„Kezdem felfogni a múlandóságomat”

„Kezdem felfogni a múlandóságomat”

Bérczesi Robit kérdeztük közelgő születésnapjáról, a kerek szám jegyében elkövetkező koncertekről és a készülő hiperkarma lemezről.

Korábban mondtad, hogy szövegírás közben valamilyen szempont szerint csoportosítod a sorokat, és az elején még te sem tudod pontosan mi fog kisülni belőle. A Szóbaszó is így született? Nekem úgy tűnik, hogy ez a dal egy tudatos "összefoglaló" a múlt tükrében a pozitív jelenről, ami akár azt az alcímet is kaphatta volna, hogy "születésnapomra".
 
A SzóBaSzó egy olyan dal, amely azokból a szövegsorokból és akkordmenetekből lett összeollózva, amelyek még a régi, akár 10 évvel ezelőtt teleírt füzeteimből valók. Így utólag – pláne, hogy mondtad -  valóban egyfajta összegzésnek tűnik nekem is, de a megírásakor csak szövegek és dallamok tallózásának-összeragasztgatásának éreztem.
 
Különös jelentőséggel bír számodra a 40-es szám? Változtat ez valamit a dolgokon benned? Vagy a szeptemberi Budapest Parkos koncert műsorán?
 
Szerintem 40 éves korában az élethez a lehető legpozitívabban hozzáálló ember is kénytelen el-és felismerni, hogy még a legjobb esetben is az életének valahol a felénél jár. Én meg, aki egy alapvetően depresszív, szorongó ember vagyok, már egy ideje úgy gondolom, hogy földi ittlétemnek a felén már túl vagyok. Kezdem felfogni a múlandóságomat és a kamaszkorban beindult világmegváltás-hangulataim is egyre jobban képesek megmosolyogtatni, bár még nem eléggé.
A Budapest Parkos koncertre előveszünk néhány olyan dalt, amelyek az első három albumunk valamelyikén szerepelnek és valamilyen okból kifolyólag már rég nem kerítettünk sort az eljátszásukra. Ezen kívül is készülünk meglepetéssel, de ha elmondanám, mi az, akkor már nem lenne meglepetés.
 
Szeptember végén a MüPában is a 40-es szám jegyében adsz különleges szólókoncertet, ahol BioRoBoT és BlaBla dalokat is előveszel. Erre a koncertre már régóta készülsz?
 
Amennyiben a dalok megírását vesszük időbeli alapnak, akkor már vagy 25 éve készülök erre a koncertre, amúgy most még csak az előkészületeknél tartunk, tehát ott, hogy összeírtam, milyen dalokat szeretnék eljátszani, illetve, hogy kiket szeretnék vendégzenészként és/vagy énekesként meghívni a műsorba
 
A Szóbaszó és a Délibáb az előfutárai a negyedik hiperkarma lemeznek. A többi dalról mit árulnál el elöljáróban? Ha most kéne adnod egy címet ennek az anyagnak, mi lenne az és miért?
 
Ha a mostani borongós, zavarodott hangulataimat veszem alapul, akkor talán a „Szarvihar” címet adnám az albumnak, de ez még változhat. :) Nyilván csak vicceltem. Komolyra fordítva a szót: fogalmam nincsen, mi lesz az új anyag címe, őszintén szólva ezen még nem is nagyon gondolkodtam. Szóbaszó az biztos nem lesz, mert nem szeretnék káromkodást lemezcímnek kiemelni, Délibáb még lehet, de nem valószínű.
 
Egy ideje gyűjtitek a rajongók relikviáit, fotókat, régi hiperkarmás emlékeket. Ezek közül van olyan, ami igazán közel áll a szívedhez vagy nagyon meglepett?
 
Volt egy pont az életemben 2013 decemberének vége felé, amikor egy idézet hatására – amit sajnos már elfelejtettem – lecsuktam a laptopom fedelét és abbahagytam a Facebook-ozást meg minden más internetes közösségi tevékenységet, úgyhogy erre a kérdésedre nem tudok válaszolni.
 
MaryMoss
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.23.

Helyszín