Leléptél

Leléptél

itt a LongStoryShort! első magyar nyelvű dala

A LongStoryShort! újabb klippel jelentkezik, hamarosan érkező debütáló albumáról. A Leléptél pörgős, skate punkos lüktetésével egy szakítást dolgoz fel, férfi szemszögből bemutatva, hogy milyen, gyakran hülyeségnek hangzó gondolatokkal nyugtatja magát az elhagyott fél. A lemezbemutató koncert szeptember 5-én, a TRIP Hajón lesz.

A LongStoryShort! napsütötte pop-punk zenéjével hozza a tökéletes buli hangulatot. A fiatal csapat 2017-ben alakult, első kislemezük 2018-ban jelent meg My Summer címmel. Idén bekerültek a Hangfoglaló Program induló előadói közé, jelenleg Egyedi Peti produceri segítségével dolgoznak a hónap végén érkező első nagylemezükön. A Helo dalai közül már bemutatták a karanténklippel is megspékelt Stay-t, most pedig itt a srácok legelső magyar nyelvű száma a Leléptél.

Ez talán a legőszintébb dal, amit életemben írtam. Egy ősrégi szakításon való gondolkodás ihlette, eredetileg angol nyelven. Aztán a dal instrumentális része, és a refrénje mélyhűtőbe került kb. 1 évig, amikor egy újabb másik szakítás kivette ezt a dalt a hűtőből. Ekkoriban váltottunk a magyar nyelvre is, így konkréten ez az első magyar dalunk” – meséli Marschall György, a zenekar frontembere. – „Zeneileg ez az egyik kedvenc saját dalunk, mind dallamvilágilag, mind ritmusilag szerintem ez a fő irányunk. Nagyon tetszik az egyszerű, de nagyszerű gitárszóló benne, a refrénekben a kis kiállások és az oktávozó háttér-lead gitár, ami majdnem az egész refrénben egyetlen hangot játszik és ezzel megadja azt a skatepunkos lüktetést, amit szerettünk volna ebbe a dalba. Érdekes egyébként, hogy néhány helyen azt hinné az ember, hogy ez egy szakításon felülemelkedő önimádó szám, de remélem, hogy aki komolyabban figyel rá, az észreveszi, hogy valójában nem a nagyképűsködésről szól, hanem arról, hogy egy elhagyott férfi hülyeségeket beszél magának, hogy kicsit jobban érezze magát. Mindenki volt már így.”

A forgatást több tényező is megnehezítette, de a legkalandosabb pillanat az volt, amikor a srácoknak kellett kitakarítaniuk egy évek óta nem használt medencét: „A medence, ahol az image részt forgattuk kb. 60 éve használaton kívül volt, így enyhén szólva visszavette a természet, konkrétan egy fal állt a közepén. Úgyhogy nekünk kellett kicsit rendbe szedni, machetával, sarlóval, hatalmas metszőollókkal, meg egy fejszével álltunk neki a zenekarral a takarításnak 35 fokban a tűző napon”- idézi fel a forgatást Gyuri. A hőség később sem segítette őket: „A harmadik nap már csak az image volt hátra. Nagyjából egész nap hangszer volt a kezünkben, és bólogattunk, meg pózoltunk a kamerába. Azt érdemes megjegyezni, hogy a hőségtől minden egyes take után bementünk az árnyékba, és megtörölköztünk, mert azt akartuk, hogy a klip végi vizes rész kivehető legyen, és az izzadástól nem lett volna sokkal különbözőbb, mint azok a részek ahol elvileg még szárazok vagyunk… Ez a rész egyébként hatalmas poén volt, rengeteget nevettünk. Összességében nekem biztos, hogy életem top 10 élményének az egyike volt ez a forgatás.”

A klipet a SimPal Production készítette. A zenekar első albuma augusztus végén érkezik, a lemezbemutató koncert pedig szeptember 5-én lesz a TRIP Hajón, ahol a Leléptél is élőben debütál.