SZFE a Völgyben

SZFE a Völgyben

Spilák Klára, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője mesélt az egyetem megjelenéséről az idei Művészetek Völgyében.

Volt már erre példa korábban, hogy az egyetem felvonult hasonló fesztiválon? Minek köszönhető a Völgy programjába való bekapcsolódásotok? 
 
Az egyetem rendszeres vendége a Pécsi Országos Színházi Találkozónak. Ott a kezdetek óta jelen vagyunk, és más színházi találkozókon is országszerte, úgy mint az Ördögkatlan, a VIDOR vagy a DESZKA Fesztivál, de arra, hogy a Művészetek Völgyében fellépjünk, korábban nem volt példa. Amikor augusztusban az egyetemre kerültem, már akkor számoltam vele, hogy ezen a rendkívül fontos összművészeti rendezvényen ott kell lennünk. Ezen az eseményen sokféle és színes kultúra jelenik meg, széles a közönségmerítés, így nem hagyhatunk ki egy ilyen lehetőséget, hogy megmutassuk a mi fiatal, tehetséges hallgatóinkat. Tehát anélkül, hogy fényezném magam, ez az én ötletem volt, amit természetesen az egyetem maximálisan támogatott. Megkerestem a fesztivál szervezőit, és tényleg csak felsőfokban tudok beszélni arról a fajta nyitottságról és segítőkészségről, amit tőlük kaptunk. Fontos szempont volt ugyanakkor, hogy a Kaposvári Egyetemmel együtt jelenjünk meg, mint az ország két színművészeti egyeteme. Az első pillanattól egyeztettünk a Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával, aki a Kaposvári Egyetem művészeti karát is vezeti. Ezzel most egy olyan erős színházi bázist hoztunk létre Taliándörögdön, amire korábban azt gondolom, nem volt még példa a fesztivál történetében. 
 
Milyen produkciókkal készültök?
 
Az egyik fő etap a drámafoglalkozások. Az egyetemen évek óta képezünk színházi neveléssel foglalkozó drámainstruktorokat, nekik remek programjaik vannak a különböző korosztályok számára, a kisgyerekektől a kamaszokon át egészen a felnőttekig. Ők mindennap jelen lesznek az SZFE helyszínén Színműveletek néven. A másik szeletet a színházi előadások adják. Olyan sikeres, könnyen szállítható előadásokkal készülünk, amik a Völgyben is jól tudnak érvényesülni, elsősorban szólóestekkel, mint az Alszanak a halak?, ami egy sokszoros díjnyertes monodráma, Prohászka Fanni végzős hallgatónk tolmácsolásában, de természetesen lesznek olyan többszereplős előadások is, mint például az Utolsó estém a Földön, amit Olasz Renátó rendezett, aki negyedéves hallgatónk, de talán most már mindenki által jól ismert az Aranyélet című népszerű sorozat egyik főszereplőjeként. Neki ez volt az első rendezése, és azt gondolom, egy nagyon izgalmas előadás született belőle. Karsai Györgynek van egy fantasztikus beavató színházi előadása, Kortársaink, a görögök címmel, melyben Euripidész Élektráját dolgozza fel. Lesz egy nagyszabású zenés előadásunk is, az Adieu Paure Carneval, amit a Nemzeti Színház színpadán játszunk, és egy végzős hallgatónk, Szabó Sebestyén László rendezte. Ebben a hallgatók mellett fellép Szűcs Nelli és Pelsőczy Réka is. Miqueu Montanaro oxitán szeneszerző munkáiból született, hét vagy nyolc nyelven is énekelnek benne. Lesz egy kifejezetten gyerekeknek szóló produkcióink is, a Mackóélet/mackóálom, amit a negyedéves bábszínész növendékek prezentálnak. 
 
És a film? 
 
A filmeseink a BIDF helyszínén kaptak helyet, itt délután 5-től tekinthetik meg az érdeklődők az SZFE diákjainak vizsgafilmjeit, ideieket és régieket is, mint Huszárik Zoltán, Szabó István és Gaál István egy-egy vizsgamunkáját. A mostani filmjeinket eddig jellemzően csak a tanárok előtt vetítettük le, így a közönség nagyrészt első alkalommal láthatja majd azokat. 15-20 perces dokumentumfilmek és rövidfilmek vannak 1,5 órás blokkokba fűzve. Ezek váltakoznak majd a fesztivál nyolc napja alatt.
 
A Művészetek Völgye részletes programja, jegyvásárlás és további információ: muveszetekvolgye.hu
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.06.14.