Véresen komolytalanul – Bloody Holly And The RicketZ-interjú

Véresen komolytalanul – Bloody Holly And The RicketZ-interjú

A horror punk születése a késői 70-es évekre tehető, amikor a Misfits és a T.S.O.L. megkezdte működését. A budapesti Bloody Holly And The RicketZ – melynek idén jelent meg Slashes To Slashes, Guts To Guts című bemutatkozó EP-je – is ezen rétegműfajon belüli rétegműfajt képviseli. Többek közt erről is beszélgettünk a zenekarral.
 
Miért pont a horror punk mellett döntöttetek? Ennek a műfajnak nincs túl nagy táptalaja a hazai színtéren.
Kirsch András: A kérdésedben voltaképpen benne van a válasz is. Egyrészt felfedeztünk benne egy fajta piaci rést, jelenleg egyetlen aktív hazai formációról sem tudok, ami ezt az irányvonalat követné. Ha mégis létezik ilyen, írják meg, és jóvátételül küldünk nekik egy doboz Macskanyelvet és egy döglött galambot. Másrészt pedig nekem személy szerint a punk a kedvenc műfajom, az utóbbi pár évben pedig rendszeresen fedeztem fel olyan formációkat, mint a Blitzkid, a The Other, Nim Vind, a Calabrese vagy a DieMonsterDie, és persze ott volt a Misfits, aminek eleve gigászi szimpatizánsa voltam. Emellett pedig intravénásan táplálom magam horrorral, melynek következtében temérdek nézhetetlen filmbe akadok bele, de tény, hogy inspirációért nem kell a szomszédba menni. 
Árendás Anita: Szerintem, amit játszunk, nem lehet egyértelműen punknak nevezni, vannak benne rockos és metálos áthallások is. Bevallom, én 16 éves korom Offspring-korszaka óta nem igazán hallgatok punkzenét, viszont azzal a felütéssel, hogy Halloween-sminkben lehet koncertezni, engem annak idején megvettek kilóra. Ha rajtam múlna, igazán ocsmányra lennénk maszkírozva! (nevet)
Montagnon Marielle: Alapvetően mindig is vonzott a vér szaga, és amikor rádöbbentem, hogy ennek a vonalnak van egy laza, parodisztikus ága, ahol ráadásul felvehetem az összes „utcára ezt ne/Jézusom, hogy nézel ki” típusú ruhámat, nem volt több kérdésem.
 
Valóban, a szövegvilág alapján mintha tényleg nem vennétek túl komolyan magatokat…
K.A.: Ellentétben mondjuk Glen Bentonnal, aki 33 évesen öngyil… Na jó, ez szar példa volt. Tény, ha mondjuk a zenénk filmes megfelelőjét keressük, akkor sokkal inkább az Evil Dead 2-t vagy a Hullajót hoznám fel párhuzamként, mintsem az Ördögűzőt vagy a Ragyogást. Vannak zenekarok a műfajon belül, akiknek jól áll a derékszög és a szigor, mi hangsúlyozottan nem ez a kategória vagyunk.
A.A.: Ezért is lett az egyik mottónk a „véresen komolytalan”!
 
A női hangszeresek – férfi énekes felállásban is valamiféle piaci rést véltetek felfedezni?
K.A.: Mondanám, hogy semmiféle előre eltervezett koncepció nem volt ebben, a sors akarta így, de nem akarok ekkorát hazudni. Eddig kizárólag egy osztrák zenekart találtam, ami ebben a formában működik, illetve félig-meddig a Cancerslug nevezetű horror punk trió, de a session dobos náluk is férfi. Nem volt egyszerű dolog összehozni a jelenlegi felállást, de utólag azt mondom, minden belefektetett mikroszekundum megérte. Ugyanakkor cáfolnám azt a legendát, miszerint a női zenészek nehezebb természetűek, a RicketZben pl. zokszó nélkül elfogadják, hogy én vagyok a főnök. Jó, ezt most sikerült elmondanom röhögés nélkül, az igazság az, hogy a tacskómnak nagyobb tekintélye van néha.
Á.A.: Alapvetően nem attól működik jól egy zenekar, hogy csajok vagy pasik vannak benne. Viszont a női zenész még mindig kuriózum, de a csak csajos felállás talán már nem annyira. Szerintem jó a kémia a zenekarban, néha nem lennék mondjuk Nózi (azaz Kirsch András – a szerk.) helyében egy-egy próbán. De többnyire csak színház, amikor szenved tőlünk. (nevet)
Brányi Vivien: Piaci rés ide vagy oda, jó, ha vannak zenészek mindkét nemből egy zenekarban, szerencsére ez már egyre elfogadottabb jelenség. Mikor elkezdtem zenélni, konkrétan volt olyan zenekar, ami azért utasított vissza, mert nő vagyok. Itt a RicketZ-ben mondjuk elég érdekes a felállás, Nózi lett a kisebbség egyedüli pasiként, állandóan szívjuk a vérét, de még ennek ellenére is tökéletesen helytáll. Bevallom, eleinte én magam is tartottam attól, hogy több nővel is zenéljek egy zenekarban a „tuti hisztis mind” sztereotípia miatt, erre, baszki, kiderült számomra: sokkal egyszerűbb nőkkel együtt zenélni, kellemes meglepetés volt. (nevet) 
M.M : Számomra teljesen mindegy, hogy férfival, nővel, vagy papucsállatkával zenélek együtt, ha jól tudunk együttműködni  nem nyűg a próba, és egyébként is élvezzük egymás társaságát.
 
