KÓSER ROCK A HÉTKERBŐL

KÓSER ROCK A HÉTKERBŐL

Ilyen lesz a „PAKOLJ BE A ROBOTBA” buli ma este

Negyedik zúzós hétfőjéhez érkezett a „PAKOLJ BE A ROBOTBA” koncertsorozat második évada,
ahol két hónapon át tizenhat kezdő zenekar mutathatja meg mit tud a ROBOT színpadán.
 
Ma este a nagyon fiatal, és egyre sikeresebb Heavenhike, valamint az ütős klezmer alapú rockot játszó
STETL lép színpadra. Utóbbit megkérdeztük, hogy mire számíthatunk tőlük ma este.
 
Kik vagytok? Hogy határoznátok meg a zenéteket?
Budpaesti székhelyű kosher-rock zenekar vagyunk, akik próbálják ötvözni a klezmert, a zsidó
világzenét és a rockzenét. A célunk egy teljes mértékben egyedi táncolható, vidám és pörgős hangzás
kialakítása, amit bátran prezentálhatunk majd bármelyik világzenei színpadon. Zenénk alapvetően a
klasszikus klezmer sztenderdekből, a magyar népi zsidó gyűjtésből és saját témáink egyvelegéből épül
fel. A STETL egy jiddis szó, jelentése: város. Négy éve alakultunk, eleinte zsidó népdalok
feldolgozásával léptünk el, majd 2019 tavaszán egy koncepcióváltás és egy tagcserés „reset” után
teljesen átalakult a zenekar. Az alapító énekes, szövegírónkhoz Kovács Gergőhöz tapasztalt rock,
metal és jazz zenészek csatlakoztak, így állt össze a bandánk.
 
Mit vártok a „PAKOLJ BE A ROBOTBA!” eseménytől?
Végre ismét visszalátogatunk a 7. keürletbe, ami a pesti zsidóság otthona. Ez minden alkalommal
ünnep a számunkra, így elsősorban hatalmas mulatságot tervezünk csapni, mind a nézőtéren, mind
pedig a színpadon. Senki ne hagyja otthon a táncolós cipőjét!
 
Miért pont a ti bulitokra lesz érdemes ellátogatni?
Ha szeretnéd vidáman kezdeni a hetet egy nagyszerű hangulatú estével, akkor mindenképpen itt a
helyed! A zenekarunk része egy profi fúvós szekció is, szóval a buli garantált! Ja és láthatod Európa
egyetlen kosher-rock zenekarát a színpadon, mi ez ha nem különleges?!
 
A koncertre a belépés ingyenes!
 

Helyszín