„Mindig is szerettünk kísérletezni!”

 

Interjú: Császár Gergő

Fotó: Krokavecz József

 

 

 

Tudatában voltunk annak, hogy zenei területen is jellemző a főváros-központúság, viszont számos szép karrier és példa lebegett a szemünk előtt pl.: Tankcsapda, Punnany Massif vagy konkrétan Miskolcról az Edda, akik mind vidéki zenekarként indultak és országos sikereket értek el. Így egy percig sem kételkedtünk abban, hogy ez lehetséges, sőt a zenei műfaj és a dalaink alapján a legtöbb esetben az emberek meglepődnek, amikor hallják, hogy miskolciak vagyunk. A legtöbben budapesti bandának gondolnak minket.

 

 

 

Volt egy ilyen benyomásunk, hogy a világ kezd megfulladni a karanténdaloktól, vagy úgy általában a depressziós érzelmeket kiszolgáló zenéktől, mert rengeteg ilyen jelent meg az utóbbi években, és ahogy körülnéztünk, nem igazán láttunk semmilyen formációt, aki képes lenne ezekben az időkben lelket önteni az emberekbe. Sőt a járvány alatt a bizonyítottan depressziót előidéző social media használat is soha nem látott magasságokba emelkedett. Az Ez a perc tulajdonképpen egy ébresztő. Azt mondjuk, hogy vissza a gyökerekhez! Mi is az életünk lényege? Lehetne másképp is csinálni? Mi okoz valódi örömöt? „Ez a perc, most ez az élet!” „Offline társat kérek, hagyjuk a jelbeszédet!” Azon túl, hogy néhány sorban megfogalmaz kritikát, ez inkább egy felrázó és életigenlő dal, ami rámutat arra, hogy úgy, ahogy mindig lehet valamiért bánkódni, úgy mindig van miért örülni is… és főleg rajtunk múlik a választás.

 

 

A második stúdióalbumunk mindent összevetve, az első ötletelésektől, a végleges formájáig 1 év alatt készült el. A stúdiózást nagyban megkönnyíti, hogy a hétköznapokban zenei producerként dolgozom, ezért a vízióért és a megvalósításért sem kell a szomszédba menni. A dalokat a kezdeti fázisban demójelleggel elküldöm a többieknek, akik rögtön jeleznek, hogy elindít-e bennük is valamit vagy, hogy egyáltalán önazonosnak tartják-e az irányt. Ha mindenki leokézza, általában akkor indul el a szövegírás, komolyabb hangszerelés fázis. Aztán összegyűlünk a stúdiómban és mindenki hozzáteszi a saját részét, a saját hangszerével, amit és amennyit a dal igényel. Én elvégzem az utolsó simításokat az utómunkával és lényegében kész a dal. Ez tömören leírva egyszerűnek hangzik, de a valóságban ez akár több hónap is lehet egy dal esetében.

 

 

 

A koncertélmények hiányoznak ugyan, de a kreativitásunkat be tudtuk csatornázni a lemezfelvételbe. Igazából a dalszerzést inkább megkönnyítette a kialakult helyzet, mivel kiszálltunk a mókuskerékből, a rohanásból és több idő jutott gondolkodni, inspirációt meríteni.

 

 

Továbbvisszük az első lemez hagyományát azzal, hogy egy, a lemezen szereplő dalról nevezzük el az egész albumot. Ezzel le is buktattam magunkat, hogy lesz egy Mi fedeztük fel Amerikát című dal az új lemezen. Mi ezt némi iróniával értjük, valahogy úgy, mint a „mi találtuk fel a spanyol viaszt” mondást, de ez a dalból egyértelműen ki fog derülni. Ehhez április 12-én jelenik meg a videóklip, és azzal egyidőben debütál a lemez maga is.

Azt írtátok, vadiúj arcotokat mutatjátok meg az albumon. Mik lesznek az új irányok?

Ránk mindig is jellemző volt, hogy szeretünk kísérletezni, és a jól megszokott panelek közé szeretünk újszerű, izgalmas zenei színeket bevinni. Az új lemezen is ezt a változatosságot ígérjük; amin a 80-as évek zenei hatása és az indie pop is találkozik.

 

 

Rengeteg pozitív szakmai visszacsatolás, sok hazai előadó megismerése, barátságok kialakulása és a közönség szeretete jellemezte számunkra az egész műsort. A zsűriből pl. Mező Misivel azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, aktívan követi a pályafutásunkat, de ez több előadóra is igaz. A Dal műsor egy óriási ugródeszka volt az első lemezünk megjelenése idején, sokan felfigyeltek ránk és érzésünk szerint a hamarosan debütáló második lemezen múlik, hogy mennyit tudunk ebből kamatoztatni.

 

 

 

Igaz, hogy alapvetően egy popzenekar vagyunk, viszont pl. a Rabmadár című dalunk ízig-vérig rock zene, aztán a Tékozló című dalunk pedig teljesen más, alternatív vonal, a Biztosan kihajt egy teljesen akusztikus hangszerelésű ballada. Szóval, mint utaltam rá korábban viszonylag sokszínű a zenei palettánk, de tény, hogy a hörgős metál és a dubstep távolabb áll tőlünk. Nálunk általában az az érdekes, hogy ha valaki egy-két dalt ismer pl.: Egyetlen, Királylány, akkor ha eljön koncertre meglepődik, hogy vannak bulisabb durvább zenéink, ha valaki az említett Rabmadárt ismeri, akkor meglepődik a softabb cuccokon. De valahogy azt érezzük koncertek közben, hogy sikerül jól egyensúlyozni és összehozni ezeket a zenei világokat, úgy hogy mindenki megkapja azt, amiért jött, de közben kap új impulzusokat is. Ennek ez a szépsége szerintem.

 

 

Valójában mindkettőt várjuk már, mint szerintem minden zenész kollégánk. Persze a körülmények türelemre intenek, mi pedig nem lehetünk olyan önzők, hogy ezt ne lássuk be. A klubbulikon általában a lojális közönségbázisunkkal találkozunk, aminek meg van a varázsa és a családiassága. A fesztivál pedig egy teljesen más műfaj, ott a jelenlévők nagy része lehet, hogy először hall és az első benyomások ott alakulnak ki. Ez nagy kihívás, de egy olyan, amit imádunk ostromolni.

 

 

Nagyon vicces belegondolni, hogy már 10 éves a zenekar, mivel annyira fiatalon kezdtük (13-14 évesen), hogy szinte elrepült az idő. Ugyanakkor büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy egy ilyen – sokak szerint múló szeszély vagy egynyári mulatság – nem kopott ki az életünkből az évek során, sőt ma is aktív, építkező és dinamikusan növekvő formáció a The Sign. Ha a járványhelyzet javul és lehetőségünk lesz lemezbemutató koncertet tartani Miskolcon és Budapesten, akkor az egyúttal egy 10 éves jubileumi koncert is lenne. De addig is csomó újdonsággal, dallal, klippel, behind the scenes videóval jövünk az elkövetkező hetekben, hónapokban.

 

(x)