 
Vivien, te vagy a zenekar legújabb tagja, ugyanakkor meglehetősen más zenei közegből érkeztél (Paragon Zero, Meshumatic – Meshuggah Tribute). Sikerült beilleszkedned?
B.V.: Úgy gondolom, hogy igen. Már az EP megírása előtt is próbáltak elcsábítani a zenekarba, de végül csak idén, nyár elején mondtam határozott igent. Mondjuk ebben a kérdésben nagyobb hangsúlyt kapott az, hogy hamarabb kedveltem meg a többieket, mint magát a zenét, amiben utaztak - azóta viszont ezt is sikerült maradéktalanul megszeretnem. A sztorihoz hozzátartozik, hogy a klasszikus és a metalzenén kívül nem mélyedtem el eddig semmi egyébben, így gyakorlatilag az első hónapom nem volt egyszerű, de aztán kicsírázott az első őszinte mosolyom a próbákon. Most meg tessék, kiteszi az életemet, és a RicketZ lett a legaktívabb zenekarom. Annyi minden történik a zenekarban, hogy csak kapkodom a fejemet, szóval igen, tök jó itt lenni, és még csak nem is hiányolom a blastbeatet.
K.A.: Vivien a hétköznapi életben egy szelíd-szolid, kedves lányka benyomását kelti, de ez ne tévesszen meg senkit! Fotózáson pl. olyan tekintettel tud nézni, mintha csak most cincálta volna szét a hozzá kirendelt ördögűzőt. A kertjét ugyan nem merném felásni, de a tökéletes gitárost találtuk meg benne.
 
Az idén debütáló EP-teket még Czakó Dániel gitározta fel, akit megannyi zenekar mellett a Junkiesból ismerünk. Ő hogyan került a képbe?
Á.A.: A tavalyi évben már dolgoztunk Danival, mint kvázi producerrel. Mikor gitáros nélkül maradtunk, vadul keresni kezdtük az új tagot, ugyanakkor tűkön ültünk már, hogy kiadjuk, amit csinálunk, és a próbatermi poloskákon kívül más is hallgathassa. Így, mivel tulajdonképpen ismerte már az elképzeléseinket, Dani lett a session gitárosunk az EP idejére. Vele írtuk meg a dalokat, és ha már arra járt, fel is vette és meg is keverte az anyagot. (nevet)
 
Milyen visszajelzéseket kaptatok a Slashes To Slashes, Dust To Dust EP-ről? És ti hogyan vélekedtek róla utólag?
Á.A.: Nekem csupa jót mondtak, de nyilván nem is merte senki kritizálni, hogy aztán színpadi dekorációként végezze Rezső, a koponya mellett. 
K.A.: Anyámnak nem tetszett, bár számára már Johnny Cash is egyenértékű az ütvefúrós fürdőszoba-felújítással. Egyébként még olyanok is dicsérték, akik 2000 óta progmetál-diétán sínylődnek. Tőlem pedig stílszerű lenne az a válasz, hogy „ez az eddigi legerősebb, legösszeszedettebb anyagunk” és ezzel ráadásul a színtiszta igazat mondanám. Utólag is nagyon büszke vagyok rá, de a Sepulturának sem a Bestial Devastation volt a főműve.
B.V.: Pályafutásom alatt ez az első olyan zenekarom alatt, amire anyám azt mondta, hogy nahát, ez hallgatható, sőt, már egészen jó is. Végre büszkélkedhetek végre egy olyan csapattal, melynek zenéje nem csak „indokolatlan hörgés és tech-death riffek” halmazából áll.
M.M.: Én úgy hallottam, főként az Óhadpusztakócsi nyugdíjasotthon lakói rajonganak érte. Náluk osztatlan sikert aratott, rongyosra hallgatták a nekik küldött tiszteletpéldányt. A többi véleményező mind eltörpül Margit nénihez képest, aki állítása szerint ritmusra szaggatja a nokedlit tőle, ráadásul mintha még a dereka is jobb lenne azóta.
 
