„Az érzéki csalódás nem csalódás”

„Az érzéki csalódás nem csalódás”

Meska-interjú

Meska korunk egyik leginnovatívabb festőművésze, aki önmaga határtalanságának megélésével alkot, inspirál, hat. Kapcsolatot teremt a lélek érzékeny tartalmai és a fizikai világ között, miközben az általa életre hívott színek és formák képesek a nézőben lehorgonyozva új dimenziókat nyitni.
 
Írta: Nagy Daniella
Fényképezte: Antal Gergő
 
 
Minek a hatására kezdtél el a művészettel foglalkozni?
 
Azt gondolom, hogy az egész életünk egy alkotási folyamat. Már 6 éves gyerekként is rajongani tudtam akár egy golyóstollért és a papíron túlfolyó tinta illatáért. Nagyon korán volt lehetőségem kipróbálni, milyen az agyagból szobrot gyúrni vagy egy korongon bögrévé formálni azt. Nagyon szerencsés voltam, hogy az általános iskola azzal indult, hogy a rajztanáraink megszerettették velünk az alkotás művészetét. Én akkor alkotóvá váltam. Végül a tanulmányaim mindig más irányba sodortak, és tinédzserként hiába kaptam ösztönző és támogató mentorálást, hogy a szegedi képzőművészeti középiskolában folytassam tovább a tanulást, olyan szegénységtudat élt bennem, ha a művészekre gondoltam, hogy semmiképp nem választottam volna azt az életet. Mégis művésszé váltam. Jött az egyetem, és én festettem, alkottam. Női aktokat rajzoltam és vittem vászonra. A nő szép, kívül-belül. Akkoriban a női meztelenség szépségében fürdőztem. Később maradtak a női érzések, hangulatok, pillanatok, és a munkák figuratív egyszerűsége átváltott egy absztrakt világba. Kevés alkotás készült, évente 3-4 darab csupán, és mindig jött valaki, akinek megtetszett, és megvásárolta. Már a karrieremet építettem egy nagyvállalatnál amikor arra gondoltam, hogy olyat csinálok, amit még senki soha. Folyton kísérletezgettem az anyagokkal, és szerencsés voltam, hogy ipari technológiát is bevonhattam a kivitelezéskor. Kilyukasztottam a festővásznat. Sok pici apró minták sokasága ismétlődött a festett alapon. Csipkévé vált a vászon – micsoda feminin korszak volt ez is! A fény és árnyék játékában hirtelen el sem lehetett dönteni, hogy mit látunk. Majd ezt leképeztem egy másfajta anyag világába: elkészültek az első látszóbeton munkáim, ahol az optikai illúzió csapdáját felállítottam. De az érzéki csalódás nem csalódás – ahogy emlegetni szoktam. Visszatérve a művészettel kapcsolatos szegénységtudatra: sajnos van egy nagyon nagy tévhit és általános megítélés a művészpályát illetően még ma is; miszerint a művészélet nehéz élet, és főleg egzisztenciálisan. Nem egy galériatulajdonostól hallottam már.
 
Hol tart most a művészeted az említett látszóbeton alkotásokkal kapcsolatosan? Miért pont beton?
 
A beton ma már az építészetben és a belsőépítészetben is mindenhol jelen lehet, így találkozunk vele nap mint nap. Engem az érdekelt, hogy hogyan lehet betonból áttört fényekkel életre keltett „csipkét verni", mint ahogy a vásznaimon is megtettem. Ez természetesen egy új anyagot igényelt, és egy kis mérnöki gondolkodást. Kisebb betonmunkáim már egy-egy nagyobb belsőépítészeti tervhez készült alkotások. Aki izgalmasnak tartja ezt a vonalat, idén már láthatja 15 négyzetméteres áttört látszóbeton falamat, amit Gampel Szilvia belsőépítész extravagáns belső terébe illesztünk, és fényekkel fogjuk izgalmasabbá tenni. 
 
 
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy teljes mértékben ennek a hivatásnak szenteled magad? Mi hajtott?
 
Ahogy tavaly a Tokiói Art Olimpián 3200 induló pályamunka közül először az első nyolcvan kiválasztott közé válogattak, majd különdíjas lettem, úgy döntöttem, hogy bármi történjék is, én már nem akarok visszaülni az irodai asztalhoz. Tokióban ott ült a világ művészeti szakma krémje New Yorkból, Párizsból, Japánból, és végül egy műalkotásom a Tokyo Metropolitan Artban landolt, majd a helyi Living National Treasures Museum gyűjteményébe került. Eladtam a képet, és nem akartam soha többé munkahelyre bejárni. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen, hiszen munka mellett kellett építenem a művészéletemet, és profin akartam csinálni. Szuper lehetőségek jöttek szembe, újabb nemzetközi versenyek, és egyre több megrendelés. Arra gondoltam, hogy szeretném a munkáimat egy megfelelő térben bemutatni, és létrehoznék egy showroomot, ahol az alkotás folyamatába is belátást engednék. Befektetőket kezdtem keresni, és egy szerencsés együttállásnak köszönhetően jöttek a befektetők, egy tévészereplés, és most már a Meska showroom létrehozásán dolgozunk. Ma már számomra a műhely, az eszközeim illata juttatja eszembe, hogy valójában hol van dolgom. 
 
Miként alakult ki a különleges, személyes alkotói világod és stílusjegyeid?
 
