Végre nagykoncerten is eljátszhatja friss albuma dalait a Rómeó Vérzik

Végre nagykoncerten is eljátszhatja friss albuma dalait a Rómeó Vérzik

Nyolc hónapos késéssel jön a Szűk a tér lemezbemutatója!
 
A vírus miatt kissé eltolódott a felvidéki rockkvartett legújabb anyagának élőkoncertes debütálása, a rajongók eddig csak egy őszi mini koncerten, valamint a rádiókban és az interneten hangolódhattak a Szűk a tér című korong világára. A lemezelőzetes klip azonban már ősszel nagyot robbant, a csapat ugyanis igazán extrém körülmények között, 8 méter magasan forgatott videót a No future nótához, amit szintén most játszanak majd először színpadon: június 24-én a nyárnyitó bulin.
 
 
„Végre részünkről is újraindul az élet és ellátogatunk a fővárosba, ahol az egyik kedvenc koncerthelyszínünkön, a Barba Negrában lépünk majd színpadra. Ez egy rettentő fontos nap lesz, nagyon kiéheztünk már a bulira!” - így várja a dátumot a zenekar legfiatalabb tagja, Ákos.
 
A rendhagyó lemezbemutatón elhangzik majd az új anyag krémje-habja, viszont a még ropogós trackek mellett természetesen a régebbi nagy Rómeó Vérzik slágerek sem maradnak el a repertoárból.
 
„Ez egy igazi ünneplős este lesz, hiszen a Szűk a tér lemez a tavaly októberi megjelenése óta állandó szereplő a Mahasz TOP40 slágerlistán, ami hatalmas büszkeség számunkra, felvidéki zenekar korábban még ennyi ideig nem tanyázott a tabellán. Ráadásul mi is úgy érezzük, hogy ez az album a csapat legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent slágergyáros Engedd belém korong óta. A lázadásra fektettük a hangsúlyt, igazi, tökös rock ’n roll mű lett.” – vette át a szót Koppány.
 
 
Ráadásul a somorjai négyesnek van még egy extra oka az ünneplésre: a Rómeó Vérzik 2020-ban ünnepelte volna negyedszázados fennállását, ami a korlátozások miatt szintén idén nyárra csúszott át. Így lett ez a júniusi buli 25+1 szülinap, és lemezbemutató koncert is egyben!
 
„Szeretnénk a maximumot nyújtani a rajongóink számára, ezért a zenei élmény mellett a koncert vizuális részére is kiemelten nagy hangsúlyt fektetünk majd: teljesen új, még szűz színpadi díszlettel érkezünk!” - súgta meg a csapat.