Videóklippel is készültök esetleg?
K.A.: Hogy egy klasszikus idézettel éljek: „Azt hittem, már sosem kérdezed meg!” Van ez a Labrosse Dániel nevezetű vizuálisművész csávó, aki pl. a borítónkat és a logónkat is készítette. És történetesen az unokaöcsém is. Manapság már multik kilincselnek nála felkérésekkel, de azért elvállal egy-két klipet is olyan előadóknak is, akik sutyiban éjjeliőrként dolgoznak, hogy ki tudják csengetni a próbaterem havidíját. Legutóbb a Frankie And The Witch Fingers nevezetű pszichedelikus-stoner csapatnak készített egy majd kilenc perces videót a MEPEM című szerzeményükre, egyben újradefiniálta a brainfuck fogalmát. Kézenfekvő volt tehát, hogy mi is felkérjük őt: egy kevésbé tipikus, de nagyon hálás tematikájú RicketZ-dalra fog klipet varázsolni. Ha minden jól megy, október 31-én be is mutatjuk. Az meg véletlenül pont Halloween napja, eszeveszett, hogy mik vannak!
 
A koncerteken nincs hiány külsőségekből, mennyire tudatos a megjelenésetek a közösségi platformokon?
B.V.: Nyilvánvalóan rengeteg vér, paródia és koméda jellemzi a zenekart. Ez nemcsak a koncertekre, de a fotózásokra is igaz. A RicketZ egész évben a Halloweent ünnepli, és ennek fényében is mutatjuk meg magunkat. Akármilyen nemes is egy ügy - pl.: a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesületének örökbefogadási kampánya, aminek keretein belül egy szuper fotósorozat készült - tonnányi (mű)vérrel pózolunk a képeken.
Á.A.: Emellet meg folyamatosan tervben vannak új fotósorozatok, különböző koncepciók megvalósítása, vizuálok és merch termékek bővítése is. 
M.M.: Szeretném azt mondani, hogy egyáltalán nem tudatos, és hogy bármelyik pillanatban kapnak is lencsevégre a paparazzik, mindig és minden körülmények között necckesztyűben és gyászruhában vagyok, a szám szélén pedig elegánsan csordogál egy kis művér patakocska (amolyan “késsel villával fogyasztotta el áldozatát” fajta ), de sajnos ez nem így van. Bár mindannyiunk számára önazonos és komfortos a horror téma, azért szerintem nem biztos, hogy ez a külsőnkön a hétköznapokban is látszik.
 
Jövőbeli tervek, fellépések?
Á.A.: A Halloween mellett érthető okokból nem mehetünk el koncert nélkül. Október 29-én a Kék Yukban játszunk a Divided által szervezett éves Halloween bulin, illetve folyamatosan szerveződnek koncertek, érdemes figyelni a Facebookunkat.
B.V.: A koncertek mellett most már lassan új szerzemények írására is több időt akarunk fektetni. Négyen vagyunk a zenekarban, és teljesen különbözik az érdeklődésünk, zenei világunk, így abszolút más-más ötletekkel állunk elő, amiből egy hibrid csodaanyag is születhet.
 
Ha a közelmúltból kellene jó horrort ajánlanotok, melyek lennének azok?
K.A.: Azt hiszem, ebben én vagyok az illetékes, ugyanakkor nem állítottál egyszerű kihívás elé. De Mike Flanagan munkásságát pl. nagyon bírom, az Álom doktort imádtam a maga 90-es évek B-vonalát idéző atmoszférájával, de pl. a Gerald’s Game (avagy Bilincsben) című, szintén Stephen King-mű megfilmesítésével is előosztályú munkát végzett. Aztán ott volt tőle a Hush, ami szerintem minden idők egyik legalulértékeltebb slasher mozija, és a Mielőtt felébredek és az Oculus is tökéletesen szórakoztató volt.
 
Milyen lenne az ideális halotti tor számotokra?
Á.A.: Szerintem ezen már túlestünk akkor, amikor zenekar alapítás ürügyén lementünk Nóziákkal jagerezni anno… 
K.A.: Egyetlen kikötésem van: ha netán össznépi vonatozás közben feldöntik az urnámat, elvárom, hogy szemeteslapátról egyenesen egy demizsonban landoljak, és tegyenek a falra a lopótök mellé.
B.V.: Ha már hamvak… Tuti elásnám, facsemetét ültetnék oda, amiből aztán az ükunokám 100 év múlva hangszert készítene és soha nem menekülne a gonosz nagyi vizslató pillantásai alól, hogy megfelelő muzsikát kreáljon az utókor számára…
M.M.: Maga a tor mindenképpen ünnepélyes, mexikói hagyományokon alapuló, vidám szertartás lenne, a hamvakból pedig - Vivienhez csatlakozva a szakmázással - szénpálcát készíttetnék, hogy egy jövőbeli ötvösnek megkönnyítse a dolgát fémolvasztáskor.