Kísérletező kedv, monumentalitás és egyszerűség a Vanishing Point Fesztiválon
Vanishing Point október 6-án a Dürerben
„Magyarország első psychfestje” – hirdette magát a tavaly debütáló Vanishing Point, ami a Middlemist Red vezényletével egy hiánypótló zenei eseménnyé vált Budapesten. Nehéz megfogalmazni, mi is pontosan ez a pszichedelikus rocknak hívott ügy és kik alkotják, habár egyfajta kollektív konszenzus mégis él, miszerint az egész jelenség gyökerei a 60/70-es évek mámoros gitárzenéiből táplálkoznak; mindenképpen az elszánt kísérletezőkedv, az underground hozzáállás és a korlátlan flow-élmény kerül előtérbe. A tavalyi buli sikere mentén idén is egyedülálló, pszichedelikus tematikájú, audiovizuális banzájnak lehetünk fül- és szemtanúi október 6-án a Dürerben, ahol 3 teremben fognak szólni a jobbnál jobb tudatmódosító hangzások izgalmas hazai és külföldi zenekarok kalauzolásával. Interjú Rudolf Rebével, a fesztivál projektmenedzserével és a Middlemist Red zenekar sajtósával, és Deli Somával, a zenekar basszusgitárosával.
Honnan indult anno a fesztivál ötlete?
Rudolf Rebe: A fesztivál a Middlemist Redtől indult ki, náluk pedig a hasonló nemzetközi, pszichedelikus zenekarok által szervezett fesztiválok terjedése lehetett a katalizátor.
Deli Soma: Kb. ugyanakkor alakult ki a fejünkben a VP (Vanishing Point, a továbbiakban VP – a szerk.) ötlete, amikor mindannyian a zenekarból rákattantunk a The Black Angels nevű amerikai zenekarra. Ők hozták létre ugyanis a Levitation fesztiválokat, először Austin Psych Fest néven csináltak Texas államban egy pár napos fesztivált a műfaj jegyében, majd aztán pár évvel később Levitation néven élt tovább a brand, aminek most már Párizsban, Eindhovenben és Liverpoolban is vannak ágai.
Milyen volt a tavalyi és ehhez képest milyen lesz a mostani? Szerintetek miben kell fejlődni és mi az, ami bevált?
RR: Úgy láttuk tavaly, maga a pszichedelikus tematika, illetve annak a vizuális és zenei megjelenése, az egész atmoszférára, ami a Dürerben megvalósult, önmagában okozott egy pozitív élményt, kiegészülve azzal, hogy – számomra legalábbis – nem lehetett olyan helyre belépni, ahol ne jó zene szólt volna. Ami problémát okozott, az a program sűrűsége volt. Idén igyekeztünk odafigyelni, hogy ne legyen annyi ütközés a bontásban, hogy minél több fellépőt megnézhessenek a látogatók.
Dekoráció terén gondoltatok már valami hipnotikusabbra, mint pl. egy goa partyn?
RR: Idén is nagyon koncepciózus tervezés folyik a termek és a terek vizuális dekorjáról.
DS: Alapvetően igen, viszont a helyszín adottságai, illetve nem utolsósorban a költségvetés is sokszor gátat szab az őrültebb ötleteknek. Természetesen most sem panaszkodhatunk, idén a nagyterem dekorációja fog főként dominálni, reagálni az idei grafikákkal. Egy-két éven belül pedig amúgy is szeretnénk kiköltözni a fesztivállal szabadtérre, ami még érdekesebb vizuális megoldásoknak adhat teret.
Lesznek off-programok is, vagy csak a zenéé lesz a főszerep?
RR: Szerintem manapság a fesztivál formátum önmagában egyáltalán nem garancia a minőségi zenére, ebben a környezetben könnyen helyét lelheti egy fesztivál, ami egy műfajon belül létező változatosságokat mutat be, és nem feltétlen tereli el a figyelmet a vizuálon felül mással. De talán, ha egyszer nem klubfesztivál leszünk, erre is több hangsúlyt kell majd fektetni.
Tervben van esetleg a fesztivál szabadtéri verziója?
DS: Ahogy fentebb is említettem, mindenképpen szeretnénk hosszútávon kültéri verzióban gondolkodni. Amikor először megfogalmazódott bennünk a VP ötlete, már akkor is egy több napos szabadtéri verzióban gondolkoztunk – persze nem voltunk tudatában a költségeknek.
Gondolkodtatok már rendszeres bulisorozaton? A közeg sűrűbb összeterelésén?
RR: A tavalyi fesztivál óta volt egy Toy előesemény a Dürerben, az ideit egy Vanishing Point Launching Party nyitotta a Központban – és vannak terveink még a következő Vanishing Pointig is, de ez egyelőre egy hobbiprojekt mindannyiunknál, mérhetetlen alázattal a műfaj iránt, így szervezést csak akkor vállalunk extra programhoz, ha garantálni tudjuk a minőséget is.
Szerintetek/ szerinted létezik itthon pszichedelikus (rock) közeg? Magyarország mindig is pszichedelikus nagyhatalom volt, ráadásul a műfaj többfelé ágazott (pl. a Pink Floyd-féle elszállós rock, az elektronikus folyamatzenék – pl. Korai, colorStar –, ott a goa/psytrance és ti, akik a 60/70-es évek rock & rollját képviselitek. Mi alapján határozzátok meg, hogy ki fér bele profilba?
DS: Azért nehezen tudnék Magyarországról pszichedelikus nagyhatalomként beszélni. Abban egyetértek, hogy goában/psytrance-ben erősek vagyunk ugyan, viszont gitárzenékben bőven el vagyunk maradva. Többek között ezért is hoztuk létre a VP-t – úgy éreztük, hogy elkezdődött valami mozgolódás pár évvel ezelőtt, aminek köszönhetően itthon is egyre több figyelem irányult erre a közegre. A tematikus buliknak és kluboknak köszönhetően egyre több értelme van erre a közönségre alapozni egy fesztivált.
RR: Szervezői oldalról nézve, Márkkal (Katrinák Márk, a fesztivál főszervezője – a szerk.) mi mindig azt néztük, kik azok a fellépők, akiknek a közönsége valamennyire fedésben van, hogy olyan embereknek ajánljuk a fesztivált, akik biztosan valami újat, vagy csak számukra kellemeset ismerhetnek meg ezáltal.
Mit jelent számotokra/ számodra a pszichedélia?
DS: Kísérletező kedv, mind vizuális, mind zenei értelemben, végeredményben egy olyan egészet alkotva, ahol megfér együtt a monumentalitás és az egyszerűség.
RR: Számomra ennek az egésznek egy teljesen szubjektív, hangulat és érzés között mozgó jelentése van, rossz szóval élve feelingje. Minden, ami zene útján többet tud megmozgatni, mint csupán reagálni a zenére.
Nektek/ neked melyik program a kedvenced az idei felhozatalból – és miért?
RR: Azt hiszem, mindenki a Bass Drum of Death-et fogja mondani, így akik még sokat fognak jelenteni nekem, az a Soviet Soviet, mert élőben még sosem tudtam elcsípni őket, és Paul Cherry, mint a Mac DeMarco kabátja alól kibújtak egy új generációja.
DS: Számomra a Wolf People és a Bass Drum Of Death a két legjobban várt produkció, ha mindenképp ki kell emelnem valamit, de szinte ugyanilyen lelkesedéssel várom a Wytches vagy mondjuk a Zombie Girlfriend koncertjét.
Császár Gergő (szerk.: Solti Hanna)
