„Találd meg az élvezetet az erőfeszítésben is”

Ennek köszönhetően alakulhatott meg kalandos módon saját társulata a MAZE, ahol Simet Jessica és Várnagy Kristóf személyében talált igaz társakra. A csapat szeptemberi bemutatkozása elsöprő sikert aratott két este is a Trafóban. Kumzits című darabjuk koreográfiáját az izraeli Guy Shomroni és Yaniv Avraham készítette, míg a Dzsumbujra keresztelt saját alkotás alá Jónás Vera és Csizmás András írt zenét. A MAZE különleges világa legközelebb november 7-én csekkolható le a MU Színházban, ám az év végén még egy ennél nagyobb dobás is várható tőlük.

 

 

 

24 éves voltam, mikor először kimentem Izraelbe. Az egyetem akkor már húzódott egy ideje, és egy jó pár helyen táncoltam is, de annyira láttam a végét annak, amit ezekre alapozva elérhetek itthon, hogy kellett valami változás. Gondoltam egyet, és beiratkoztam egy kurzusra a Batsheva Dance Companyhoz. Nem hittem el, amit ott láttam és átéltem. Zokogtam, üvöltöttem az órákon, hihetetlen energialöketet kaptam ott. Teljesen megrendültem érzelmileg attól, hogy így is meg lehet élni az improvizációt. Itthon a legtöbb helyen azt hajtogatják, hogy majd akkor improvizálj, ha elérted a 40-et és tudsz valamit. Azt, hogy én ki vagyok és milyen a mozgásstílusom, a kinti kurzus előtt nem nagyon tapasztalhattam meg. Aztán mikor onnan hazajöttem, teljesen megőrültem, mindenkinek azt magyaráztam, hogy ott van A Dolog kint, mi meg ahhoz képest csak itt lődörgünk.

 

 

Ott nem szalagtáncosokat képeznek és nem formákat tanítanak. Egy gaga órán folyamatos mozgásban vagy: a saját eszköztárad segítségével improvizálsz. A kurzus vezetője pedig segít színesíteni azt, mond dolgokat, amire figyelned kell. Ezáltal nagyon intim viszonyba kerülhetsz saját magaddal, és ez szerintem sokkal fontosabb, mint az, hogy milyen magasra tudod feldobni a lábad.

 

 

Ez egyáltalán nem volt ilyen egyszerű. A történet a Dance Art projektből indul, amit az egykori legjobb barátnőm, Varga Kinga vezetett, és amibe egyre inkább bevonódtam. Kinga kérte fel Kristófot, hogy csináljon nekem egy szólót. Pont akkor találkoztunk, amikor a legnagyobb mélypontomat éltem, még Tel Aviv előtt. Mindent utáltam, folyton kerestem a választ arra, hogy igazából miért is táncolok. Kristóf várt volna valami inputot tőlem, ehhez képest még olyan is volt, hogy csak feküdtem a földön, folytak a könnyeim és megmozdulni nem volt kedvem. Rám sem ismert, mikor energiától kicsattanva hazajöttem Izraelből. Ma ő a lelki társam, aki nélkül aligha csinálnék valamit itthon.

Jessicával korábban már hallottunk egymásról, de volt közöttünk valamiféle távolságtartás. Aztán újra kimentem Tel Avivba, és egyszer csak megláttam a teremben őt. Megfagyott a hangulat, azt hittem, majd elengedhetem magam egyedüli magyarként a kurzuson… Végül rászántuk magunkat, hogy kimenjünk a tengerpartra beszélgetni, és minden egy csapásra megváltozott. Nagyon sok hasonlóságot fedeztünk fel egymásban. A kurzus után aztán mindenki ment a dolgára, Jessi Londonba, én meg Budapestre, ahol elkezdtem Kingának adagolni, hogy megismertem valakit, aki tökre beleillene a Dance Art csapatába. Valahogy erre mégsem került sor, egészen addig, amíg Kinga terhes nem lett, majd elköltözött Berlinbe. Mi itthon maradtunk, és jött egy remek felkérés a Trafós Next Fesztre. Ennek megvalósítására képzeltem el egy összművészeti bulit. Kint Izraelben ugyanis nagyon mennek az ilyen imprópartik, valahogy ez érdekli ott az embereket. Ekkoriban ismerkedtem meg Jónás Verával és Csizmás Andris Csenivel. Őket is nagyon izgatta ez az elképzelés.

 

 

Azon a bulin még DART néven futottunk. Továbbra is Kinga volt a vezető, de már csak névlegesen. Egyre nagyobb volt a feszültség, meg úgy alapból a földrajzi távolság is. A mi hármunk egysége Kristóffal és Jessivel viszont egyre inkább megszilárdult. A DART gyakorlatilag miattunk és általunk működött. Egyre nagyobb viszály alakult ki Kinga és közöttünk, úgyhogy idén tavasszal úgy döntöttünk, külön folytatjuk. Üröm az örömben, hogy Kingának köszönhetően nagyon kellemetlen osztozkodás kezdődött a mi hármasunk szellemi termékei fölött. Elvitte a tartalmainkat, a videókat, a Facebook-oldalt meg kellett szüntetnünk és újat létrehoznunk, sőt az általunk megnyert NKA pályázati pénzt visszaküldte a minisztériumnak. Teljesen tiszta lappal kellett indulnunk, azóta működünk MAZE néven. Úgyhogy nem teljesen úgy volt ez, hogy én kitaláltam, hogy szeretnék egy társulatot. Így alakult, és jött vele minden más is, nemcsak táncolok és kreálok, hanem a szervezés/pr feladatokat is én viszem. Ez a MAZE. Mindenen keresztül. Tűzön-vízen át.

 

 

Most egy nagyon izgalmas dolog van alakulóban. Sokáig azt gondoltam, hogy jó szakmai társat csak a táncvilágban tudok találni. Ez hülyeség volt. Vera és Cseni személyében elképesztően érzékeny művésztársakra leltem. Az ő meglátásaik által rengeteg dolgot átértékeltem. Ráadásul ők aztán gyakorlatilag mindenféle zenei stílusban otthon érzik magukat, nem okoz gondot az experiment, de az örmény népzene sem számukra. Hihetetlen élmény volt velük együtt alkotni, a Dzsumbuj közben is éreztük, hogy lesz a dolognak folytatása. El is érkezik lassan a nagy nap: december 26-án lesz az A38 Hajón egy nagy karácsonyi koncertje a Jónás Vera Experimentnek, ahová első körben úgy volt, hogy kvázi előzenekarként érkezik a MAZE, ám jelen állás szerint úgy néz ki, ez egy közös, kétórás előadás lesz! Most már ezen dolgozunk gőzerővel. A színpadhoz egy kifutó lesz hozzáépítve, úgyhogy igazán exkluzív, extra látványos bulira lehet majd számítani! Nagyon inspiráló ez az egész, és nekem is nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, hiszen itt minden apró részletet meg kell tervezni ahhoz, hogy hömpölyögjön a műsor. Novemberben majd jön egy elég elvetemült teaser is!

 

 

Ohad Naharin mondása. A gaga tréning elég megterhelő fizikálisan, több mint egy órán keresztül nem állhatsz meg. Nyilván azért sokan nem bírják, és abbahagyják a mozgást, ilyenkor szokta mondani Ohad, hogy: „találd meg az élvezetet az erőfeszítésben is”.

 

mm.alvajaro