„Szerettük volna megcsinálni a kelet-európai Prodigy zenekart”

 

A mag, amiből a Balkan Fanatik kihajtott, az Yorgos sok évtizedes munkássága. Magyarországi görögként már gyerekkorában megérintette a magyar népzene és a táncházmozgalom, amelyben szocializálódott. Nem csak a népdalgyűjtés és a hagyományőrzés szintjén érdeklődött iránta, szerette volna modernizálni a Kárpát-medencei népzenei világot. Először trióban, mondhatni síppal, dobbal, nádi hegedűvel a Gépfolklórral játszottak rockosan népdalfeldolgozásokat, aztán később egy másik formációval a Barbaróval már egész progresszív módon nyúltak hozzá a kelet-európai népzenei motívumokhoz. Mi a kétezres évek környékén futottunk össze, amikor épp mind a ketten a Prodigy hatása alatt voltunk. Szerettük volna megcsinálni a kelet-európai Prodigy zenekart.

 

 

Az első három lemezünkön, melyeket talán a közönség kevésbé ismer, elég vegyes a felhozatal. Vannak rajtuk kifejezetten prodigys, progresszív megmozdulások. Ezekkel nem is nagyon tudtunk előrébb jutni. 2010 környékére tisztult le bennünk az a dolog, hogy ketté kell válasszuk a zenekar progresszív elképzeléseit a populárisaktól, amiket esetleg még a közönség is szerethet. Akkor készültek a Ha te tudnád és a Repülj madár című slágerek például. Emellett a kísérletibb dolgokat is érlelgettük magunkban. 2013-tól a lakossági lemezek mellett olyanokat is csináltunk, mint az On the Road, amely egy török-arab hangszerelésű magyar népdalfeldolgozásokat tartalmazó anyag, vagy az ifj. Kurtág György kortárs elektronikuszene-szerzővel közösen készült kísérleti elektronikus album. Tavaly év végén pedig Szakcsi-Lakatos Bélával, Babos Gyulával és Kőszegi Imrével hoztunk ki egy crossover világzenei albumot. Az ő triójuk a Rákfogó együttest takarja egyébként ebben a felállásban, amely a hetvenes években ötvözte a jazzt a világzenével, így nekik sem volt idegen a mi kis kísérletező világunk. Február 25-én viszont nem fogunk senkit az ilyen jellegű brutális anyagainkkal terhelni, inkább az eddig megjelent lakossági zenéinkre koncentrálunk, és ízelítőt adunk az idén tavaszra tervezett nagylemezünkből, új felállásban, kiegészülve a Fourtissimo fúvós együttessel.

 

 

Zenét öncélúan alkotni és előadni nem sok értelme van. Ha a színpadon zenélsz, akkor az a jó, ha arra pozitívan reagál a közönség. Az nem jó, ha összezavarjuk őket. A többség nyilván a populáris oldalunkra nyitott, és jóval kevesebben vannak azok, akiket az artisztikusabb, megfejtősebb dolgaink érdekelnek. Csak annyiban hoztunk kompromisszumos döntést, hogy kezdetben vegyesen, válogatás nélkül pakoltuk a közönség elé, amiből csemegézhetnek, most pedig külön készítjük és tálaljuk nekik a zenei ételeket.

 

 

Boldoggá tesz minket, hogy beigazolódott az a feltevésünk, hogy a kettőt külön kell választani. Azóta, körülbelül 5 éve, rengetegen járnak a koncertjeinkre, jól érezzük magunkat. Időnként pedig csinálunk olyan koncerteket, ahol kisebb közönség előtt megvillantjuk a progresszív énünket is.

 

 

Lehet a művészetet felemelni olyan magasságokba, ahol a „lakossági” pejoratívnak számít, de Magyarországon élünk. Nem gondolom, hogy itt mind a tízmillió ember értelmiségi és a magas művészeteket élvező ember lenne, hiszen akkor már az első lemezünkkel befutottunk volna. Mi tiszteletben tartjuk az embereket és tudomásul vesszük, hogy ezen a piacon mik az elfogadható dolgok. Meddig feszíthetjük a húrt. Örülök, ha többen csatlakoznak egy koncertünkhöz, és nem hárman ugrálnak átszellemülve a mi teljesen öncélú zenénkre. Az önkielégítést meghagyjuk a fiataloknak, mert az abban a korban teljesen normális. Mi már szeretjük a nagy szerelmeket és orgiákat. Ezt természetesen kizárólag zeneileg értem. :)

mm.alvajaro

 

 

A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. február 14.