Kretens az Analog Music Hallban

Kretens az Analog Music Hallban

Május 18-án: színpadon a Kretens és az Eta!

Május 18-án, Budapest legújabb 500 fős koncert helyszínén, az Analog Music Hallban felelevenedik a magyar punktörténelem: színpadon a Kretens és az Eta, két ikonikus punkzenekar. A Kretensszel anno a New York Times is foglalkozott, mint a kelet-európai punkmozgalom egyik oszlopos résztvevőjével. Az alapítók (Horváth Attila “Hemü”, Hrutka Róbert, Krasznár János és Tóth Miklós “Max”) közül már csak Hemü tagja a zenekarnak, Doba Dániel 2008-ban, Kovács-Moletz Gábor 2010-ben csatlakozott a Kretenshez, nemrég pedig új dobost is köszönthetnek a rajongók Varga Zoli személyében. A koncerten az első 50 ember ajándék CD-t kap az újonnan megjelenő Kretens 35-ből, ami egyébként vinylen is elérhető lesz.