helyszínekhez, az atmoszférához igyekszünk igazítani, a fesztivál idejére olyan tereket is megnyitunk, amelyek évközben szinte élettelenek. Fontos szempont a hagyományőrzés. Tállyának meghatározó művészeti és történelmi gyökerei vannak, itt írta például Mikszáth a „Különös házasság”-ot, és a tokaj-hegyaljai régióhoz kötődik Weöres Sándor „Psyché”-je is (a karaktert ihlető Lónyay Erzsébet Tállyán élt – a szerk.). A júniusi fesztivál központi magját épp a Psyché karakter adja majd: a szerelem, a család, a nő, a nőiesség témái köré szerveződnek a programok, például Palya Bea Psyché koncertje, vagy a témát feldolgozó fotókiállítás és a Nemzeti Színház darabja is. Ha már „összművészet”, a nagy könnyűzenei koncertek (Szabó Balázs Bandája, Fábián Juli & Zoohacker, Jónás Vera Experiment, Antonia Vai Band) mellett nép- és komolyzenei, valamint jazzformációkat, -zenekarokat is meghívtunk, és sok gyerekprogrammal is készülünk. Szándékosan nem akarunk szelektálni, a hangsúly nem a műfajon, hanem a minőségen van.
 
Ha azt mondom, Tokaj-Hegyalja, 10-ből 9 embernek biztosan ugyanaz jut eszébe: a bor.
 
Tavaly – az első Kerekdomb Fesztivál szervezésekor – nagyon konkrét elképzelésként élt bennünk, hogy a kultúra mellett a bor is kiemelt szerepet játsszon a fesztivál arculatában. A borkultúrát reprezentálják példál a dűlőtúrák, ahol a borok kóstolgatása közben azokban a szőlőkben sétálgathatunk, ahonnan a palackok származnak, a tematikus borvacsorákon pedig bemutatkoznak a régió Y-generációs borászai. Ezt a bor- és gasztrovonulatot mindenképp szeretnénk idén is hangsúlyosan megjeleníteni – júniusban 14 nyitott borászattal várjuk a látogatókat, az Őszi Kerekdombon pedig, ne feledjük, jön a szüret is!
 
A programban úgy láttam, a kultúra és a bor mellett van még valami, amire hangsúlyt fektettek...
 
Bizony, a sport! Szeptemberben szokták megrendezni a Mád–Tállya futást, ami a gyakorlatban konkrétan azt jelenti, hogy az ember lefutja a két település közti távot, aminek igen nagy hagyománya van a régióban. Nem állt szándékunkban megtorpedózni a hagyományokat, viszont szerettünk volna a júniusi programba is beültetni valami hasonlót: így jött a félmaraton ötlete, ami 21,5 km és nem csak egyénileg, váltóban is be lehet nevezni. A táj adottságai által kicsit nehezített a terep, de bringázni is lehet majd, a gyerekeknek pedig külön 1 km-es futást szervezünk. Ezekre az eseményekre már lehet regisztrálni a weboldalunkon. 
 
Miben más a Kerekdomb, mint a Művészetek Völgye? 
 
Tállya szándékosan nem akar Kapolcs lenni, sem fordítva. A koncepció abból adódóan hasonló, hogy mindkét fesztiválon a szóban forgó helyek (Balaton-felvidék és Tokaj-Hegyalja) egyéni tulajdonságait, sajátosságait igyekszünk kihasználni. Ennek köszönhetően teljesen más és egyedi lesz a végeredmény. 
 
Van – a szervezésen túl – személyes kötődésed a régióhoz? 
 
Borsodban nőttem fel, Miskolcra jártam gimnáziumba, így erős kötődésem van a régióhoz, Tállyához és környékéhez, sokat jártunk erre kirándulni, sátrazni és persze a Hegyalja Fesztiválra (nevet). Az ismeretségi körömből szinte mindenkinek van Tokaj-Hegyaljával kapcsolatos emléke, élménye, sztorija, és a fellépőktől is sok pozitív visszajelzést kapunk . Személyes ügyemnek is tekintem, hogy még jobban beépüljön a köztudatba ez a csodálatos régió.
 
Jegyek elérhetők az alábbi oldalon: https://tixa.hu/nyarindito_kerekdombfesztival2017
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. május 23.