KerekFest

KerekFest

Két nap a sokszínű roma kultúra jegyében

A KerekFest február 15-én és 16-án a magyarországi roma kisebbség izgalmas és változatos kultúráját mutatja be az A38 Hajón - nem csak roma művészek részvételével. Az idén bemutatkozó két napos monstre rendezvényen lesznek kiállítások, koncertek, de sor kerül egy konferenciára is. A két nap alatt láthatjuk többek közt Mitsourát, Másik Jánost, a Parno Grasztot és a Bohemian Betyarst, de találkozhatunk további nagyszerű roma művészekkel, és ismert roma értelmiségiekkel is.
 
Jöttünk, mert mennünk kellett, maradunk amíg itt lehetünk, s amíg itt vagyunk megmutatjuk kik vagyunk. (Szécsi Magda: Pogánytűz)
 
- Az utóbbi időszakban egyre több kortárs és egyben friss művészeti performanszot láttunk roma előadóktól és együttesektől. Részben ők inspirálták a KerekFest ötletét, amely egy évről évre megújuló programsorozat lenne. Egy-egy alkalommal összegyűjtené és megmutatná az új és izgalmas roma művészeti kezdeményezéseket. A fesztivál „kortárs” jellegét azért tartjuk nagyon fontosnak, hogy megmutassuk milyen sok ponton is lehet kapcsolódni a mai sokszínű roma kultúrához. Mindezzel az interaktivitást elősegítve a roma és nem roma emberek között, platformot szeretnénk nyújtani a kisebbségi roma lét problémáinak megvitatására, valamint a megoldásokat elősegítő kezdeményezések bemutatására. Ezen első rendezvényünk egy gyöngyöspatai roma tanodának nyújt bemutatkozási lehetőséget, promóciót és a kihelyezett adománygyűjtő perselyekkel anyagi segítséget - mesélnek az inspirációról a KerekFest szervezői.
 
A fesztivál az első napon 17.00-kor nyitó beszélgetéssel indul. Roma és nem-roma értelmiségiek (Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor) beszélgetnek szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, és példakép-állításról. 
A meghívott vendégek élettörténetükön keresztül mesélik el kitörési lehetőségeiket, sikereiket és kudarcaikat. 
 
19.00 órától a Lashe Shave együttes, 21.00-tól a szerbiai világzene legkurrensebb produkciója, a Kal, 22.00-tól az immár külföldön is jól ismert folkos-punkos-elszállós energiabomba, a Bohemian Betyars zenél.
 
A második nap hasonlóan különleges és színvonalas programokkal folytatja a fesztivált. 16.00 órától egy egyszeri és különleges produkció, a költő Jónás Tamás, az énekesnő Mitsourával, azaz Miczura Mónika és a legendás multiinstrumentalista-dalszerző-énekes, Másik János közös produkciója indítja a napot, mely 18.00-kor a 40 éve alakított, több generációváltással tovább élő Romano Glaszo, 20.00-kor pedig a Vojasa fellépésével folytatódik, s végül a végtelenül szellemes, és féktelenül táncba hívó Parno Graszt koncertjével ér majd a csúcsra. A fesztivál két esti fellépője 2017 decemberében közös dallal is jelentkezett.
 
 
A kultúra szerves része életünknek. A közös örökségünk, amelybe belecsavarjuk a saját világlátásunkat, hogy aztán a továbbadhassuk az elkövetkezendő generációknak. Egy folyamatosan fejlődő gondolkozásmód, amely összeköti az embereket, legyen az a faluban, országban vagy a bolygón - összegzi a zenekar világlátását Fehér Gábor, a Bohemian Betyars basszusgitárosa.
 
 
Időpont: 2018. február 15-16.
Helyszín: A38
 
Első nap:
- 17.00 - nyitó beszélgetés szegregációról, felzárkózásról, iskolákról, tanulásról, példaképállításról. Résztvevők: Léderer Tamás, Horváth József, Nagy Gusztáv, Bacsó Gábor, Sztojka Gábor
19.00 - Lashe Shave együttes
21.00 - Kal (SRB)
22.00 - Bohemian Betyars
 
Második nap:
16.00 - Jónás Tamás, Másik János & Miczura Mónika
18.00 - Romano Glaszo - Emberi Hang Művészeti Csoport
20.00 - Vojasa
22.00 - Parno Graszt
 
 
 

Helyszín