Semmiképp nem szeretnék az elképzelhetőség határain belül maradni az alkotásaimmal. Szerintem az embernek ott vannak a határai, ahol ő azt gondolja. Korábbi kiállításom címe Határtalanság volt. Nem véletlenül. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hiszen a Meska-világ, Németh Emese figuratív női alakjai után formabontó és berobbanó stílusjegyekkel jöhetett már létre, és ez csupán egy filozófia köré épült: fény-árnyék játék fraktálszerű absztrakciókon, érzékcsalódással megfűszerezve. Hol feminin, hol letisztul modern és maszkulin jegyekkel. Imádom a technológiát és azt az élményt, amikor valamit az elmémmel nem tudok értelmezni, így 3 másodpercnél több időre is leragadok a megértés miatt, és közben tetszik, amit látok. Tokióban az Emlékek című alkotásom már a kivágott vászon időszaka volt. Ezt követte a beton korszak, ahol léptem még egy szintet a káprázat felé: törékenynek tűnő, mégis stabil alkotásaimmal idén már a Luxembourg Art Prize-on és a London Sunny Art Prize-on indulok, és biztos vagyok benne, hogy az eredményektől függetlenül vérfrissítés lesz a kortárs modern művészetnek az a négy munkám, amivel indulok.
 
 
Mikor vagy elégedett egy munkáddal?
 
Nagyon nehéz kérdés, mégis alapvetően azt gondolom, hogy meghatározó az alkotás folyamatában az elégedettség érzése. Nálam ott ér véget az alkotás, ahol megélem az elégedettség érzését. Tehát, megfordítanám, az érzésnek mindig jönnie kell egy ponton, majd folytatódik egy katarzisban, amolyan szerelemérzésben, és ott készült el a mű. Ott meg kell állni.
 
Kik voltak/vannak rád a leginkább hatással, mivel?
 
Sok művészt ismerek a kortársaim közül, magyarokat és külföldieket is egyaránt. Fantasztikus látni minden egyes művész sajátos önkifejezési stílusát és gondolatiságát, mint ahogy a témáikat is, amiket feldolgoznak. Számomra az absztrakt és figuratív, fotorealisztikus ábrázolásnak is megvan a varázsa, minden művész önmagában egy csoda. Kortárs magyar művészek közül nagyra értékelem Szőke Miklós Gábor munkásságát, de spanyol festőművész barátom, Saúl Gil Corona bátor és meglehetősen tolakodó témái is benyomták nálam a gombot. Müllner Csaba tetoválóművészt is egy zseniális alkotónak tartom. Nagy Csontváry-fan vagyok és Frida Kahlo alkotó tevékenysége is lázba hoz. De sorolhatnám még, pl. Havadtőy Sámuel formabontó gondolatisága és anyaghasználata ugyancsak lenyűgöző.
 
Te milyen hatáskeltésre törekszel, kiket igyekszel elérni?
 
Ahogy említettem, én magam is odavagyok az illúzióért, így az érzéki csalódás, elgondolkodtató látvány inspirál, így biztosan azokra van hatással a munkásságom, akik hasonlóan nyitottak erre és tudják élvezni. Imádok az anyagokkal kísérletezgetni, és szeretem az innovatív technológiai megoldásokat is, szívesen használom az ipar adta modern eszközöket. Az elérni kívánt célcsoporttal kapcsolatban nincs különösebb szűrő beállítva; lelje örömét a munkáimban, aki csak szeretné.
 
 
Mik voltak az eddigi legmeghatározóbb elismeréseid, sikereid?
 
Életem első kiállításán egy este alatt közel 100 látogató fordult meg, ami nagyon megérintett és megtisztelő volt. Tizenhét műalkotást mutathattam meg, és ez már a Meska-korszak alkotásaiból állt. Sokat dolgoztunk rajta, és mindezt munka mellett hívtuk életre, izgalmas időszak volt, tele kihívásokkal. A kiállítást Határtalanságnak kereszteltem, ott volt kiállítva az Emlékek című munkám is, amiről még akkor nem is tudtuk, hogy Tokióban az Art Olimpián különdíjat kap, majd nem is érkezik már soha vissza hozzánk, hiszen megvásárolta a tokiói Living National Treasures Museum.
 
Milyen cél lebegett előtted, amikor a Cápák közöttbe jelentkeztél, miként fekteted be vagy használod majd az elért eredményt?
 
Az RTL Cápák között című műsorába azzal a céllal érkeztem, hogy a befektetés segítségével megnyithassak egy olyan Meska showroomot Budapest belvárosában, ahol be tudom mutatni a műalkotásaimat. A cápáktól 6 millió forintot kértem, cserébe 20 százalékot ajánlottam fel, végül 3-3 millió forintot kaptam Balogh Leventétől és Tomán Szabinától, akik 20-20 százalékot kértek el a cégből.  Az alkotó tevékenységemnek szüksége volt egy stabil gazdasági háttérre és társaságra ahhoz, hogy a nemzetközi pénzügyi tranzakciók, hazai vissza nem térítendő pályázatok transzparensen és adójogilag rendben zajljanak. Ugyanakkor van egy álmom, hogy létrehozok egy Meska showroomot, azaz műteremgalériát Budapesten, ahol már mindent meg tudok mutatni, az alkotási folyamatokon át a kész műalkotásokig. 
 
Mit gondolsz, ma mi a művészet feladata?
 
Hitem szerint a művészet emeli mind a művészt, mind pedig az arra érzékeny közönségét. A művészet csodája, hogy szabad önkifejezési forma, amit bárki megengedhet magának,akiből az ihlet kikívánkozik, és bárkit megszólíthat, aki arra kinyílik.
 
Nézd meg a Hajnali videóinterjúját is!