„Ugyanannyira szerettem volna komfortzónámon belül és kívül is maradni”

„Ugyanannyira szerettem volna komfortzónámon belül és kívül is maradni”

interjú ODETTEL

A zene mellett a divatot tartja a legfontosabb önkifejezési eszközének, teszi mindezt úgy, hogy igyekszik környezettudatosan, fenntartható módon összeállítani a ruhatárát. Most, a november 22-i kislemez bemutatója előtt is erre hívja fel a figyelmet egy jótékonysági ruhavásárral, ahol más, népszerű zenészek is felajánlották egy-egy ruhadarabjukat. Ha pedig megvan az esti öltözet, jöhet a koncert, ahol a nemrég megjelent Rózsa mellett új dalokra és pazar látványra számíthatunk. Nagy Kátya

Hogyan jött az ötlet, hogy az EP-bemutató koncertet jótékonysági ruhavásárral kösd össze?

Évek óta szerettem volna egy saját jótékonysági eseményt létrehozni, és most érkezett el ez az idő. Napjainkban az egyik legkiemeltebb téma a környezetvédelem, miként tudnánk többet tenni azért, hogy egy sokkal élhetőbb és kevésbé strapált környezetben éljük a mindennapjainkat. A ruhaipar az egyik legszennyezőbb ágazata a klímavészhelyzetnek. Kisgyerekkorom óta az egyik legfontosabb önkifejezési eszköz a divat a zene mellett, emiatt fontosnak éreztem ezt valahogy összekapcsolni, és az itt befolyt összeget egy nonprofit környezetvédelmi egyesületnek, a Humusznak adni, akik 1995 óta foglalkoznak környezetvédelemmel, többek közt gyerekek környezettudatosságát fejlesztő programokat rendeznek.

Előadóként mennyire tudsz odafigyelni arra, hogy fenntartható legyen az öltözködésed, kerüld a fast fashion ruhákat?

Teljesen, rengeteg hazai márkával dolgozom együtt, kedvelem a vintage ruhadarabokat, ilyen szempontból nekem könnyű dolgom van, mert a különlegeset keresem, és sikerül is megtalálni. Emellett nem mondok le a fast fashion márkákról sem, hanem inkább a mértéket választom e tekintetben. Sosem hittem a túlzásokban és a szélsőségekben, ezért is szeretném megmutatni az embereknek a gardróbvásár segítségével, hogy igenis nem ciki másodkézből ruhát vásárolni, sőt, egy ilyen darabnak története van, amitől még izgalmasabb.

Annak, aki még csak ismerkedni ezzel a szemlélettel, milyen tanácsokat adnál?

Számtalan emberrel beszéltem már ezzel kapcsolatban, és nagyon érdekeseket tapasztaltam. Nagy százalékban az emberek a turizást a szegénységgel kötik össze, hogy akkor mentek el a szüleikkel turizni, amikor nem volt új ruhára pénz. Valahogy ezt a sztereotípiát szeretném lerombolni, ne legyen ez az aktivitás egy rossz élményhez köthető, hanem inkább valami kreatív gombot nyomjon át bennük, miként lehet még inkább önmaga és önazonos az öltözködésnek köszönhetően, amit akár egy vintage darabbal tud leginkább kifejezni. Nem mellesleg a környezetre is jó hatással van ez a szemlélet.

Kik csatlakoztak még ehhez a kezdeményezéshez?

A Magashegyi Underground énekese, Bocskor Bíborka, a Blahalousiana énekese, Barbi, Pásztor Anna az Anna and the Barbies-ból, valamint Járai Márk, számtalan youtuber, és még sokan mások…

Az új kislemezről eddig két dalt ismerhetünk, a Marsalkó Dáviddal közös Holnapig duettet és a Rózsát. Mit tudhatunk a kislemezen szereplő többi számról?

3 dal várható még, közülük az egyik az előző kislemezemen szereplő Kinek hiányzom című dalomnak a remixe, valamint egy lassabb és még egy igazán bulizós dal.

Mi volt a kislemez vezérfonala számodra?

Kísérletezéssel egybekötött önazonos utazás volt ez a dalírós időszak, ugyanannyira szerettem volna komfortzónámon belül és kívül is maradni. Kíváncsi voltam az emberek reakciójára a Marsalkó Dáviddal közös duettem kapcsán, aztán a Rózsával igyekeztünk egy idei nagyon meghatározó koncertélményünket belecsempészni ez egy Rosalía-fellépés volt a portói Nos Primaverán. A még nem ismert dalokkal pedig egy kicsit visszalépek múltba, van egy lírai dal, egy vallomás, egy elég finom hangszerelésű szám, illetve egy kicsit rockosabb, bluesos zsánerekre épülő dal. Mindkettő hangszerelésében fontos volt, hogy mai szemlélettel és ízléssel nyúljunk hozzá, de legyen benne az a felismerhető Odett”, amikor még a legelső albumnál megismertek az emberek.

Milyen volt a Rózsa forgatása?

Parádés, nagyon élveztük. Egy fantasztikus stáb dolgozott rajta, elég rövid határidőn belül sikerült egy tényleg remek klipet készíteni, ráadásul olyan még sosem volt, hogy Toldi Mikivel, állandó dalszerzőtársammal, illetve az album zenei producerével szerepeljünk közösen egy videóban, úgy, hogy nem zenélünk, hanem egy kis túlzással táncos koreográfiát adunk elő.

Milyen újdonságokkal készülsz még a november 22-i koncertre?

Természetesen a kislemez dalaival, a régi dalokat áthangszereltük, leporoltuk, valamint egy elég pazar látvánnyal igyekszünk színesíteni a közönséget. És persze a gardróbvásárral, amiről korábban beszéltünk.

Helyszín