Debütál az Ankh zenekar első albuma

Debütál az Ankh zenekar első albuma

November 9-én jelent meg a NAIL Records / Hammer Music gondozásában az Ankh együttes “New Beginning” című bemutatkozó lemeze.

A CD előzeteseként 2014 márciusában napvilágott látott már a “Night In The Forrest” demó verziója, mely az Esterházy Énekegyüttes és az egykori Ankh tag Rigó Márton hegedűs résztvételével készült. Ők a végleges változaton szintén hallhatók, valamint közreműködött még az albumon Hudák Tibor bongón, illetve Vass Csaba a kórusban.
 
 
Csanády Dániel basszusgitáros, énekes és Tamási Ágnes Anna énekes a kövekezőképpen foglalták össze az Ankh együttes bemutatkozó lemezével kapcsolatos tudnivalókat:
 
Dani:
 
“Ez a lemez egy nagyon hosszú és változásokkal teli időszak lezárása számomra. A banda „elődje” már gimnazista koromban is létezett. Ekkor még persze hasonlítani szerettünk volna az általunk kedvelt zenekarokra (Children Of Bodom, Norther, ArchEnemy, Death) és ebbe az irányba mentünk, ez alapján írtunk zenéket. Az Ankh kezdeti időszakában is még érezhető volt ennek hatása. A hangszeres tudás, a zenei műveltség és tapasztalatunk növekedésével párhuzamosan kezdtük megtalálni azt a hangzást és dallamvilágot, amit folytatni szeretnénk. A Tükörterem EP már ebbe az irányba mutat, de a tavaly megjelent demónk a Nightinthe Forest című dalból mutatja ezt igazán meg. Körülbelül másfél éve öltötték fel mai alakjukat a számaink, ekkor éreztük úgy, hogy megérett a stúdióra. Közben sajnos több tagcserén kellett átesnünk, hiszen nem mindenki tudta vállalni a zenekarral járó plusz terheket. Ez egyfelől hátráltatás volt, mert a betanulás, összeszokás megnövelte az első lemezig tartó utat. Másfelől viszont minden új tag új színfoltot jelentett.
 
A lemez zenei koncepciója az volt, hogy az eddig megjelenő stílusjegyek közül minél több jellegzetességét megtartsuk. Természetesen csak olyan mértékben, amíg még nem megy ez a dalok kárára. Úgy érzem sikerült megoldani, hogy a különböző metal, klasszikus és folk elemek erősítsék egymást és egy egészet alkossanak minden szerzeményben. Ha zenekarokkal kellene leírnom ezeket a stílusokat a következőket sorolnám fel: Wintersun, Eluveitie, Children Of Bodom, Epica, Death, Born Of Osiris. Az egyes tételek között érezni némi eltérést, ugyanis a zene a dalszöveghez is igazodik. Valamelyikben több a népies dallam, valamelyik lírikusabb, mások keményebb hangvételűek. Számunkra fontos volt, hogy a 2012-ig publikált szerzeményeket közös nevezőre hozzuk az újabbakkal, emiatt ezek is helyt kaptak a lemezen. Az eddigi magyar nyelvűek műfordító segítségével angol szöveget kaptak. Szerintünk a zenénknek jobban áll az angol nyelv -talán a megszokás miatt-, de önmagában a magyar kifejezőbb. Későbbi tervünk, hogy néhány nótát kiadjunk magyarul is. A dalszövegek témája szerint három kategóriát különböztethetünk meg. Vannak a társadalomkritikát megfogalmazók, ezek zeneileg is súlyosabbak a többinél. Az emberi lélekkel foglalkozó tételek között megjelenik a fantázia és a racionális elme fontossága, az időtől való függés és az elme törékenysége. A harmadik csoport pedig a fantasy.”
 
Ági:
 
“A lemezen helyet kapott az Ankh I. című instrumentális tétel, ami nagyon tudatosan összerakott dal, megfűszerezve kis keleti dallamvilággal, mind hangszer-, mind énektémákban. Jól megragadja a zenekar lényegét, ezért is lett Ankh a címe. Az 1-es szám arra utal, hogy lesz még folytatása.”