„Azért szeressenek, aki vagyok, mindenféle manír nélkül”

„Azért szeressenek, aki vagyok, mindenféle manír nélkül”

Hamarosan érkezik a következő nagylemez

Vagány, eklektikus, meghökkentő: az LNDA még csak nemrég tűnt fel a hazai könnyűzenei szférában, de ezeket a jelzőket máris kiérdemelte. Ráadásul hiába, hogy friss zenekarnak számítanak, az első lemezük, a Hajótörött kiadása után máris belefogtak a második LP-be. Kaszás Melindát, a zenekar énekesnőjét kérdeztük.

Interjú: Szabó Anna
Fotó: LNDA

Külön-külön mindannyian már évek óta foglalkoztok zenéléssel, de ebben a formációban még csak nem rég kezdtetek el együtt dolgozni. Hogyan alakult ki ez a felállás?
Az előző hangmérnökünk talált meg engem, egy zenész-zenekar kereső csoporton keresztül, 2019 nyarán. Ezután felvettük a kapcsolatot, de én elsőre nem fogadtam el a lehetőséget, akkori tanulmányaimra és munkámra hivatkozva, annak ellenére, hogy ez volt az álmom. Fél évvel később újra kapcsolatba lépett velem, akkor pedig azt gondoltam, ez már nem lehet véletlen, így hát elfogadtam, tettem egy próbát. Felültem otthon (Kaposváron) a vonatra, feljöttem a fiúkhoz egy próbastúdiózásra, aztán a sors is így akarta címszó alatt „egymás nyakán maradtunk”.

Személyes okokból kezdtél bele a dalírásba, de a szövegeiteket hallgatva egyértelmű, hogy nem mindegyik dal egy téma köré csoportosul. Mi minden szolgált a szövegek inspirációjául?
Mindig az aktuális érzelmi állapotom határozza meg a dalszövegeim témáját. Amikor bekerültem a fiúkhoz, én még csak versírással foglalkoztam, akkoriban Bence, a ritmusgitárosunk írta a dalszövegeket. Aztán én bele-bele nyúltam, mostanra pedig a versírást felváltotta a dalszövegírás, így abszolút az egyik legfontosabb eszköze lett ez is az önkifejezésemnek.

És mi a helyzet a zenével? Milyen bandák, zenészek, akár korszakok hatottak rátok?
Sosem szeretek a fiúk nevében beszélni, mert meglepő lehet, de igencsak különböző a zenei ízlésünk, és nem feltétlenül vagyunk képben egymás kedvenceivel. Ennek ellenére szerencsére nagyon jól működünk együtt. Az én személyes kedvenceim, akiken felnőttem és a mai napig meghatározzák a zenei ízlésemet: Avril Lavigne, a Rammstein, Amy Winehouse, P!nk, Lady Gaga, Lana del Rey, magyarok közül példaképemnek tartom Rúzsa Magdit, és Lábas Vikit a Margaret Islandből, de nagyon szeretem például a Honeybeastet is.

Még csak most adtátok ki az első albumot, de máris készül a második. Ilyen sok a feldolgozandó ötlet, téma?
Valójában – ahogyan azt említettem – amikor bekerültem a csapatba, Bence írta a dalszövegek jó részét, volt már, ami teljesen kész volt, így az első lemezen az ő dalszövegei hallhatók, általam némi alakítással. Az új lemezen többségében már az én szövegeim szerepelnek majd. Bennem mindig is rengeteg érzelem tombolt, többségük elég szélsőséges, ez nekem nagyon sokat segít egy-egy témát illetően. Főként a negatív tapasztalatok, érzelmek vannak segítségemre ebben, de mindenkit megnyugtatok, lesz bőven vidám és vicces dal is a második lemezen. Hisz az élet nem csak fekete-fehér. 

Ma, 2021-ben még mindig általánosabb, hogy a bandák férfi frontemberrel működnek. Mit gondolsz, neked könnyebb vagy nehezebb dolgod van, mint egy férfinak? Számít ez egyáltalán?
Néha azt gondolom, hogy nem számít, mert ma már nem könnyű egyedit alkotni, olyan értelemben, hogy arra az emberek fel is kapják a fejüket – függetlenül attól, hogy férfi vagy női frontemberről beszélünk. Néha azt érzem, hogy könnyebb is, meg nehezebb is. Mindennek két oldala van. Én pedig mindig is egy fiús csaj voltam, nem igazán foglalkoztat az ilyesfajta megkülönböztetés. Egyszerűen csak szeretném önmagamat adni és átadni az embereknek azt, aki és ami valójában vagyok. Ha szeretnek, azért szeressenek, aki vagyok, mindenféle manír nélkül.

(x)

EZ A CIKK A BUDAPEST BEAT MAGAZINBAN JELENT MEG. OLVASS MÉG: