Farkasnapi koncertre hív a 30 éves Akela

Farkasnapi koncertre hív a 30 éves Akela

Akela / október 31. / Akvárium Klub

30 éve alakult az Akela. A legnagyobb hazai farkasfalkával rendelkező heavy metal zenekar – ha bukdácsolva is, de –  ebben a járványtól feje tetejére állított évben is koncertezik: jubileumi turnéjukat nyáron, a Barba Negra Trackben indították, és év végéig bő két tucat állomás útba ejtésével járják körbe az országot. Október 31-én pedig ismét a fővárosban játszanak, hiszen ekkor kerül sor a XXV. Farkasnapra az Akvárium Klubban.
 
1990. augusztus 24-én alakult meg az Akela, ami egy kétszámos demo után ’92-ben jelentkezett Fenevad című debütáló lemezével. Az első, 1998-ig tartó korszakban a zenekar 9 és fél albumot adott ki, majd egy négyéves szünet következett. A 2002-es újraindulás után öt év alatt újabb három stúdióalbum és egy válogatáslemez jelezte a lendületet, amit 2007-ben újabb feloszlás követett, sőt: 2010-ben harmadszorra is búcsúkoncerten távozott a zenekar. A Főnök azóta mindenkit biztosított: több búcsúkoncert NEM lesz, mert a farkasokat amúgy sem lehet szétkergetni. Így a rendszeres koncertek mellett 2016-ban újabb nagylemez jelent meg, a Függőségi Nyilakozat című friss album pedig több éve készül. Néhány éve egy klipet is készítettek: a Nagy az Isten Állatkertje videóját itt láthatjuk:
 
 
A zenekarban egyedül Katona "Főnök" László tekinthető fix tagnak, ugyanakkor az október31-ei, TV-felvétellel egybekötött XXV. Farkasfarsangon több egykori zenésztárs és meghívott vendég is feltűnik majd az Akvárium Klubban: Pavelka Gyula alapító gitáros, Kovács „Pókember” Attila gitáros (2003-2018), valamint az „emberes korszak” főalakjai: Király Zoltán „Piócásember” (VHK, Moby Dick,) Mezőfi József „November” (Omen), Szijártó „Szupermen” Zsolt (Kárpátia). Meghívott vendégként Závodi János (Piramis) és Kalapács József is szerepel. Ezen az estén az Akela 30 dal előadásával ünnepli majd meg a 30 évet. Előzenekarként a 2016-ban alakult, old school thrash metal nyomó Innistrad játszik, akiknek az egyik legutóbbi videója itt látható: https://youtu.be/uyJjfzoT_S8
A rOcKTÓBERi ünnepre az early wolf jegyek már elfogytak, de elővételes áron még becserkészhetjük a belépőnket a Tixán. A főváros mellett a tervek szerint Győrben, Pápán, Nyíregyházán, Kalocsán, Berettyóújfalun, Kecskeméten, Vácott, Karcagon, Törökszentmiklóson, Budakalászon, Várpalotán és Hódmezővásárhelyen is játszanak még idén.
Akela: 30. jubileumi buli & XXV. Farkasnap
2020. október 31., 18 óra
Budapest, Akvárium Klub
Akela, Innistrad koncertek
Belépő: elővételben 4490 Ft, a koncert napján 4990 FtJegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon. Színes, nyomdai jegyeket a Vikingben, a CD Pincében, a Headbangerben és az októberi Akela koncert helyszíneken lehet megvásárolni.