Megdöbbentő fotókkal hívja fel a figyelmet egy fontos ügyre ez a hat zenész

Megdöbbentő fotókkal hívja fel a figyelmet egy fontos ügyre ez a hat zenész

Tavaly nyáron indult útjára egy kampánysorozat, amiben zenészek, valamint zeneipari dolgozók, fesztiválszervezők, újságírók, fotósok, sajtósok fognak össze azért, hogy megmutassák mennyire egyszerű, a hétköznapokba illeszthető és mindeközben menő dolog vigyázni a környezetünkre. A Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért csapata kreatív miniprojectekben gondolkozik, így egyéves létezése alatt volt már közös akciója többek között a legzöldebb underground kisfesztivállal, az Alpárfeszttel, készítettek PET-palackból ékszereket a Művészetek Völgye fellépőivel a tavalyi fesztiválon, valamint ősszel az A38 hajó crew-jával, az IDEGEN, a Mayfly, a Darkmess és a Képzelt Város zenekarok tagjaival tettek rendet a budai Duna-parton. Itt az összegyűjtött hulladékból egy látványos installációt is építettek Bán Viktória designer közreműködésével.
 
 
Most pedig eddigi legnagyobb projectjükkel rukkolnak elő: ismert zenészeket, zenekarokat kértek fel egy-egy fotóra. Az elsőre esztétikus, különleges alkotások témája egy-egy környezetvédelmi problémára hívja fel a figyelmet, a maga elgondolkodtató, a témára érzékenyek számára kissé sokkoló módján.
 
De nézzük csak, kik a fotókon szereplő zenészek, és miért, milyen üzenettel csatlakoztak a Planet-kampányhoz:
Molnár Ferenc / Caramel: NEM OKÉ a csökkenő zöld terület 
„Optimista ember vagyok, hiszem, hogy még nem vagyunk teljesen elkésve a változtatással.  A Föld valóban bajban van, és azt az edukációt, hogy vigyázzunk rá, nem lehet elég korán elkezdeni, és nem lehet elégszer mondani sem. Egyértelmű, hogy szívügyem a bolygó sorsa, hiszen itt élek én is. Ezért is csatlakoztam a planetes srácok akciójához, mert minden apró lépés számít, pro és kontra is. Igen, egyetlen eldobott szemét és egyetlen új fa ültetése is...”
 
 
Kaldenekker Feri: NEM OKÉ a vízbe dobált szemét
„El kell kezdenünk tényleg tenni valamit, mert bosszantó ez a nemtörődömség, ami most van. A környezetvédelem, az állatvédelem régóta szívügyem.”
 
Schoblocher Barbara/ Blahalouisiana: NEM OKÉ a pazarlás!
„Örültem a felkérésnek, nem is kérdés. Ez egy fontos ügy, és felelősséggel tartozunk a saját és a következő generációk jövőjéért is!”
 
 
LAZARVS: NEM OKÉ a légszennyezés
„Nagyon fontos számunkra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy mennyire kritikusan szükséges most odafigyelni arra, hogy mit, hogyan cselekszünk a világban. Előbb-utóbb önmagunktól fogunk megfulladni, ezért is szerettünk volna nagyon csatlakozni mi is a kampányhoz.”
 
 
A képeket a hétköznapjaiban portréfotós Mile Máté lőtte, aki az első perctől az ötlet mellé állt. Kezdődhetett a közös agyalás a zenekarokkal, hogy ki melyik problémát érzi magához a legközelebb, milyen üzenetet szeretne magára vállalni, és azokat hogyan lehetséges a legbeszédesebben képre vinni:
„Van bennem egy általános szorongás a Föld jövőjével kapcsolatban, nagyon örülök, ha szakmámmal, egyben végzettségemmel is tudok ezen változtatni és kihatással lenni generációkra. Emellett szeretek közismert emberekkel dolgozni és beszélgetni. Amolyan kellemest a nagyon hasznossal!” – mondta el Máté.
 
A képekre az egyedi grafikát Kurcz Lóci tervezte, a többi kreatív munka pedig a teljes csapat érdeme.
„Aztán most jön a feladat talán legnehezebb része: a fotókat igyekszünk minél több helyre eljuttatni, szeretnénk, ha tényleg mindenhol ott lehetnének, mert égető fontosságnak tartjuk, hogy egy érthető, fiatalos, úgymond haveri beszélgetés indulhasson útjára környezetvédelem témában. És ha már csak egy ember fog amiatt máshogy gondolkodni, amit teszünk megérte az egész buli!” – fogalmaz a Rock the Planet csapata nevében az egyik megálmodó, Kurcz Orsi.
 
Legközelebb itt találkozhattok velük: 
2022. július 29-31. Művészetek Völgye, Zöld Udvar
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.