Lélekgyilkosság

Lélekgyilkosság

Dalról dalra mesélt a NEW FRIEND REQUEST az új nagylemezről

 
A modern metal vonalat képviselő NEW FRIEND REQUEST zenekar első, ’Nem Kel Fel a Nap’ névre keresztelt nagylemeze után megérkezett a második, ’Lélekgyilkosság’ címmel.
 
A két album a formáció első 5 évét öleli fel, egyfajta dupla lemez szimbolikával egészíti ki egymást, és zár le egy
korszakot a zenekar életéből. Mindkettő koncepció lemez, az első felhívja a figyelmet emberi problémákra, azt írja körül, hogy milyen, ha nem gondolkodunk tudatosan, nincsenek terveink előre, és ha napról napra élünk. A második album pedig megmutatja, hogy ezzel a magatartással milyen lelki sérüléseket okozhatunk önmagunknak és másoknak. A lemezek megjelenése és felépítése is hasonló, valamint a második album szövegeiben utalásokat és válaszokat is találhatunk az első korongra. A dalokról Kerecsen László, a zenekar frontembere mesélt:
 
Ha Eltűrném
Rögtön egy első lemezes párhuzammal nyit a második album. A ’Nem Kel Fel a Nap’ is kapott egy élőhangszeres
introt, ami ezúttal sincs másképp. Ezen kívül újabb filmes utalással találkozunk, ami az elsőnél ’A Holló’ című
filmből volt, itt pedig a szintén koncepcióba passzoló ’Bárányok Hallgatnak’ elevenedik meg.
 
Lélekgyilkosság
A lemez címadó dala, ami tökéletesen felvezeti az album várható hangulatát. Akár előszónak is tekinthetjük,
amely bevezeti a hallgatót azokba a gondolatokba, amik a soron következő számokban kibontásra kerülnek
majd. Érzések, melyek az embert magába tudják szippantani, és szorongáshoz, magányhoz vagy
elégedetlenséghez vezethet önmagunkkal szemben, amit jobb időben felismerni és felállni belőle.
 
Várni Fáj    
A kellő felvezetés után szó szerint fejest ugrunk a mélyvízbe, ezzel a súlyosan őszinte dallal.
Mindenkivel megesik, hogy összecsapnak a feje felett úgy a viharfelhők, hogy nem lát kiutat a helyzetéből, és
magába néz. Belső feszültség, önmagunkkal való küzdelem zajlik a dalban, de erőt kíván adni, kimozdítani egy
megrekedt lelkiállapotból a hasonló cipőben járókat, mint sem mélyebbre vinni.
 
Életem Éled
Ez a legrégebben megírt tétel a lemezen. Még az első album idején került rögzítésre, de mivel szeretünk
koncepció anyagokban gondolkozni, így valahogy ez a dal nem illett bele abba az atmoszférába. A második
lemezre viszont tökéletesen passzol a hangulata, ráadásul elhangzik a szövegben a lemez címe is, ami
történetesen innen ered. Ha már ''múlt'', Siklósi Örs (AWS) jelenléte sem véletlen a dalban, ugyanis az első lemezen sokat segített a kezdeti magyar nyelvű szövegírásban és ezt is együtt hoztuk össze. Egy közös gyermek, amit együtt méltó előadni, és sokkal több lélekjelenléttel bír, mint egy ''átlagos szerelmes dal''.
 
Interlude II.
A már említett első lemezes párhuzam következő lépcsőfoka. Ahogy a ''Nem Kel Fel a Nap''-nál, ezen is a lemez közepén helyezkedik el egy rövid instrumentális track. Itt is azt a célt szolgálja, hogy kicsit megpihentesse a füleket. Viszont trükkösen egy általunk súlyosnak érzett dalt vezet fel, hogy ezután még nagyobbat robbanjon, és egyből visszarántsa a hallgatót a zúzdába! 
 
Hiányzik
Az egyik közös koncert kedvencünkké vált a hallgatóinkkal, ami nem véletlen a dal mondanivalója
alapján. Valódi emberi értékeket és érzelmeket képvisel, amit a közönségünk ad át nekünk, és kapnak tőlünk
vissza személyesen a bulikon.
 
Manapság a zeneipar egyik napról a másikra sztárt csinál valakiből, és bárkinek elérhető az a lehetőség, hogy
pénzért ismeretséget, like-okat, nézőket vegyen magának. Ezt persze lehet csillogó szalaggal átkötve tálalni, de
sosem lesz olyan kézzelfogható és emberi, mint a srácokkal való viszonyunk a koncerteken. 
 
Egyszer Majd...
A zenekar egyetlen szövege, amit nem én hoztam, hanem a dalban közreműködő Kovács Krisztián (Fish!).
Természetesen közösen formáltuk NFR-esre a sorokat, de ez alapvetően a Krisztián gyermeke, és ez nem is baj.
Ez a szám annyira kilógott zeneileg a sorból, hogy szándékosan billentettük át ennyire a ló túloldalára.
Ugyanakkor a keserédes mondanivaló, ami a ''Lélekgyilkosság'' koncepcióhoz tartozik, teljesen megvan így is benne. A zene bárkinek lehet mentsvár a nehéz helyzetekben!
 
Egy Darabban
Azt az állapotot dolgozza fel, amikor elveszítünk valakit, de otthagy magából egy darabot, ami nélküle is tovább
él bennünk. Nem tudjuk elengedni, és igazából valahol ragaszkodunk is hozzá, függetlenül attól, hogy pozitív
vagy negatív aura lengi körbe az elválást. A dal különlegessége, hogy ismét vendéget köszönthetünk Dul Sanyi
személyében (Alvin és a Mókusok). Már önmagában nagyon izgalmas hallani őt egy lehangolt metal zenében,
ráadásul egy ránk, és úgy egyébként a modern metal stílusra nem jellemző, rendhagyó gitárszólót is hozott.
 
Túl Könnyű
A lemez ''nem hivatalos lezárása'', és egy válasz nóta az első albumot záró ’Sárból Víz’-re.
Ha figyelmesen meghallgatjuk a két dalt egymás után, akkor felfedezhető, hogy a Besnyő Gabi által énekelt
szövegre reflektál. Kicsit olyan, mintha most a férfi szereplőnk válaszolna a korábbi női karakternek.
Ebben a dalban szabadságérzet van, és pozitív lezárást ad a lemez mondanivalójának. Azt szeretnénk
érzékeltetni, hogy bár sok minden negatív hatással van ránk az életben, de nem szabad feladni, fel kell állni,
menni tovább.
 
Félek, Ha Átölelsz (Akusztik)
Ha a ’Túl könnyű’ a nem hivatalos záródal, akkor ez pedig a nem hivatalos bonus akusztikus track a lemezen.
Annyi ezesetben a pikantéria, hogy amíg a 'Nem Kel fel a Nap’-nál a címadó dalt, itt egy előző albumról átemelt
nótát dolgoztunk át, ezzel végleg felrakva a pontot a két lemez párhuzamára. A dal plusz különlegessége, hogy
nem a zenekar által játszott hangszerelést kapta, hanem egy zongorakíséret született hozzá Bálázs Misi (Fatal
Error) komponálásában.
 
 
Az új lemez elérhető már az online zenemegosztókon, kézzelfogható formában pedig elő lehet rendelni a
cdrendeles@nfr.hu címen. Ha a járványhelyzet engedi, élőben augusztus 15-én a Barba Negra Track színpadán lehet látni a New Friend Request-et, a Depresszió társaságában.
 
A zenekar körüli aktuális hírekről az alábbi oldalakon értesülhettek leggyorsabban: