„Olyan ügy, ami mellé nem lehet nem odaállni”

„Olyan ügy, ami mellé nem lehet nem odaállni”

Egy különleges segélykoncert apropóján újra összeáll az évek óta nem létező legendás magyar hardcore-zenekar, a Bridge To Solace.

A manapság a Ghostchant élén frontemberkedő Jakab Zolit kérdeztük az okokról. 
 
Pontosan miért szerveződik ez a koncert?
 
Mező, vagyis Mezei Gábor régi barátunk, a Semmi Komoly nevű punkzenekarban basszusgitározott, rádiózott mellette a Tilosnál, majd a zenekar vége után a BVSC-nél edzett gyerekeket szabadidejében, hiszen nagy focibuzi, mint én, a Kultiplexes időkben hetente játszottunk együtt. Tavaly nyáron találtak a térdében egy daganatot, ami sajnos áttétes lett és pár korábbi zenésztársa és közeli barátja kezdett bele a koncert megszervezésébe, hogy költségein enyhítsenek, hiszen nyár óta 16 kisebb-nagyobb beavatkozáson esett túl. Koncz Tibi, aki korábban a Nesze dobosa volt és Ferkó a Blackmail és a Freedom Is A Lie gitárosa mondták először, hogy lesz egy ilyen buli és próbáljon mindenki segíteni, aki tud. Eleinte a Dürer kisterméről beszéltünk, maximum a középsőről, aztán egyre több zenekar állt az ügy mellé. Most ott tartunk, hogy reméljük, kicsi lesz a Dürer Kert.
 
Honnan jött az ötlet, hogy erre a speciális koncertre összerántsátok a már évek óta nem létező Bridge To Solace-et?
 
Nekem pattant ki a fejemből. Anno a Newbornnal sajnos volt ilyenben részünk és mivel a Semmi Komoly a pályatársunk volt, elég egyértelmű volt nekem, hogy egy Bridge To Solace-bulival sokkal többet tudok segíteni Mezőn, mint amennyit magánemberként tudtam volna. Felhívtam Fellegit, aki nyilván először kicsit elsápadt, de aztán belátta, hogy ez egy olyan ügy, ami mellé nem lehet nem odaállni. Persze ezután jött a fejvakarás, hiszen a BTS azért egy komplikált zenekar volt, elég sok tag jött-ment, végül arra jutottunk, hogy mindenkinek szólunk. Egyenként végighívtam mindenkit, aki elérhető volt a volt állandó és beugrós tagok közül, és összejött végül. Kuti sajnos nem tud hazajönni Kanadából, Pándi Bazsi meg turnén van, így Ördi barátunk dobol (aki pár alkalommal kisegített minket anno), Sztojka Laci és Szendi Csabi elfelezik a dalokat bőgőn, gitárosból meg lett végül négy: Fellegi Ádi, az eredeti gitárosunk Krisztián, valamint Bálint és Pete is velünk tartanak. Mindenkinek jut így legalább két dal, ami izgalmas is. Jelenleg egyszeri alkalomról beszélünk, persze sohasem tudhatjuk igazán, hogy mit hoz a jövő, de nem tervezünk folytatást, azaz az újramelegítését annak, ami anno elfáradt kicsit. 
 
Lesz valami exkluzív merchandise erre a segélykoncertre?
 
Lesz egy új BTS-póló, ami erre a bulira készül, egy egyedi grafikával, valamint egyik volt kiadónk, a holland GSR Music azonnal postázott ötven CD-t, hogy az eladásból ami bejön, azt dobjuk is be a közösbe. Ezekből harmincat online értékesítünk, húsz darabot pedig a Wave-be dobtunk be, akik minden eladott CD után egy ezressel megtámogatják az estét. A Ghostchanttel is készülünk egy speciális pakkal az estére.
 
Ha már szóba került: a Ghostchant körül mik az aktualitások?
 
Épp készül az új lemezünk, ami a Faith címet kapta, ez tavasz végén valószínűleg kint is lesz digitálisan, készül 50 db kazetta, és jön majd bakelit változatban is. Márciusban játszunk a Dürer Kertben a Primitive Man és a Magrudergrind társaságában, valamint lesz pár külföldi buli is.