"Mindig készülünk egy kis csavarral"

Interjú a Bluestone gitárosával, Kőmíves „Stone” Andrással

A Muzikum 2018/2019-es évadában és egyben a klub hatodik éve sikeresen működő Blues Session sorozatában a legelső koncertet a BLUESTONE zenekar adja szeptember 14-én a Muzikum színpadán. A formáció – a korábbi évekhez hasonlóan – TÁTRAI TIBOR gitármágust hívta meg vendégnek erre a koncertre. 
 
Kőmíves „Stone” András gitárossal beszélgettünk.
 
 
Elég régóta nyomjátok a bluest, mi újat fedeztek fel még benne, egyáltalán szükség van a progresszióra a műfajon belül? Mi 2018-ban a blues?
 
Ami a Bluestone-t illeti, folyamatos zenei fejlődésen esünk át. Nem elégszünk meg azzal, hogy eljátszunk szolgai módon egy-egy blues standardet, hanem mindig készülünk egy kis csavarral. Tavaly került be például a repertoárunkba John D. Loudermilk és a Nashville Teens Tobacco Roadja, amelyhez Tempfli Erik billentyűsünk írt egy gyönyörű, már-már klasszikus zenébe hajló intrót. Ezen a vonalon lett felépítve az egész dal, megtartva természetesen az eredeti harmóniákat. Sokan a közönség közül csak a refrénből ismertek rá az eredeti dalra. Ami szerintem örvendetes és sikeresnek mondható, ettől lett ez az örökzöld egy kicsit a miénk, olyan bluestone-os, sokkal jobb mintha hangról-hangra eljátszottuk volna az eredeti változatot. 
 
 
Azon dolgozunk folyamatosan, hogy egyedi módon, teljesen áthangszerelve építsünk fel ismert és kevésbé ismert régi blues szerzeményeket. A műsorunkban a blues műfaj határán mozgó, de mégis más műfajokból is érkező dalok is szerepelnek. Van amelyikben reggae hatás fedezhető fel, a másikban egy kicsit New Orleans-i vonal, de olykor a jazz műfajába is átkacsintunk. 
 
Ma Magyarországon szerintem, aki bluest játszik nem elég, ha eljátssza az 1-4-5-1-es köröket, hanem valami sajátot, valami pluszt kell belevinnie. Ilyen zenekar szerintem a Mojo Workings, a Ripoff Raskolnikov Band, Fekete Jenő Muddy Shoes-a és nem utolsósorban Priboszki Matyiék. Ha megnézed a nyári blues koncerteket és blues fesztiválokat főként és érthető módon ők jutnak fellépési lehetőséghez.
 
Vajon a mostani (főként elektronikus) zenei trendek szereplőire is emlékezni fogunk, mint a 60/70-es évek nagy öregjeire?
 
Erre a kérdésedre nem tudok konkrét választ adni, mert egyáltalán nem vagyok otthon az elektronikus zenében. Mindettől függetlenül azt gondolom, hogy „ami jó, az jó”, ahogy az öreg székely mondta egykor. Tehát, ha valaki igényes zenét csinál (legyen az bármilyen műfajú), azzal maradandót alkot, és biztos vagyok benne, hogy lesz rá igény ezeket elővenni majd 20-30 évvel később.
 
Milyen volt a nyári fesztiválszezon a Bluestone számára? Mennyi lehetősége van egy blueszenekarnak 2018-ban?
 
Nem szerveztünk a nyárra koncerteket, ennek a fő oka az volt, hogy május közepén megszületett Boriska lányom és szerettem volna segíteni a feleségemnek és inkább otthon maradtam. Hidd el, a gyermekünk születése utáni első 6-8 hét felért vagy 15 fesztiválfellépéssel. Mindettől függetlenül még a tavasz végén volt 3-4 felkérésünk több helyről is az ország minden szegletéből, amelyek végül nem miattunk, hanem financiális okokból kifolyólag nem valósultak meg. 
 
A fellépési lehetőségeket nézve azt látom, hogy sajnos a tömeg kiszolgálása a cél és jelen helyzetben a blueszenészek ma Magyarországon egyáltalán nincsenek elkényeztetve. Tavaly felléptünk egy másik bandámmal egy vidéki fesztiválon, rögtön utánunk Majka és Curtis érkezett. Rajtunk tízen lézengtek, mire Majkáék a színpadra álltak, ez a szám megszázszorozódott. Amivel nincsen baj, csak mutatja, hogy milyen igény és érdeklődés van egy blueszenekar koncertjére. Nyilván tematikus fesztiválokra be lehet jutni, de ott is az a szokás, hogy egy megszokott zenekar-repertoárból dolgoznak, és ugyanazokat hívják évről-évre vissza. Budapesten és klubszinten egyetlen helyet tudok, ahol blueszenekarok rendszeresen fellépnek. Az elmúlt 5-10 évben a bluesklubok többsége ugyanis mind bezárt.
 
Ti nyitjátok a Muzikum 2018/2019-es évadát pénteken. Mire számíthatunk?
 
Legyen meglepetés, de orrvérzéssel készülünk és próbálunk ezerrel. Soha nem ugyanazt a műsort játsszuk el rutinból. Ezúttal is fúvósokkal kiegészülve – Almási Attila (harsona) és Weisz Gábor (tenor szaxofon) – állunk majd színpadra. Kyru a frontember, Tomor Barna a basszusgitáros és a zenei igazgatónk, Molnár Dani dobol és ezúttal Nemes Zoli (Mr. Jambalaya) játszik majd elektronos zongorán, illetve egyes dalokban vokállal erősít minket. Biztosan elhangzik majd néhány B.B. King-, Albert King- és Jimi Hendrix dal is.
 
 
Tátrai Tibor hazánk egyik legnagyobb gitáros legendája, milyen érzés vele játszani? Izgultok előtte, vagy fel vagytok dobva?
 
Mindkettő. Bennem mindig van egy egészséges drukk, ami szerintem normális, attól függetlenül, hogy Tibusz vendégeskedik-e, avagy sem. Nyilván egy ilyen kaliberű gitáros mellett rendesen fel kell kötni a gatyát. Tisztában vagyok azzal, hogy mik a határaim és azt is, hogy ő miket szeret játszani, szóval alkalmazkodunk egymáshoz. Lásd például itt ebben a Jimi Hendrix feldolgozásban.
 
 
Milyen új bluescsapatot vagy dalt, esetleg albumot ajánlanál annak, aki most ismerkedik csak a műfajjal?
 
Ripoff Raskolnikov – örök kedvencem – novemberben jön ki új lemezével, amely még keverés alatt van (sajnos nem még nem is hallottam), de ezt az albumot már most borítékolom, hogy hatalmas hanyatt esés lesz. Mindemellett, annak aki ismerkedik a műfajjal kezdje szerintem a zenehallgatást a gyökerektől, Robert Johnson, Muddy Waters, B.B. King.
 
Hogy alakul közeljövő a Bluestone számára?
 
Decemberben irány Békéscsaba és az Elefánt Klub, ugyanis az ország egyik legjobb bluesklubjában játszunk majd. Kérdéses még néhány pesti klubbuli novemberre és decemberre. Októbertől a zenei szervezésünkön fejlesztünk egy kicsit, felveszek magam mellé egy bookingos kollégát, akinek a feladata az lesz, hogy bombázza a kiajánlóinkkal a fesztiválokat és a klubokat a következő esztendőre. Nem mellesleg jövő nyáron töltöm be a 40-et és ezt biztosan megünneplem majd a Bluestone-nal és a másik két bandámmal, valamint vendégfellépőkkel egy nagyobb budapesti helyszínen, ez is már szervezés alatt van.
 
Cs.G.

Blue Stone, vagy Blues Tone? Igazából egy szójátékról van szó, de egyúttal utalás a zenekar alapítójának nevére. A 2014 tavaszán alakult formáció ritkán ad koncertet tagjainak – RADOVICS LÁSZLÓ „KYRU” (ének), TOMOR BARNABÁS (bass), TEMPFLI ERIK (billentyűs hangszerek), MOLNÁR DÁNIEL (dob) és KŐMÍVES „STONE” ANDRÁS (gitár) – egyéb zenekaraikban való sűrű elfoglaltságai miatt. Viszont, ha színpadra lépnek a maximumra törekszenek!