Veszprémi slammerek verseit párosították borokkal

Veszprémi slammerek verseit párosították borokkal

Egy különleges irodalmi-gasztronómiai együttműködés alakult ki egy borász és négy költő által. A Mórocz Pincészet tulajdonosa, Mórocz Tamás ugyanis felkért négy Veszprémhez kötődő alkotót,  hogy a boraihoz írjanak slammeket.  A végeredmény a magyar költészet napján debütált, és hamarosan mindegyik költemény megzenésítve is hallható lesz.
 
„Ott vagyunk a bokrokban, a fákban, ott vagyunk egy szelet csokitortában, a szélcsendben, a szélben, az összes csupor mézben, lehetünk az áram, a melegség, a délibáb jelenség, biolumineszcencia repkedő szentjánosbogáron, vagy csillanó fény a félig telt borospoháron – írja versében Tóth Roland, akinek az alkotása az olasz rizlinghez lett párosítva. Rajta kívül Dufek Zsófia, Éltető Erzsébet és Sarka Dominik írt egy-egy költeményt, ők mind az odaLÖKött KÖLtészet veszprémi slam poetry közösség tagjai.
 
"Tavaly már volt egy hasonló akciónk, amikor ismert zenészek kiadatlan dalait párosítottuk a boraimmal – mondta Mórocz Tamás, a Mórocz Pincészet tulajdonosa. - Idén is szerettem volna egy alkotói kreatív kört felkérni. Amikor felkerültem Budapestre, a lakótársam ismertette és szerettette meg velem a slam poetry világot. Így aztán ezen a vonalon indultam el, s mivel Veszprém környéki vagyok, a városhoz köthető odaLÖKött KÖLtészet közösséget kerestem meg."
 
 
Tamás minden borából 1-1 kartont adott a társaságnak, és a borok kóstolása megihlette őket. Végül a versekből négyet választott ki. A négy bor mindegyik címkéjén 16-18 szavas részlet olvasható a versekből, illetve az alkotó neve és az alkotás címe. A költeményekhez Jobbágy Bence, A Bence kalandjai frontembere aláfestő zenét írt, ezeket hamarosan hallani lehet az összes digitális platformon. Aki szeretné megkóstolni a palackozott finomságokat, megteheti április 27-én Budapesten, a Stefánia Palotában, a Borjour Balaton rendezvényen, vagy április 30-án Pécselyen, a Mórocz Pincészet évnyitóbulijában.
És ez még nem minden: július 16-án szintén Pécselyen az odaLÖKött KÖLtészet és a borászat közös eseményt tart, ahol az összes slam elhangzik. 
 
 
A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.