„Nem az egy mondatos számokban hiszünk.”

„Nem az egy mondatos számokban hiszünk.”

Az Ivan & The Parazol nemrég különleges film-klippel jelentkezett, augusztus 6-án pedig a Budapest Parkban játszanak. Vitáris Ivánnal és Balla Mátéval beszélgettünk.

Régóta érlelődött a F.É.S.Z.E.K. ötlete? 
 
Iván: A dalok elég hosszú idő alatt születtek meg. Az Illés-Add a kezed a Beat Ünnep miatt jött, ennek kapcsán Bródy teljesen magától írt szöveget a Love is Like című számunkra, ebből lett a „Ha megnyitod a szíved”.. Ezeket akartuk egy kiadványban megjelentetni, úgy, hogy még legyen mellette valami, ami teljesen aktuális és új is. Ez lett a Dobd ki című legújabb magyar dalunk. Aztán arra gondoltunk, hogy adjunk ennek egy még értékesebb felhangot. Mi kitaláltunk zenekaron belül valamit, amit szerettünk volna filmen látni, aztán Damokos Attila és Nagy Marcell azt tovább fejlesztette, és ebből született meg ezt a zenei szcénát megjelenítő kisfilm. 
 
Máté: Azért gondolkodtunk kisfilmben, mert előtte nem sokkal jelent meg a lemezünk, és egy sima EP helyett szerettünk volna egy kicsit más keretet adni a három dalnak. 
 
A helyszín…
 
Iván: Ez a Fészek Művész Klub. Ahogy a nevében is benne van a helynek, ez a színészek, zenészek, festők találkozási pontja. Ezeket a termeket nem nagyon kellett átrendezni. Zseniális díszlettervező (Pater Sparrow/Rózsa Anna) dolgozott ezen a projekten, nagyon sok apró dolgot tett hozzá az eleve sokszínű térhez. 
 
Mi volt ezzel a célotok? Ez egy régi időszakot hoz vissza. 
 
Máté: A zenénk is egy híd a hatvanas-hetvenes évek és a mai zenék között, így ezt akartuk képen is megjeleníteni. A régi Fészek Klub újra meg lett töltve fiatal művészekkel. 
 
Iván: Meg legendásokkal is. Az egy elég vicces pont, amikor bemegy a kiscsaj a backstage-be és a Bródy küldi ki. Nagyon örülünk, hogy ebben is részt vett. 
 
Mi ez a múltba fordulás nálatok? 
 
Iván: Mi nem fordulunk a múltba. Mi csak folytatunk valamit, ami vagy megszakadt, vagy olyan formában eszkalálódott, ami nekünk nem tetszik. 
 
Mi nem tetszik? 
 
Iván: Ma a rockzenének egyre kevesebb olyan képviselője van, akire tényleg azt tudod mondani, hogy nagyon jó. Hálistennek még így is sok van. De a világnak a nagyobb része ma nem a gitárzenéről szól. Érdekes, amikor a legnagyobb elektronikus dalokhoz mondjuk Etta James-t veszik elő, az emberek meg visszakeresik, és rájönnek, hogy milyen fasza zenék voltak régen. 
 
Máté: Rengeteg jó zene van most is. A rock zene mostani képviselői közül minket inkább azoknak a zenéje fog meg, akikben benne van az is, amiről alapvetően ez az egész szól. Bennük van az a fajta lendület, és hasonló érzéseket közvetítenek még most is, mint negyven évvel ezelőtt. 
 
Iván: Nem az egy mondatos számokban hiszünk. Az elmondható a legtöbb zenéről, amit hallgatunk, hogy az egész számban kiterjedt üzenet van, ami sokszínű zenei alappal társul. Ettől én még nem gondolom azt, hogy az elektronikus zene az nem jó, csak folyamatosan egyszerűsödik le, és így folyamatosan veszítünk el olyan információkat, amiket nem kéne. És ez az, amit mi nem akarunk.
 
Milyen a nyaratok? 
 
Iván: Sűrű. Marha jó érzés, hogy 5-6 év alatt beért a dolog, és a fesztiválokon ezer-kétezer ember előtt játszhatunk jó időpontokban, amit azért nagyban köszönhetünk a szervezők belénk fektetett hitének is. Abszolút elégedettek vagyunk. 
 
A Budapest Parkos koncert még extrább lesz? 
 
Iván: Azért is lesz különleges, mert klubos koncertünk csak a következő évben lesz újra Budapesten. Hogy az új lemez azon a nyári nagy színpadon hogyan szólal meg, meg hogy régi dalokat hogyan fogunk újra elővenni, meg hogy ki lesz az az illusztris vendégünk -egy legendás zenész, akit ott vendégül látunk - az mind ott fog kiderülni. Az előzenekar a Middlemist Red lesz, akik épp az új lemezükön dolgoznak. Aztán tavaszig csak vidéki klubkoncertjeink lesznek, meg egy MüPás fellépés, amiről elöljáróban annyit elárulhatok, hogy nem a saját számaink szimfonikus átiratait fogjuk előadni. 
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.07.26.
MaryMoss