„Ha őszintén tolod”

„Ha őszintén tolod”

Monastery-interjú

12 év után ismét aktív a zalaegerszegi Monastery zenekar – ráadásul az új EP-jük mellett debütáló nagylemezüket is újra megjelentetik (Far from Christ – Trottel Records, 1992), amely az első death/trash kiadvány volt itthon. Utánajártunk, mi újság ennyi idő elteltével.
 
Interjú: Császár Gergő
 
 
Miért döntöttetek úgy, hogy újraélesztitek a bandát?
 
Sokat gondolkodtam az utóbbi időben az újraindításról, és azt vettem észre, hogy a többiek arra várnak, mikor jelzek nekik az újrakezdésről. Egyszerűen hiányzott ez a közeg, a zene és a társaság.
 
Milyen érzés volt ismét együtt zenélni?
 
Kicsit féltem, hogy semmi nem lesz olyan mint régen, de az első próbán már lejött, hogy mindenkiben maradt még a lendületből. Hufi, a gitáros 2004-ben távozott személyes okokból, most ismét a csapatot erősíti. Vele mindig egy hullámhosszon voltunk zeneileg és emberileg egyaránt. Frytz családi okokból szállt ki 2005-ben, most ismét ő a frontember. Szerencsére sikerült találnunk egy nagyon ügyes zenészt Szanati Szabi személyében a basszeros pozícióra.
 
Mennyivel másabb a rock/metal zeneipar jelenleg, mint a 90/2000-es években volt?
 
Szerintem sokat változott... Annyiban jobb és könnyebb, hogy az online felületeken keresztül könnyebb eljutni az emberekhez, megmutatni, mi is az, amit produkálunk. A nehézsége pedig az, hogy nagyon magasan van a zenehallgatók ingerküszöbe, a fiatalokat kifejezetten nehezebb felrázni. Dömping van jobbnál jobb zenékből. Szerintem most kisebb a lelkesedés a rajongókban.
 
 
Mit kell tudni az új anyagról?
 
Az új anyag Chimera címmel jelent meg, és egy minialbum, amiről beszélünk. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, viszont a CD formátumhoz csupán postaköltség ellenében hozzá lehet jutni, ráadásul digipack tokkal, szövegfüzettel… Továbbá ingyenesen letölthető a zenekar weboldaláról (monastery.hu) is. Visszatértünk a gyökerekhez, death metal a stílus, ha mindenképp be kellene határolni.
 
Ezek kizárólag új, közös szerzemények, vagy vannak köztük régebbi, soha meg nem valósult dalötletek is?
 
Ezek többnyire közös szerzemények, 2 szám teljesen új, a 3. tétel, a Far from Christ a 92-ben kiadott LP címadó száma, amit most újra rögzítettünk Smicinél.
 
Mik most az új irányok?
 
A továbbiakban is ezt az irányt fogjuk követni, nem vagyunk az a kísérletezgetős csapat, legalábbis a műfaj tekintetében. Volt 2005-ben az előző felállással egy kis próbálkozás az extrém metál irányába, ez valahol az akkori Slipknot fanatizmusunknak tudható be. Igazából megmaradt a nagy régi kedvencek iránti vonzalom, mint pl. Napalm Death, Slayer, Entombed, Bolt Thrower…
 
A régi lemezek újrakiadása a reneszánszát éli, ti is tervezitek valamelyik régebbi anyagotok újrakiadását valamilyen formában?
 
Áprilisban a Trottel Records gondozásában ismét megjelenik az első, Far from Christ album. Ez CD és vinyl formájában lesz elérhető. De ezt megelőzi a 2003-as Fuck this world EP újrakiadása, ennek az újra masterelése már meg is történt a soproni MD stúdióban, szintén Smici volt a segítségünkre.
 
Ez a lemezetek volt „az első hivatalos death/trash kiadvány itthon”, ez azért nagy szó… Mit gondoltok a mostani death/trash színtérről?
 
Igen, ez volt az első hivatalosan megjelentetett album ebben a műfajban. Érdekes módon most az akkori rajongók részéről van ismét érdeklődés a zenekar felé. Szerintem sok fiatal korrekt kis csapat van ebben a műfajban, de nagyon sokan vesznek a feledés homályába sajnos. Talán gyorsabban kiégnek a zenészek, előbb kedvüket szegi az érdektelenség. Ugyanakkor jó néhány banda éledt most újra, kicsit a reneszánszát éli a dolog. Addig jó, míg vannak olyan emberek a sajtóban, lemezkiadóknál, akik ezt próbálják életben tartani. Amúgy nehéz már megújulni, minden el van már játszva oda-vissza, gyorsan és még gyorsabban, maszkkal és anélkül, nem tudom mi az a plusz, amivel megfoghatók a zenehallgatók. Talán ha őszintén tolod...
 
Mik a terveitek 2021-re?
 
A most megjelent anyagot minél több emberhez szeretnénk eljuttatni. Február elején kijön egy klip is, ez majd a csapat YouTube-csatornáján lesz látható. A régi anyagok újra megjelentetése is tavaszra várható. Na és persze májustól, ha lehetséges, szeretnénk koncertezni. Erre már van fix időpontunk is néhány – többek közt a Moby Dick társaságában, aztán hogy megvalósul-e, azt a vezérkar eldönti! Ősszel pedig bevonulunk a stúdióba, és ki sem jövünk addig, míg egy albumot nem rögzítünk.
 
EZ A CIKK A BUDAPEST BEAT MAGAZINBAN JELENT MEG. OLVASS MÉG: