„A jövő olyan fényes, hogy védőfelszerelés kell hozzá”

Mikor és hogyan jött ennek a kollaborációnak az ötlete?

Amikor a TV On The Radio 2014-es Seeds című lemezén dolgoztunk a Happy Idiot és Trouble számokon, jobban megismertük egymást a dalszerzési folyamatok alatt, eléggé összebarátkoztunk Dave-vel. Az egyedüli még élő rokonaim – a nővérem és a lányai – Svédországban laknak, szóval szinte Dave a „családom”. Sosem úgy ültünk le, hogy „Na, akkor csináljunk zenekart!”, nem volt semmilyen terv. Egyszerűen csak elkezdtünk dalokat írni ketten, és egy idő után leesett, hogy mi egy csapat vagyunk.

Mennyivel másabb hozzáállást kíván, ha dalszerzőként ti magatok vagytok a dalok előadói is?

Nos, Dave és én már sok-sok előadónak készítettünk zenéket, és ezekben az esetekben, amikor másnak írsz dalt, (remélhetőleg) segítesz felszínre hozni az énjüket, segítesz nekik az önkifejezésben. A Neverly Boys viszont számunkra egy kis sziget, korlátok nélkül.

Producerként mennyire nehéz a saját személyes zenéteket kontrollálni?

Szerencsére nekünk ez mindig könnyen megy. Nem nagyon szoktunk üldögélni és azon filózni, hogy mit kéne csinálni… egyszerűen csak zenélünk, mert jólesik és van egyfajta különleges varázsa. Dave-vel zenélni számomra a legjobb dolog a világon, ami nem arról szól, hogy megszerezzük, hanem pont, hogy elveszítsük az irányítást.

Hogyan oszlottak fel köztetek a feladatok a lemez munkálatai során?

A zenék nagy részét Dave szerezte, ő egy igazi varázsló. Persze mindketten írtunk szöveget, meg minden mást is… de végső soron minden közös, és a kettőnk érzéseiből alakul ki. Szinte sosincs tervünk, vagy előre meghatározott, konkrét feladataink, inkább elkalandozunk a dalokban, aztán egyszer csak hirtelen kész lesznek.

Kettőtökön kívül kik voltak még a lemez közreműködői?

Tavaly vettük fel az albumot az El Pasó-i Sonic Ranch stúdióban, ahová csomó haverunkat lehoztuk, és egy hónapig úgy éltünk, mint egy rendes zenekar. Matt Stone, a South Park egyik kitalálója például dobol a Red Flag című nótában. Aztán Benjamin Homola a Grouplove-ból, meg Jamie Lidell és Tei Shi is közreműködtek. De az R&B énekes Miguel is velünk volt a tanyán, ő nagy inspiráció számunkra, és személyes jóbarátunk. Van egy masszív mag, akikkel a lemezen dolgoztunk, ők mind-mind a Neverly részei.

Az egész albumra jellemző a nagyon aprólékos munka, az átgondolt hangszerelés, mégis van az egésznek egyfajta spontán hangulata…

Köszi! Igen, valami hasonlóra törekedtünk… Mindketten régóta írunk dalokat, ami remélhetőleg azt is jelenti, hogy értünk hozzá, már tudjuk, mit akarunk és hogyan… úgymond rutinosak vagyunk ezen a téren, így jobban tudunk koncentrálni magukra az érzésekre, és ahogy mondtad, létrehozni egy szabad áramlású spontán környezetet. Nem akarunk vagánykodni vagy túlokoskodni, csak azt szeretnénk, hogy őszinte legyen.

Nagyon szép ívet ír le a dallista. Mikor alakult ki a végleges sorrend, és hogy mely dalok szerepelnek a lemezen? Van olyan, ami esetleg lemaradt róla?

Haha, szerintem több száz dalunk van. A menedzserünk, Dino Paredes, nagyon sokat segített a zenék kiválasztásában, szerencsére szereti, amit csinálunk, és „külsősként” szélesebb nézőpontból látja a dolgainkat.

Feltűnt, hogy elég sok személynév megjelenik a dalszövegekben. Te melyik előadó számának dalszövegében tűnnél fel szívesen?

Nem hinném, hogy nagyon érdekelne minket az ilyesmi… persze sok mindenkit szeretünk. Sőt, nagy részükkel szerencsére már dolgozhattunk is együtt. Blondie-nak írtunk egy elég őrült dalt, Dave dolgozott már együtt Jay Z-vel, Beyoncéval, a Run The Jewelsszel, és David Bowie-val is. Én meg pl. Rihannával. Ja, meg persze a TV On The Radióval is, haha!

Mit szimbolizál a lemezborító?

Dave eléggé rajta van a koponyákon és az optikai illúziós ábrázolásmódon, a borítót a tesójával, Jasonnel tervezték. Szerintem azt szimbolizálja, ami beleképzelsz. Számomra elég jól megragadja az album hangulatát… az élet csak a halál előkészülete. Az élni akarásról szól, hogy ösztönözzön a halálod napjáig. Valaki, aki fontos volt számunkra, öngyilkos lett a lemezfelvétel előtti estén, így ez is biztosan ott lebeg a sorok között.

Milyen érzés, hogy pont most jelent meg az album, és ennyire reflektál a világ történéseire?

Valójában később akartuk kiadni, és volt egy csomó tervünk vele…. De úgy éreztük, hogy el kell engednünk, abban a reményben, hogy most van rá igazán szükség. Hogy majd valakinek jelent valamit. Szomorú és ijesztő időszak volt ez. Először elég béna ötletnek tűnt megjelentetni, de aztán rájöttünk, hogy pont a zene lehet az egyik gyógyír, ami segíthet átvészelni ezt az egészet. Egyébként már múlt nyáron is éreztünk egyfajta sötét hangulatot a horizonton, amikor az első számot vettük fel a lemezhez – a Mushroom Cloud kezdősora: „The future's so bright, gotta wear protective gear” („A jövő olyan fényes, hogy védőfelszerelés kell hozzá” – a szerk.) –, így címet is adtunk az albumnak: Dark Side of Everything. Szóval bármi is az, ami most történik, már régóta tart…

Ha majd enyhül a ez a járvány-dolog, terveztek élő fellépéseket is?

Ez egyértelmű, már nagyon várjuk. Producerként erre egyébként is ritkán van lehetőségünk. Szerencsére a nagy leállás előtt még volt pár koncertünk… Hát, ez most jó nagy szopás.

Több helyen belefutottam, hogy ezzel a mondattal zárjátok a lemezajánlót: „Please listen to the album. It’s important. Now, more than ever.” Ez mire utal?

Hallgasd meg az albumot, és talán megtudod.