Ösztönösség és nyers erő
C.A.F.B. interjú Szakácsi Gáborral
13 év után új C.A.F.B.-nagylemez jön novemberben, aki viszont élőben is meg akarja tapasztalni a punk nyers és természetes egyszerűségét, megteheti a Nagy Karácsonyi PunkÜnnepen december 17-én a Dürerben, ahol az ország legkirályabb punkbandáival karöltve fellép Szakácsi Greg és legendás zenekara is. Ennek apropóján kérdeztük ki a Seattle-ben élő frontembert.
Milyen lesz a lemez?
Nekem faszának tűnik eddig. Múlt héten hallgattam huszadszorra, úgyhogy kicsit fáradt vagyok tőle, de még eddig nem utáltam meg. Az igazság az, hogy az anyaggal az 1997 és 2004 közötti időszak világát visszük tovább, legalábbis ez volt a célunk. Én őszintén remélem, hogy mindenki, akinek lesz alkalma meghallgatni, talál majd magának valami olyat, amit magáénak tud majd érezni. Ez a legfontosabb.
Tud-e újat mutatni egy punklemez ma? Egyáltalán akar? Ha igen, mit?
Nem hiszem, hogy zenei téren sokat tudsz újítani egy ilyen stílusban. Azt gondolom, a mi esetünkben főként egyfajta újraszületéssel összefont folytatásról van szó. Tovább visszük azt a típusú alternatív punkzenét, amit 2004-ig csináltunk. Nincsenek álmaink e téren, hogy majd mi új stílust teremtünk, de sosem volt szó ilyesmiről. Mindig azt csináltuk, ami tetszett, még akkor is, ha másoknak nem jött be a dolog. Elsősorban magunk örömére zenélünk, és ha a végeredmény tetszik másoknak is, akkor velük örülünk. Ez a mi hozzáállásunk. Ha újítani akarsz, nem hiszem, hogy egyszerű gitár-basszus-dob felállással akarod elkezdeni a munkát, de az is lehet, hogy tévedek. Ha úgy van, vállalom és kíváncsian várom az újdonságokat.
2017-ben mi punk?
Nekünk ugyanaz, ami régebben is volt. Szerintem téves az az elmélet, hogy ma már nem lehet punknak lenni, vagy punkzenét csinálni. Ez abból fakad, hogy sok zenekar széles körökben is ismertté vált, így felhígult a közönség. Ettől senki nem lett kevésbé punk vagy ilyesmi, csak a közönség összetétele miatt néz ki így a dolog sokak számára. Szóval gondolom ugyanaz, mint 1974-ben vagy 1993-ban vagy 10 éve. Csak azért, mert több ember kedveli a stílust, vagy éppen talál magának valamit ebben, amihez kötődhet, az nem azt jelenti, hogy eltunyult a szubkultúra. Pontosan ellenkezőleg. A punk egy nagyon tág fogalom és nagyon nyitott a világa. Mindenképpen az ösztönösség és nyers erő, ami jellemzi. Sok későbbi zenei műfaj is merített a punk világából, de ezt, gondolom, hosszú lenne firtatni.
Szerinted ma Magyarországon fenntartható egy punkzenekar?
Anyagilag nem hiszem, de nem tudnék erre tökéletes választ adni. Ha egy punkzenekarból akarsz megélni, akkor olyan piacon kell létezned, ahol van fizetőképes kereslet. Angol nyelvterületek erre a legalkalmasabbak, de talán Németországban és Dél-Amerikában még lehetséges. A német és a spanyol nyelv is széles körben elterjedt a világban. Hogy őszinte legyek, ezen mi nem nagyon gondolkodtunk sosem, mivel reálisan próbáltunk hozzáállni a zenéléshez. Volt egy rövid időszak, amikor nagyon szerettük volna, de az hamar elmúlt. A leglényegesebb dolog nekünk az, hogy örüljünk annak, amit csinálunk és örömet szerezzünk a barátainknak. Ennél fontosabb számunkra nincs.
Követed a magyar közéleti eseményeket?
Néha elolvasok pár hírt, de annyi. Itt Amerikában mindig nyomják jobbról-balról, úgyhogy mire eljutnék odáig, általában a tököm tele az egésszel. Viszont sokszor találom magam úgy, hogy képeket nézegetek Magyarországról. Mindig álmélkodom, milyen gyönyörű és mennyire hiányzik. Nagyon-nagyon szeretem a szülőhazámat, sok jó és értékes emberrel van tele a hely, ezt most már enyhén kívülállóként biztosra mondhatom. Gondolom, a politika nagyon beleissza magát a közéletbe otthon, és abból viszont szeretek kimaradni.
