POZITÍV OLDÁS – USEME-interjú

POZITÍV OLDÁS – USEME-interjú

Másfél éve feltűnt a hazai pop-rock palettán egy igazán friss és ígéretes, ám ismerős tagokból álló zenekar, a USEME. Termékenységüknek és feneketlen energiájuknak hála már a második albumukat hallgathatjuk.

A „Szélesvásznú ég” még meleg, amit október 14-én az A38 Hajó fedélzetén jól be is mutatnak a TEJ társaságában. A USEME frontemberével, Csongor Bálinttal dumáltunk.
 
Másfél év alatt két lemez, elég jó termés. Könnyebb volt összerakni az új anyagot, mint az előzőt?
 
Az elsőre három hónapunk volt az írás és a felvétel között, most meg egy év. Éppen ezért nagyobb teljesítménynek érzem az elsőt, viszont ez egy jobban sikerült lemez. Az ember mindig azt mondja az újra, hogy az a faszább, de azt hiszem, hogy ez most tényleg így van.
 
Közrejátszott ebben az is, hogy a tavalyi évet végigkoncerteztétek? Hogy kell elképzelni az alkotási folyamatot ilyen körülmények között?
 
Mindenki megírta a témáit és küldözgettük egymásnak a sávokat. A végén persze volt egy közös finalizálás, de a számok gyakorlatilag az otthonainkban születtek meg. A koncertek alatt eléggé összecsiszolódott a zenekar. Sokkal több inspiráció ért minket, jobban tudtuk, hogy mi az az irány, ami mentén szeretnénk haladni.
 
Mi volt ez az irány?
 
Az elején két kapura játszottunk, a poposabb és a rockosabb irány is izgatott minket, de úgy döntöttünk, meglátjuk majd, melyik dalt hogyan veszi a közönség. Végül is ez nem dőlt el. Csomó olyan koncert volt, ahol rockosabb közönség előtt játszottunk, és pont az a pár dal jött be, amiről azt gondoltuk, hogy nem fogják venni… Most legutóbb a Road előtt is bedobtunk magunkat a mély vízbe, és beadtunk pár igazán poppy dalt. Imádták. Az új lemezen megegyeztünk a rock és a pop 60-40%-os leosztásában, ami szerintem elég jól áll a bandának, főleg ha az energikus színpadi jelenlétet is idevesszük, amit nem nagyon társítanak amúgy ehhez a fajta muzsikához.
 
A szövegekbe beleszólnak a tagok? Te beleszólsz a zenébe?
 
Itt nem írok zenét, az énekdallamokat írom. A szövegekhez viszont vannak nagyon jó ötleteik a többieknek is, sőt, olyan is előfordult, hogy elakadtam az egyik dalnál, és a barátnőm segített ki, aki amúgy festőművész és még sosem csinált ilyet. De ne feledkezzünk meg Siklósi Örsről sem az AWS-ből, aki szintén rittyentett egy jó szöveget az albumra.
 
Miben különböznek a témák az előző lemezhez képest? Maradt az életigenlő szemlélet?
 
Ez volt a cél. Nagyon nagy kihívás volt eleinte a USEME a Subihoz képest: totál a nulláról, más stílusban, magyarul. Láttam, hogy boldogulok vele és ettől kialakult egyfajta pozitív töltet bennem. Ez most is megvan, de olyan dolgok történnek a világban, mind itthon, mind világpolitikai szinten, amik mellett úgy éreztem, nem tudok elmenni szó nélkül. Egy alkotó embernek nagyon fontos, hogy reagáljon a környezetére.
 
Konkrétan mi az, ami kiborít?
 
Biztos érzitek ti is, hogy valami nem jó, nem szívesen olvastok bele a hírekbe, valami készülődik. Az országok befelé zárnak, és nacionalizálódnak, a szó rossz értelmében. Ezek a jelenségek mindig valami nagyobb nemzetközi konfliktus előjelei voltak. „Az égbolt már fegyverben áll”– ahogy az a Körbezárva című számunkban is elhangzik. Körbezárva, mert mindig ismétlődni látszik a történelem, és újra éli halálát a józan ész. Reméljük, hogy nem így lesz, de ezt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Szóval van egy ilyen vonulata is a lemeznek.
 
Amiatt, hogy mindenkinek van előélete, minden tag már kiforrott figura, mennyire nehéz összehozni, hogy egység legyen?
 
Pont ezért könnyű. Mert ugye mindenkinek megvoltak a lázadó időszakai, amikor ő akart lenni a dudás a csárdában. Olyan sokat látott muzsikusok jöttek itt össze, akik tudják, mitől működik egy zenekar. Leginkább a kommunikációtól működik, amivel nálunk nincs is probléma. Ez nagyon fontos alappillére a zenekarnak.
 
Mik a közeljövő tervei?
 
Ősszel dupla lemezbemutató turnéra indulunk a Depresszióval, pár bulira csatlakozik hozzánk a Fish! és a Rómeó Vérzik, aztán lesz egy nagy tavaszi összeborulásunk a Road zenekarral!
 
Nincs esetleg valami üzeneted a palackban?
 
Minden üzenetemet abba a palackba zártam, amire az van írva, hogy „Szélesvásznú ég”.
Császár Gergő