Showbarlang-interjú: 1 tér, 2 színpad

Showbarlang-interjú: 1 tér, 2 színpad

Lajer Lászlóval beszélgettünk a megújuló Showbarlang jövőjéről.

Most, hogy te is a tulajdonosok között vagy, a régi vonalhoz képest hogyan változik a Showbarlang?

Alapvetően két nagyon nagy különbség van. Az egyik, hogy nagyobb lesz a hely. Innentől kezdve nemcsak a kis zenekarok tudnak fellépni, hanem a nagyobb tömegeket vonzó zenekarok is. A másik, hogy innentől nem kizárólag a rockról és a metálról fog szólni minden. Innentől nyitunk a poptól, az undergroundon át a reggae-ig gyakorlatilag mindenre. Az a cél, hogy egy olyan helyet csináljunk, amiből hiány van Budapesten.

Miért, azt gondolod, hogy az ilyen típusú helyből hiány van?

Ebből a méretűből azt gondolom, hogy igen. Illetve azok a helyek, amik ekkorák, azok letették a voksukat egy stílus mellett.

Ahogy a Showbarlang is főként a rock mentén ivódott be eddig a köztudatba.

A zenekarok 70%-a továbbra is ebből a stílusból fog kikerülni, de muszáj nyitnunk más felé is, mert van igény rá, a zenekarok és a közönség részéről is. Ami nagyon nagy dolog, hogy lesz egy sokkal nagyobb színpad, de megtartottuk a kicsit is, úgyhogy innentől kezdve ez lesz az egyetlen olyan klub, ahol kettő színpad van. Ezáltal minifesztiválokat tökéletesen tudunk fogadni és szervezni, hiszen a beállási idő lerövidül, nem koncert után kell átszerelgetni, hanem amíg az egyik színpadon játszik egy zenekar, a másikon közben lehet pakolni. Annyit kell csak tennie a közönségnek, hogy mikor vége van az egyik koncertnek, akkor vesz egy 180 fokos fordulatot a másik színpad felé, és még csak másik terembe sem kell mennie. Ez a nagyobb zenekaroknak is könnyebbség lesz, ha előzenekarral érkeznek. Ráadásul vannak ebben még lehetőségek, akár zenekarpárbaj formájában is.

A stílusfrissítés milyen zenekarokra vonatozik konkrétan?

Van már lekötve Copy Con, FankaDeli, Riddim Colony koncert, jövőre Hiperkarma, és most tárgyalunk a Pál Utcai Fiúkkal is.

Az, hogy a Showbarlang nem a központban van, nem jelent hátrányt?

Nem, mert gyakorlatilag éjjel-nappal jár az 1-es és 2-es villamos, akik pedig autóval jönnek, azoknak ingyenes a nagy parkoló.

Mikor készül el a megújult hely?

Szeptember 24-én kvázi bejátszó buli lesz egy román, egy cseh és két magyar zenekarral, október 1-jén pedig a nyitóbuli. Körülbelül 7-8 zenekarból verbuváltunk zenészeket, akiket előzőleg megkérdeztünk, hogy nincs-e kedvük egy extra koncerthez. Így lesz egy másfél órás koncert 11-12 résztvevő zenésszel, akik 3-4 dalonként vegyes formációkban váltják egymást.

Melyik zenekarokból érkeznek ők?

A Kartelből, a Depresszióból, a Superbuttból, a Hollywood Rose-ból, Vörös Gabi a Piramisból, Bánfalvi Sándor, aki több helyen is megfordult már.

A fogyasztható italokban is lesz változás?

Igen, egy új sörös cég fogja képviseltetni magát, és italban is nagyobb lesz a választék. Gondolkodunk melegkonyhában is gyrosszal, hamburgerrel, ami reméljük, még idén megvalósulhat.

MaryMoss

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.09.20.

Helyszín