A megjegyzések miért vannak letiltva az „Öntörvényű rock and roll” videójánál?
Te oda tudsz írni a tv képernyője aljára, miután megnézel egy klipet az MTV-n? Nem hiszem. Hát mi is szeretnénk ezt így venni. Másrészt meg nem akarunk mások hirdetőtáblája sem lenni. Ha valakinek van hozzászólása, egészen nyugodtan meg is teheti e-mailben egyenesen a zenekar felé, ahol nem kell anonim módon sem viselkedni. Sőt, válaszolni is fogunk, ha kell.
Mennyivel másabb az USA-ban érvényesülni zeneileg? A nagyobb piac és liberálisabb életszemlélet kedvez a rockereknek?
Nem tudom pontosan mihez viszonyítani a dolgot, mivel 1999 óta itt élek, viszont az biztos, hogy nagyon nehéz. Persze nagyobb a piac, de több is a zenekar. Itt Seattle-ben mindenhol zenészekbe botlasz. Szóval már csak az, ha egyáltalán észrevesznek, nagy teljesítménynek számít, nemhogy egy normális lemezszerződés. Magyarországra az itteni zenekarok csak kis töredéke jut el. Liberális életszemlélet? Hát, az attól függ, melyik városban vagy. Persze Seattle-ben lehet, de minden város más. Mindenhol mások az emberek és más az, ami megy. Viszont ha nagyon akarod és szörnyen megdolgozol érte, itt még meg is tudsz belőle élni. Legalábbis addig, amíg egy komolyabb műtét vagy a drogok nem égetnek lyukat a zsebeden.
Ha most lennél huszonéves, merre indulnál?
Ugyanerre. A rockra, és azon belül is főleg punkra. Megmondom, miért. Nekem valahogy a punk nyers egyszerűsége annyira természetes és könnyen befogadható. Lehet, hogy azért, mert segít átesni nehéz dolgokon vagy erőt ad, mikor szükségem van rá. Gondolom, mások más zenei stílusokban találják meg ugyanezt. Én szeretem a gitárt, és abból is a nyers típusú hangzást. Hallgatni hallgatok mindenféle zenét, csak csinálni nem csinálnék mást. Másrészt meg nem hiszem, hogy az én zenei tudásommal túl sok lehetőségem lenne. Amit tudok, főleg magamtól tanultam, a későbbiekben meg Süti segített, akivel 1996 óta a C.A.F.B.-ben amúgy is együtt játszunk. Gitártanárhoz aztán meg végképp nem jártam. Mindemellett jazzt és bluest szeretek hallgatni.
Gondolom, gyúrtok a Nagy Karácsonyi PunkÜnnepre.
Igen persze, de azért jövőre is szeretnénk még néhány bulit csinálni. Ezen a december 16-i düreres koncerten játszunk pár új dalt is. Mindig nagyon jó összejönni régi haverokkal egy ilyen eseményen. A Hétköznapi Csalódások, Prosectura, Fegyelmező Részleg és Macskanadrág is játszik. Ilyen alkalmakkor végre találkozunk a srácokkal és bulizunk. Ez az egészben a legjobb. Mint egy nagy család.
Milyen érzés, hogy az új C.A.F.B lemezzel koncerteztek majd újra itthon?
Süti, Laca es én már jó régen terveztük, de sosem volt rá lehetőség. Igazából 2015 májusa után kezdett minden a helyére kerülni ez ügyben. Mindannyian nagyon örülünk, mert végül is így voltunk az a C.A.F.B., ami csinálta a Zanza és az ezt követő ismertebb lemezeinket. Így is kezdtük újra, Urbán Laca dobos ötlete alapján, hogy csak úgy lesznek koncertek, ha hármunk közül mostantól senki nem hiányzik a felállásból.
Hogyan tovább?
Az év vége után összerakjuk a Süti által írt kislemezes dalokat, amit egy teljes nagylemez keretében szeretnénk majd kiadni. Ezután a Zanza című 1997-es anyagot is újra kinyomja az amerikai Sliver Records. Legalábbis jelen pillanatban ez a terv. Koncertek terén, pedig ha együtt vagyunk, lesznek bulik, de mindhármunknak megvan a saját csapata. Ha meg együtt vagyunk, akkor van C.A.F.B.. Ennél többet nem tervezünk, de nem is akarunk jelen pillanatban.
Császár Gergő