Küldetésük célja: „nyomot hagyni” maguk mögött

Küldetésük célja: „nyomot hagyni” maguk mögött

Június 22-én Budapesten tartja a jubileumi koncertjét a 20 éves Ismerős Arcok zenekar.

 
Az est sztárvendége Karácsony János, az LGT legendás gitárosa lesz.
 
A zenekar a hagyományos koncertekhez képest hosszabb műsoridővel, látványos színpadképpel és egyedi megszólalással teszi emlékezetessé a koncertet.
 
Miért pont a Barba Negra?
Azért esett a választás erre a rendezvényhelyszínre, mert a Barba Negra különösen fontos az Ismerős Arcok számára. Mára már a Barba Negra Music Club lett Budapesten a zenekar legnagyobb bázisa, ahol a hűséges és lelkes rajongótáborunk mindig kedves fogadtatásban részesít minket a telt házas koncertek során. Ezzel tartozunk az itteni közönségnek és a szervezőknek, akik töretlen lelkesedéssel szervezik évről évre a budapesti koncertjeinket.
 
Sosem álltok meg pihenni?
Számunkra mindig is az volt a legfontosabb, hogy hiteles körülmények között közvetítsük a közönség felé a zenekar által megfogalmazott üzeneteket. Ezért turnézunk szinte állandó jelleggel, hiszen az élő találkozás varázsát semmi sem múlja felül. Az Ismerős Arcok koncertjei ünnepi alkalmak, amit a közönség és a zenekar közötti kontaktus fejez ki. Számunkra megtisztelő, ha értő közönség előtt játszhatunk, s ugyanígy felemelőnek tartjuk, ha egy jó ügy, vagy nemes cél támogatása érdekében jótékonysági szervezetek, alapítványok, egyesületek keresnek meg, s kérnek fel minket egy-egy koncert megtartására. Éves szinten 2-3 alkalommal vállalunk jótékonysági fellépést is.
 
Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb koncert?
A zenekar számára minden egyes koncert emlékezetes volt, amit a 20 év alatt megélt, legyen az egy kis klub vagy egy több tízezres létszámú városnapi esemény.
 
Milyen érzés szebbnél szebb helyeken fellépni?
Isteni kegyelemként éljük meg, hogy évente többször is körbeutazhatjuk a Kárpát-medencét, hogy csodálatosnál csodálatosabb helyszíneket és embereket ismerhetünk meg. Számunkra ez jelenti a kihívást és a küldetésünk célját, valamint az, hogy „nyomot hagyjunk” magunk mögött. 20 év alatt több ezer koncertet adtunk, elkészítettünk 11 zenealbumot és 5 DVD-t. Mindezt szívós munkával építettük fel, hiszen a rádiók hosszú éveken át egyáltalán nem játszották a dalainkat, azok csak az élő fellépések alkalmával jutottak el a közönségünkhöz.
 
Nem mindenhol tartozik a megtűrt kategóriába ez a műfaj, mégis töretlen a zenekar népszerűsége…
Az internet is növelte a zenekar népszerűségét, hiszen a videó- és zenemegosztó oldalak mellett a saját weboldalunk is egyre látogatottabb, és a közösségi oldalunk tagjai is több mint 75 ezren vannak. Gyakran szájhagyomány útján terjedt a jó hírünk, s vitathatatlan tény, hogy ebben a koncertek játszották a legfontosabb szerepet. Az elmúlt időszakban jelentős változások történtek, a két hazai főadó, a Petőfi és a Kossuth Rádió mellett több országos és számtalan vidéki csatorna vette fel a dalainkat a műsorkínálatba. Ehhez mindenképpen szükséges volt egy szemléletváltozás, hogy a rádiók ne csak kereskedelmi célokat szolgáljanak, hanem olyan önálló zenei szerkesztőkkel is rendelkezzenek, akik jó füllel veszik észre az értékes műfajban dolgozó előadókat is.
 
Milyen díjakat tudhat magáénak a banda?
Az Ismerős Arcok az eltelt két évtized alatt számos szakmai és egyéb elismerésben is részesült. Albumaink közül több is arany státuszt ért el, Kerítés bontok című nagylemezünket Fonogram-díjra jelölték, Nyerges Attila 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült, legutóbb, ez év januárjában pedig a magyar kultúra napján, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára oklevelet nyújtott át neki kultúrateremtő tevékenysége elismeréseként. Ez a kitüntetés nemcsak Attila számára, hanem a zenekar valamennyi tagja részére megtisztelő, hiszen egy ilyen elismerésben benne van a 20 évünk minden öröme és bánata. Benne van a munkánk és az erőfeszítéseink elismerése, minden megtett kilométer, a sok százezer könnyes és ragyogó szempár, a szűnni nem akaró taps is. A politika sok-sok éven keresztül tudomást sem akart venni arról, hogy ez a műfaj létezik. Szerencsére mára már nem ciki, inkább menő dolog, ha valaki Ismerős Arcokat hallgat.
 
Mi az Ismerős Arcok legfrissebb újdonsága?
A jubileum kapcsán jelentettük meg „újragondolva” a Nélküled c. emblematikus dalunkat és új videóklipünket, szimfonikus nagyzenekari kísérettel, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának a dala lett. Ez a széles körben ismert és kedvelt zenemű hozta meg a zenekar számára az áttörést, valamint a töretlen népszerűséget határon innen és túl. A dalt a honfitársaink a Himnuszhoz hasonlóan tisztelik, szeretik és éneklik különleges események alkalmával. A jubileumi koncerten is ünnepélyes formában a koncert lezárásaként fog elhangozni a dal